Századok – 1971

A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - Siklós András: Az oroszországi forradalmak magyarországi hatása 1010/V

1012 SIKLÓS ANDRÁS sét nem érték el, de a helyzetből következett, hogy az ilyesféle érvek, amelyek ez időben már a német diplomácia fegyvertárában is döntő szerepet játszottak, nem maradtak és nem is maradhattak hatástalanok. Erről tanúskodik a háború gyors, időelőtti befejezése 1918 őszén. Közismert tény, hogy a Compiègne-i erdőben megkötött fegyverszünet legjellemzőbb vonását azok a csekélynek tűnő engedmények képezték, melyek arra irányultak, hogy a győztesek segítséget nyújtsanak a német hadseregnek „a belső rend fenntartásához". (Utólagosan 5000-rel csökkentik az átadandó gépfegyverek számát, a Rajnabalpart kiürítésének határidejét 5 nappal meghosszabbítják, élelmiszer-szállítmányokat helyeznek kilátásba stb.) A magyar fejlődés egy-másik jellemző vonásaként arra szeretnék rámutatni, hogy 1917—1918-ban Magyarországon nemcsak a dinasztia által is támogatott liberális színezetű útkeresés, hanem az azzal szemben megnyilvánuló erős és makacs ellenállás is jellemző volt, mely arra hivatkozott, hogy a kül- és belpolitikai engedmények nem a vereség és a forradalom elhárítását, hanem ellenkezőleg, annak előmozdítását szolgálják. A kisebbségi kormány megalakulásakor az új politika kezdeményezői arra számítottak, — ismerve a politikai korrupció nagyságát az akkori Magyarországon, — hogy a többségi párt, a Munkapárt egy része a hatalom birtokába jutó új irányzathoz fog csatlakozni, és így a kisebbség rövid idő alatt, új választások nélkül is, többséggé alakulhat. Ez azonban — meglepő módon — nem következett be. A munkapárti képviselők - néhány kivételtől eltekintve — kitartottak vezérük, Tisza István mellett, arra számítva, hogy a béke megkötése keleten, a katonai helyzet kedvező alakulása újra őket fogja kormányra segíteni. Magyarországon így a háború utolsó esztendejében eldöntetlen kötélhúzás alakult ki. A reformok és engedmények hívei megakadályozták, hogy az erős kéz politikája érvényesüljön (tudva, hogy már nincs kellő erő); Tisza ós a Munkapárt megakadályozta az igen mérsékelt reformok érvényesülését is (mert ehhez még volt erő). Egymást kiegyenlítő ellentétes törekvések ez időben nyilván másutt is jelentkeztek, de az eredőjükként kialakuló holtpont talán sehol sem olyan szembetűnő, mint Magyarországon. Az összeomlás napjaiban a kormányzati válság, a politikai csőd teljes; október végén gyakorlatilag már semmiféle kormány sem létezik. Mindez végső soron tükörképe annak, hogy Magyarországon 1918-ban az uralkodó osztályok két alapvető irányzata közül egyik sem tudott megfelelő és egyben meggyőző választ adni az orosz forradalom kihívására, hogy egyik sem tudott kivezető utat mutatni a háború nyomán kialakuló bonyolult helyzetből. Hogy ez mennyiben fakadt az objektív körülményekből ós mennyiben a szubjektív gyengeségből, felkészületlenségből, mennyiben a külső helyzet adottságaiból, és mennyiben a belpolitika hosszú időre visszanyúló előzményeiből, ennek vizsgálata már meghaladja e rövid felszólalás szűkre szabott kereteit és célkitűzéseit is.