Századok – 1970
FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 775/III
782 FOLYÓI RATSZEMLF. tói a Komintern feloszlatásáig időrendben ismerteti a kapcsolatokat; úgy látja, hogy főképp a londoni emigráns kormány elismerésének kérdésében voltak ellentétek, a Komintern itt közvetítő szerepet játszott a kormányt ellenző hazai mozgalom és a Szovjetunió külpolitikai érdekei között. —i— VLADO STRUGAR: A szociáldemokrácia a jugoszláv területeken az első világháború idején (133—149. 1.) áttekintést ad a kérdéssel foglalkozó 1945—05 közti jugoszláv irodalomról. — MILENA GECIÓ: .4 háború óta megjelent munkák a munkásmozgalom és a JKSz két világháború közti történetéről (150—171. 1.) ugyancsak bibliográfiai összefoglalás. — SKENDER RIZAJ: Az albán ábécé a tudományos irodalomban (173—198. 1.) a XVI. századtól ismerteti az albán írás kodifikálására irányuló, a politikai helyzethez szorosan kapcsolódó kísérleteket, amelyek 1912-ben vezettek csupán a ma is használatos latin betűs ábécé bevezetésére. — JOVAN VASILJEVIC: .4 jugoszláv partizánok aktivitása az Adriai tengeren (199—223. 1.) bemutatja a harcok menetét, az eredetileg (1942 szeptembere) két halászhajóból és 20 főből álló tengeri partizáncsapat 1945 májusára 400 egységre nőtt kb. 14 000 fővel, s komoly veszteségeket okozott a német és olasz flottának. — ALEKSANDAR MATKOVSKI: Macedónia régi címere (224—232. 1.) kimutatja, hogy a középkorban valójában egyik délszláv országnak sem volt címere, ezeket a XVI. században horvát, bosnyák és dalmát katolikus körökben találták ki. — VUK VINAVER ismerteti Sz. Ormos Mária: Merénylet Marseilleben с. könyvét (266— 270. Г.). — V. INTERNATIONAL REVIEW OF SOCIAL HISTORY" 1969. 1. szám. — A. MASON: .4 kormány és az 1926. évi általános sztrájk (1-22. 1.) kimutatja, hogy a sztrájk fordulatot hozott mind az angol, mind az egész nemzetközi munkásmozgalom életében. Az utóbbi évtizedben több könyv tárgyalta ismét ezeket a kérdéseket, amelyek közül jónéhányat még mindig nem sikerült lezárni (így olyanokat, hogy a kormány miért engedett 1925 júliusában, a Vörös Péntek napján, mi volt az állás-' pontja Baldwinnak, voltak-e — és ha igen, akkor milyen — ellentétek a kormányban, mennyire volt perdöntő az ezt követő lietekben-hónapokban a kormány felkészülése a munkások letörésére stb.). Mason most a felsoroltak közül szinte valamennyi problémát érinti, s válaszainak értékét növeli, hogy az újonnan kiadott kormányrendelet lehetőségeivel élve Mason felhasználta a kormány egykori tárgyalásainak dokumentumait. Ezekre támaszkodva megerősítette: a szénbányászat általános elmaradása, válsága ismert adottság volt, s vitathatatlan mindmáig az is, hogy a bányatőkések a munkások rovására képzelték el a bányák racionalizálását s a piaci versenyképesség biztosítását. Ezzel szemben új az, hogy Mason aláhúzza: Baldwin mindvégig szerette volna elkerülni az összeütközést, még akkor is, amikor már jelentéseket kapott arról, hogy a kormány sztrájkellenes előkészületei (a szállítás biztosítása) megtörténtek — mert tisztában volt azzal, hogy a gazdasági visszaesés és a társadalmi ellentétek kiéleződése nem maradhat a „rend" szempontjából káros következmények nélkül. Hár ismeretes, hogy Baldwin politikájáról már néhány történetíró hasonló képet alkotott (így Mowat azóta is sztenderd műnek tekintett írásában), de Mason megállapításait új dokumentumokkal teszi hitelessé. Emellett hangsúlyozza, hogy noha a kormány paragrafusokkal ós különféle szervezeti intézkedésekkel valóban körültekintően felkészült a sztrájk várható hatásának ellensúlyozására, még így is sok minden előre kiszámíthatatlan maradt. Vonatkozott ez elsősorban az önkéntesekre — akikről előre nem lehetett tudni, hogy mennyien, pontosabban elegen lesznek-e. A. Mason nyomon kíséri, hogy a bírói apparátus és a törvényhozás vonalán hogyan készítette elő a kormány a munkások letörését, s megállapítja, hogy noha Baldwin ós a kormány hangsúlyozottan „pártatlan", helyesebben olyan színben kívánt feltűnni, mintha az egész nemzet érdekeit védelmezné „a szembenálló felek feje fölött", valójában intézkedéseivel mindig a munkáltatók segítségére sietett. Mason érinti a kormány belső ellentéteinek kérdését is, megállapít ja, hogyan alakult ki a sztrájk idején egy belső vezérkar a belügy ós munkaügyi, közlekedési miniszter körül — akikhez a kritikus időben csatlakozott a kabinet igen befolyásos három tagja: W. Churchill pénzügy-, Lord Birkenhead indiaügyi, ós Neville Chamberlain egószségűgyminiszter, — ők voltak a „kemény kéz politikájának" hívei. — RODNEY BARKER: A Munkáspárt és a szocialista nevelés (22—53. 1.) megállapítja, hogy «Owen óta Angliában mindenki tisztában volt azzal, hogy a nevelési rendszer és a szociális struktúra, illetőleg ennek reformja között szoros összefüggések állnak fenn. A nevelési rendszer, a közoktatás helyzetének története amúgy -is nagyobb érdeklődést váltott ki, s mint Barker is idézi, az utóbbi években több olyan monográfia jelent meg, amely kifejezetten ennek és a munkásmozgalomnak összefüggéseit vizsgálja. Egyik fontos mozzanat-