Századok – 1970

KRÓNIKA - Csépányi Dezső kandidátusi disszertációjának vitájáról (Stier Miklós) 819/III

KRÓNIKA 821 bár a jelölt jól körülhatárolja, mivel akar foglalkozni, ezt az értekezésben nem tartja be. E bonyolult korszaknak szinte minden problémáját meg akarja világítani (az egyes kormányok bel- ós külpolitikáját is.). Kifogásolta, s második fő problémaként jelölte meg Pintér István a munka szerkezetét. Az ő véleménye szerint is helyesebb lett volna az egyes problémaköröket összefüggéseikben, egységben tárgyalni. További gyengék: Igen sok kérdés megválaszolatlanul maradt, sok esetben nem lépi túl a korabeli írások, sajtó fejtegetéseinek ismertetését, s nagyon sokszor teljesen kritikátlanul veszi át azokat. Egy sor fontos kérdés statisztikai felmérésére pl. kísérletet sem tesz. Sok esetben megmarad részadatoknál, holott állításait az összesítő adatok még pregnánsabbá tehetnék. (Pl. a sztrájkok intenzitásával kapcsolatban.) Végül pedig — részben vitakérdésként is — a következő problémát említette az opponens: Kétségtelen, igaz a jelöltnek azon megállapítása, hogy a szociális intézkedéseknek nagy szerepük volt a szocialista munkásmozgalom visszaszorításában. A rendszer ezen intézkedésekhez fűzött reményei valóra válását azonban Pintér István nem ebben illetve nem csak ebben lítja, hanein a Horthv-rendszer tömegbázisának kiszélesedésében is. Igaz, hogy a szocialista szakszervezetek tömegbázisa jórészt változatlan, igaz, hogy a szélsőfasiszta munkásszervezetek sem tudtak lénveges, hosszabb időre szóló befolyást elérni a munkásság soraiban, de — s ezt a szerző sajnos nem vizsgálja — magának a rendszernek befolvása növekedett meg tényleges szociális intézkedések és demagógia révén egyaránt. (Tízezrével kerültek új munkások a legnagyobb ipari ós hadiüzemekbe, ahol közismerten a legtöbb szociális engedményt kapták.) Igaz, hogy ezt a következtetést a jelölt nem vonja le munkájában, tény azonban, hogv ráirányítja a figyelmet a kormány szociálpolitikájában rejlő, a rendszer tömegbázisát szélesítő, eddig elhanyagolt tényezőkre, s ez már a disszertáció komoly érdeme. Befejezésül hangsúlyozta az opponens, hogy a számos kisebb hiba ellenére is megfelel a disszertáció az előírt feltételeknek, mert jelentős anyag feltárásával, s főként a 30-as évek szociáloobtikájának első ízben történt átfogó, új tudományos megállapításokat tartalmazó feldolgozásával hozzájárul a Horthy-korszak történeti képének gazdagításához. Ennek alapján javasolja a kandidátusi fokozat megítélését Csépányi Dezső számára. Csépányi Dezső az opponenseknek adott válaszában témája feldolgozásának nehezítő körülményeiről szólt először. Megállapította, hogy az időszak politika- és munkásmozgalomtörténete a maga teljes bonyolultságában még nem feltárt területe történetírásunknak. A másik nehézséget pedig az okozza, hogy az egyébként igen fontosnak minősülő levéltári forrásanyagok nagyrészt hiányosak. Rzért támaszkodott igen nagymértékben a nyomtatott forrásanyagra. Munkája felépítésével kapcsolatban elmondta, hogy azért választotta az adott szerkezeti megoldást, mert úgy érezte, hogy a három nagy kérdéskör olyan szoros kapcsolatban, egymásra hatásban van, hogy a lineáris tárgyalásban esetleg elsikkadtak volna azok az összefüggések, amelyeket így egy-egy kormányidőszakon belül ki tudott mutatni. Elismeri ellenben, hogy az 1939-es korszakhatárral történő zárás mesterkéltnek hat, de megfelelő feldolgozások hiján csakis saját további kutatásaira támaszkodhatott volna, ami viszont túlságosan késleltette volna munkájának elkészültét. Elfogadja opponenseinek azon bírálatit, hogy a tárgyalt időszak kormányainak belpolitikáját sok esetben summísan, leegyszerűsítve mutatta be. Ez sajnos abból következik, hogy munkáj a megírása idején még a korszak beloolitika-történetéről nem készült olyan feldolgozás, amelyet ebből a szem-jontból felhasználhatott volna. A társadalombiztosítás helyzetének ез alakulásának tárgyalását hiányoló opponensi véleményre felelve elmondta, hogy kutatásai során igen kevés erre vonatkozó anyaa; került elő. Pintér Istvánnak azzal a véleményével, hogy a rendszer tömegbázisa a szociálpolitikai intézkedések révén szélesedett volna, nem ért egyet. Jóllehet tényként fogadhatjuk el azt, hogy a rendszer bázisa erősbödött, véleménye szerint először is nem a szervezett szocialista munkásrétegekből, másrészt pedig nem a szcc'álpolitika révén, hanem sokkal inkább más, főként a nacionalista, soviniszta országgyapapító hangul it volt a munkásokra is a kormány irányába taszító hatással. Természetesen ezek a tényezők együtt é3 egymást erősítve hatottak, s nagyon nehéz lenne annak megállapítása, melyik milyen mértékben. Kónya Sándor azon észrevételeit, melyek a korabeli sajtóanyag felhasználásának módszerével kapcsolatosak, elfogadja, és elismeri, hogy n íhány esetben forrás-kritika nélkül vett át korabeli értékeléseket. Arra a kérdésre pedig, hogv a burzso ízia nagy része maga is miért zárkózott el a munkáskamarák létrehozásának terve elől, elfogj d ja Pintér István magyarázatát, hogy ugyanis a munkásság egészének szervezetbe tömrrítésót, ínég ha az fasiszta szervezet is, a nagyburzsoázia nem helyeselte,