Századok – 1971
Folyóiratszemle - Ström-Billing; Inger: Német érdekeltségek a svéd hadiiparban 1934–1935 1098/V
FIGYELŐ 1101 E történeti példák után — melyek sorát folytathatnánk más típusú (pl. szakbibliográfiák) kiadványokkal — joggal vetődik fel a mai kutatóban: vajon az új ós legújabb korral foglalkozó történetírásunk olyan komolyan veszi-e a vidéki forrásanyag megismerését, mint korábban a medievisztikusok ? Vajon a legújabbkori magyar történelem megismerésének jelenlegi szakaszán nem lenne-e sürgető а vidéki forrásanyagok komolyabb méretű ós színvonalú feltárása? E kérdés részletes taglalására, amely a legújabb-korral foglalkozó történetírásunk legfontosabb módszertani kérdései közé sorolható, nem térhetünk ki e helyen. Hiszen olyan kérdéskörökkel kellene foglalkoznunk, mint a ,,helytörténetírás"-nak elnevezett studiummal kapcsolatos uralkodó — megítélésünk szerint nem mindig helyes — koncepciók vitatása, a történettudományban kialakult „munkamegosztás" helytelen volta stb. Itt inkább csak a problematikával váló foglalkozás indoklásaként kívánjuk két szempontra a figyelmet felhívni. Közismert és számtalanszor leírt gondja legújabb korral foglalkozó történetírásunknak, hogy az újkori hatalmas forrástermésből gyakran épp a döntő események történetére marad fenn szűk anyag, nagy gondot okozva a kutatónak, aki a korszak aprólékos, részletes megismerésére törekszik. Annak ellenére, hogy történészeink ezt évek óta hangoztatják, lényegében ugyanazon korszak kutatói ugyanazon forrásanyagot kutatják, s a már többször átlapozott iratkötegeket veszik újból és újból elő. Pedig tapasztalataink azt mutatják, hogy igen gyakran a vidéki, városi, megyei levéltári anyagokból rekonstruálhatjuk több olyan esemény történetét, melyről a központi irattermeié szerveknek az Országos Levéltárban levő állagai esetleg keveset, vagy semmit sem vallanak. Nem is szólva arról, hogy a miniszteriális szervek leiratai, levelei a megyei, városi főispánhoz, vagy éppen a főispán ós a miniszter, államtitkár adott üggyr el kapcsolatos levelezéséből mennyi értékes adalék, új szempont kerül felszínre. Ha a felvetett kéreléshez — az új- és legújabbkori történeti kutatásunk forduljon jobban a vidéki forrásanyagok felé — az újkori irattermelés oldaláról közelítünk, azt is mondhatnánk: ahogy a legújabb korban a technika, a tömegkommunikációs eszközök fejlőelnck — a politikai események sodrása mind szélesebbkörű (gyorsabbak, jobbak a vidék értesülései, szinte minelennel kapcsolatban azonnal állást foglalnak stb.), a politikai élet központja és a vidéki politika nem válik már annyira el, mint a korábbi óvszázaelokban (különösen feltűné) ez olyan időszakban, amikor a kormányzat centralizáltabb). Természetes, hogy mindez tükrözőtlik a korszak irattermelésén is: ahogy a központi és vidéki irattermelő szervek kapcsolata rendezettebb, szorosabb és mind több ügykörre kiterjed, úgy az iratanyagok között is mind több a szorosan egymáshoz kapcsolódó szál. De nemcsak a központi döntő politikai események pontosabb rekonstruálásának esetleges lehetősége ösztönözheti az új- ós legújabbkorral foglalkozó kutatókat a vidéki anyagok feltárására, hanem az az igény is, hogy — mint arra XIX. századi történetíróink is gondoltak — mind a politika, mind a gazdaság, mind a kultúrtörténeti témákat országos kiterjedtségben vizsgálják. Ahogy pl. mind kisebb politikatörténeti témák szerepelnek a kutatási programokban (kormányok politikája vagy annak részletei) egyre nagyobb lehetőség kínálkoznék — sa társadalomtörténeti szempontok fokozott előtérbe kerülése ezt meg is fogja követelni —, hogy a vidék (az ország lakosságának mintegy 8/10-e) társadalmi-politikai kérdéseinek feltárása ne essék ki a kutatások köréből. A kérdés tudományszervezési részőre — hogy ti. mennyire helyes vagy helytelen, hogy az ország területe nagy részének legújabbkori történelme elsősorban a vidéki kutatók munkaprogramjában kap helyet, s hogy a fővárosi kutatók elhanyagolják a helyi anyagok feldolgozását, — nem kívánunk itt kitérni; s az ehhez közvetlenül kapcsolódó másik kérdésre sem: miként illeszkeelik az országos (központi) kutatási tervekbe a számottevő, vidéken tevékenykedő „helytörténész" munkássága. Tény, hogy egyfajta — helyte-
