Századok – 1970

Tanulmányok - Berend T. Iván: A termelőerők fejlődése: növekedés és struktúraváltozás Magyarországon a szocialista átalakulás negyedszázadában 827/IV

834 BEHEND T. IVÁN: A TERMELŐERŐK FEJLŐDÉSE . Mindezt az új munkaerő tömeges bevonása kísérte: az iparban foglalkoztatottak száma több mint megkétszereződött, képzettségi szintje — mint láttuk — jelentősen nőtt. Az iparfejlődés üteme; az iparosodottság szintje A kezdetben feszített, de mindvégig gyors ütemű iparosítás az ipari termelés gyors, a magyar gazdaság történetében soha nem látott ütemét alakította ki. A növekedés évi üteme az ötvenes évek első felében 13,8%, az évtized második felében 7,6%, a hatvanas évtized első felében 7,3%, majd ismét gyorsabb, átlagosan tehát megközelíti a 10%-ot. Ez valamelyest elmaradt ugyan a szocialista országok átlagos évi 11%-os fejlődési üteme mögött, de jóval gyorsabb iparfejlődésre utal, mint az ún. fejlődő országokban (8,2%-os évi ráta), és természetszerűen messze túlszárnyalja a fejlődés intenzív szakaszában járó fejlett tőkés országok (5,1%) átlagát. A magyar ipar történelmi horderejű felfutását tanúsítja, hogy végül is 1950 és 1967 között a termelés netto értéke kereken négyszeresére ugrott. Az ipari volumen megsokszorosodása nyomán az ország iparosodottságának az egy lakosra jutó ipari termelés szintjében kifejezhető foka jelentékenyen emelkedett, s a hatvanas évek közepére — 35 iparilag számottevő ország adatait figyelembe véve — nagyjából a középső zónában helyezkedik el. Az amerikai, német szövetségi köztársasági és angol szint 2,5—3,7-szer magasabb, a svájci, svéd, belga szint mintegy kétszeres, a holland, francia, csehszlovák és osztrák szint 50—70%-kal magasabb, az olasz, japán és finn nagyjából hasonló, a spanyol, bulgár, jugoszláv szint viszont nem egészen 2/3-át, a portugál és román szint pedig kereken felét éri el. A magyar ipar a megtett fejlődés eredményeként lényegében alkalmassá vált az igények kielégítésére. A végső felhasználásra (fogyasztásra, beruházásra, készletnövekedésre és exportra) kerülő összes ipari terméknek a hatvanas évtized második felében mindössze 11%-a volt importált iparcikk. Az import zöme a gépi beruházások céljait szolgálta, hiszen 1964—66 között a beruházott gépipari termékek felét importálták. A lakosság iparcikk-fogyasztásában viszont a behozott cikkek aránya mindössze 8—10%-ot tett ki, ami a nemzetközi átlag-arányoktól jelentősen elmarad. A magyar export 85—90%-át viszont iparcikkek tették ki. A gyors iparosodás lényegesen megnövelte az ipar népgazdaságban betöltött szerepét és helyét; az ipar vezető ágazattá vált. Ez tükröződik az aktív ipari keresők részarányának emelkedésében. A XX. század első felében az agrárlakosság valamelyes csökkenése ellenére nem következett be lényegesebb átcsoportosulás, s az évszázad közepén is nagyjából a századeleji arányokat láthattuk viszont. A felszabadulást követő évtizedekben azután a rendkívül gyors és radikális átalakulás képe rajzolódik ki. 1950-ben az iparban foglalkoztatottak aránya alig haladta meg a keresők 19%-át (míg a mezőgazdaság részesedése 52%), 1967-ben túlszárnyalja 32%-át is, s ezzel meghaladja a korábban domináns mezőgazdasági keresői létszámarányt (ami közben 31%-ra csökken). Ezzel az ipari népesség nagyjából elérte felső határát, amit nemcsak az jelez, hogy Magyarország 35 ország sorbarendezésével az ezer lakosra jutó ipari foglalkoztatottak arányát tekintve hetedik helyen áll, hanem az is,