Századok – 1971
A XIII. Nemzetközi történettudományi kongresszus - A világ mérlege 1917–18-ban 1008/V - Hajdu Tibor: A szocialista forradalom és a nacionalista mozgalmak 1008/V
A világ mérlege 1917 — 18-ban 1970. augusztus 18-án a legújabbkori történet szekciójában Ernst Diehl (Német Demokratikus Köztársaság) „A világ mérlege 1917 1918" címmel tartott referátumához magyar részről Hajdú Tibor és Siklós András szóltak liozzá. HAJDÚ TIBOR: A szocialista forradalom és a nacionalista mozgalmak Miután Diehl kollégánk kifejtette, miért beszélünk 1917-tel kapcsolatban „a világtörténeti fejlődés alapvető fordulatáról", hadd szóljak néhány szót arról a dialektikus ellentét-párról, amely 1917 egyértelmű eszméit lefordította a történelmi praxis bonyolult és kétértelmű nyelvére. Az első világháború befejezte azt a folyamatot, amely egységes áramba kapcsolta távoli kontinensek országainak gazdasági, nemzeti és politikai létét. Ebben az áttekinthetetlen világ-szövevényben minden nagy horderejű impulzus a kiszámíthatatlan folyamatok láncreakcióját váltja ki, amely céljait a legváratlanabb utakon és fordulatokon át éri el. Az oroszországi szocialista forradalommal kapcsolatban azt szokás hangsúlyozni, hogy egy elmaradott országban zajlott le. A valóság nem ilyen egyszerű: a forradalom ennek a nagy birodalomnak viszonylag kis részén — mondhatni középeurópai jellegű, fejlett területein — robbant ki, s azok, akik kezdeményezték, a pétervári vagy odesszai proletárok és matrózok sokkal közelebbi lelki rokonságban álltak a kiéli matrózokkal vagy a milánói munkásokkal, mint teszem azt az üzbég pásztorokkal, noha országhatárok választották el őket, amelyeket a világforradalom romantikájának szemüvegén lényegtelennek és eltűnőben levőnek tekintettek. Az eredmény közismert: a forradalom mégis adott, sőt hátrányára változott országhatárok között valósult meg s fokozatosan alkalmazkodnia kellett az eredeti elképzeléstől ugyancsak eltérő földrajzi realitáshoz. Annakidején a forradalom hívei és ellenségei egyaránt a célhoz mérték az eredményt, ós a bizonyosan túlbecsült nyugateurópai forradalmi lehetőség elmulasztását tartották elsősorban szem előtt. 1917 valóban mást eredményezett, mint aminek indult; mást, de nem kevesebbet. Azok, akik háborút hirdettek a háború ellen, idejétmúlt fogalomnak tekintették a nacionalizmust, s mégis, akaratlanul, a nemzeti érzés addig ismeretlen méretű kibontakozását segítették elő. Már 1917 megmutatta, hogy a paraszti, sőt félnomád népesség, amely nem kezdeményezi a szocialista forradalmat, ha egyszer egy forradalmi elit elvégezte az indikációt, igen kitartó élesztője lesz a forradalom tüzének. A 20-as években a „világforradalom"
