Századok – 1971

Történeti irodalom - Mucsi Ferenc: A Kristóffy-Garami paktum(Ism. Pritz Pál) 1020/V

TÖRTÉNKTI IRODALOM 1021! zéséről, a hoppon maradt koalíció által kezdeményezett „nemzeti ellenállás" meghirdetéséről. A Mezőfi-féle nacionalista Újjászervezett S z о с i ál d e m о к rata Párt szereplését ismertetve találóan állapítja meg, hogy a „nemzeti ellenállás" támogatása „a pártot a koalíció jelentéktelen segédcsapatává alacsonyította, annak mintegy szélsőbalszárnyává tette" (43.1.). Az anyapárt tovább folytatta addigi harcát, „a munkásság mozgósításával, választójogi népgyűlések szervezésével igyekezett nyomást gyakorolni a koalícióra, hogy az programjába vegye az általános választói jogot" (44. 1.). Közben azonban tárgyalásokkal is keresték a megoldást; ismételten felajánlkoztak a pártszövetségnek — az általános választójog fejében. Hiába. A munka meggyőzően dokumentálja, hogy a darabont kormány kinevezését a párt elítélte, törvénytelennek tartotta; ismételten közeledtek a kolalícióhoz, és az újfent elutasította őket. Ekkor került sor a „hírhedt" közeledésre, amely szóbeli, de tényleges paktum megkötéséhez vezetett. A könyv helyesen állapítja meg, hogy nem különösen jelentős annak a kérdésnek eldöntése: ki volt a tárgyalások kezdeményezője. A lényeg az, hogy „mind a két fél kereste a közeledést, a politikai viszonyok fejlődése mindkettőt a tárgyalások, a paktum felé sodorta" (51. 1.). Ugyanakkor kérdésesnek tűnik azon megállapítás, amely szerint „nem is elsőrendű fontosságú kérdés, hogy a paktum . . . milyen természetű engedmények fejében jött létre" (uo.). Éppen a szerző indokolt kérdésfeltevése szempontjából — ti. az SzDP hitével-reményével ellentétben megvizsgálni: „a demokratikus és szocialista feladatok megoldását valóban közelebb hozta-e megvalósulásukhoz a paktum" (52. 1.) — van meg ennek komoly jelentősége. Plasztikus és részletes képet kap az olvasó a paktum mindkét részről való előkészítésétől — közben Mucsi pontosan jelzi, hogy a király csak óvatos engedélyt ad az akció elindítására —, a szociáldemokrata küldöttség és Kristóffy július 27-i találkozójáról, az esemény óriási visszhangjáról, az egyes reflektálásokról. Az is világossá válik, „a párt vezetői látták, hogy a Fejérváry-kormány taktikai célokból dobta be a politika forgatagába az általános választói jog eszméjét, s amennyiben sikerül vele megpuhítani a koalíciót, azonnal lemond róla, s a titkos paktum érvényét veszti" (67. 1.). Mielőtt azonban még erre sor kerülhetett volna, Gautsch osztrák miniszterelnök akciót indított a magyar kormány programja ellen. Mucsi Ferenc úgy látja, hogy a király megingott (08. 1.), Fejérváryók helyzete tarthatatlanná vált (70. 1.), lemondtak, de megbízást nyertek az ügyek továbbvitelére. A szociáldemokrácia által szervezett választójogi tömegmozgalom a „vörös pénteken", szeptember 15-én kulminált. De célját nem érte el. A bukott kormány nem nyújthatta be a választójogi törvénytervezetet, a király pedig, hogy időt adjon a tárgyalásokra, október 10-ig elnapolta a parlamenti üléseket. Az „ötperces audiencia" azonban azt bizonyította, hogy a megegyezésre még nem értek meg a feltételek, a koalíció még nem adta be a derekát. A koalíció és az SzDP vezette munkásosztály között az utcai és sajtóharc még nagyobb lángra kapott. A helyzet a dinasztia számára — „hacsak nem akart a nyílt abszolutizmus még korai eszközéhez nyúlni" (97. 1.) — a katonai követelések teljesítésének vagy az általános választójog bevezetése kísérletének lehetőségét kínálta. Fejérváry október 16-i kinevezése nyilvánvalóvá tette, hogy Ferenc József ez utóbbi — kényszerűen, csupán taktikából elfogadott — lehetőséget választotta. Jozefinista jellegű programnak nevezi Mucsi Ferenc a kormány által kidolgozott és október 28-án az egyik budapesti választókerületben a kormányfő által ismertetett demokratikus tervet. A program publikussá tétele a „darabontokat" még inkább elszigetelte, a megyék „nemzeti ellenállása" országos méretűvé terebélyesedett" (106. 1.).