Századok – 1971

Közlemények - Tilkovszky Loránt: Bajcsy-Zsilinszky önéletrajzi vallomása politikai nézetei fejlődéséről és a szellemtörténethez való viszonyáról 966/V

BAJCSY-ZSILINSZKY ÖNÉLETRAJZI VALLOMÁSA 989 maga előtt, az élő nemzettél már nem sokat törődött, azzal pedig még kevésbé, hogy az egészséges nemzet őseleme világ végéig az egészséges, szapora és erős nép. En tehát nem az értelmes és jóhiszemű nemzetpolitikai céltűzéseket és szempontokat kívánom itt osto­rozni, hiszen ellenkezőleg, mint „régi földosztó", a földkérdésnek, a szociális kérdésnek régi harcosa, aki minden üldöztetésemet a múltban a társadalmi kérdésben elfoglalt radikális fölfogásomnak ós kiállásomnak köszönhettem, egész valómat és minden szép elgondolásomat és egész politikai múltamat tagadnám meg, ha követ dobnék azokra, akik a nemzetpolitikára, a népi politikára teszik a hangsúlyt. De itt másról van szó, a Magyar Történetben öntudatlan érzéketlenség és tudatos ellenszenv nyilatkozik meg a magyar állampolitika kétségtelenül jogászi fogalmazású céljai, szempontjai, eredetiségei, különösségei, főleg pedig a belőle adódó külpolitika hagyományos tartalma, keretei, parancsai és tilalmai irányában. Ha a magyar európai hivatást hagyományosan ós ősien adottan mindenek fölött a magyar állameszme belső és külső szolgálatában keressük és látjuk, ezzel elismerjük nemzetünk hivatásának mindenekfölött politikai jellegét. De a magyar állameszme hang­súlyozása azt is jelenti, hogy változatlanul állunk államunk önállóságának és független­ségének minden más hatalommal szemben való tökéletes szuverenitásának hagyományo­san magyar álláspontján. Azt is jelenti a magyar állameszme hangsúlyozása, az állam­keretek szigorú megvonásának és az államok egymástól való éles elhatározásának magyar szemléletében, hogy európai hivatásunk elsősorban állampolitikai, ma is változatlanul, mint volt ezer éven át. Ezek a határok tehát nem lehetnek véknyabbak, vagy spirituali­záltabbak — eszmeileg és politikailag — nyugat felé, mint kelet, vagy bárminő égtáj felé. De a magyar állameszme azt is jelenti, hogy ez a főleg állampolitikai jellegű nemzeti hivatás önálló, semmiféle más állameszmónek, vagy ún. kultúrközösségnek, vagy éppen valaminő idegen birodabni gondolatnak nem tartozéka, mégcsak része és kiegészítője sem, hanem önmagában, mindenki mástól függetlenül jelent faj fölötti, népeket átfogó birodalmi hivatást. Még közelebbről: ez a magyar állameszme az egyetlen józan és nagy­vonalú nép- és államszervező gondolat a Kárpátok övezte középső Duna-völgyében, mind a nyugati germán, mind a keleti szláv világbirodalommal szemben. Egyiknek sem tarto­zéka, egyiknek sem kiegészítője, egyiknek sem része, egyiknek sem természetes szövetségese, hanem önálló, egyensúlyozó, kiegyenlítő, összekapcsoló, összehangoló erő a magyarság vezetése alatt, a többi még kisebb dunai nép és néptöredók számára. Ezek a többi kisebb dunai és balkáni népek csak azért nem tudhattak kellőképpen kibontakozni idáig, mert a szilárd magyar mag, amely legfeljebb sugallatot jelenthetett számukra, de nem elnyomást, s az ősi magyar politikai gondolkodás eszközeivel az egymás mellett való szabad élés lehetőségét a magyar állam keretei között, ugyanakkor azonban szilárd rendet és védel­met is a magyar állam népei számára és egyben a magyar állammal létérdekükben és sorsukban összekapcsolódó más országokkal, elsősorban a délszláv népek országaival és Lengyelországgal, északról délre tartó gátvetés a nyugatról és keletről való összeroppantás évezredes veszedelmei ellen: ez a szilárd magyar mag megroppant. Buda hivatása lassan átcsúszott Bécsre, és Bécs gyöngén sáfárkodott ezzel a nagy szentistváni gondolattal, mindig csak félkézzel segített, de ugyanakkor tíz ujjal markolt a magyar ós a magyar­sággal összeforrott népek életerejéből, és mindig azzal a sanda céllal, hogy ezekkel a dunai erőkkel visszaszerezze ós biztosítsa magának a nagynómet világban való vezető pozí­cióját. A magyar állameszme elhanyatlását ós elhalványulását a magyar politikai élet­ben „Helyünk és sorsunk Európában" című elkobzott munkámban írtam meg.4 4 Erre 44 1941-ben jelent meg; a Bárdossy-kormány koboztatta el.

Next

/
Thumbnails
Contents