Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Pintér István: A magyar ellenállás és 1944. október 15-e 35/I
66 PINTÉR ISTVÁN akarták végrehajtani vállalkozásukat. Ez okozta próbálkozásuknak szánalmas összeomlását. "10 7 Sokan —a történészek közül is — azt állítják, hogy a náci túlerő úgyis vérbefojtotta volna a kiugrást. Kétségtelen, hogy 1944 októberében Magyarországon — fronton és hátországban — egyes adatok szerint több mint 50 német hadosztály tartózkodott. Említettük, hogy a fővárosban a nácik külön is felkészültek a kiugrás megakadályozására. Mások — főként a kiugrás sikertelenségéért felelős személyek — a varsói felkelés tragédiájára hivatkozva — próbáltak, vagy próbálnak menlevelet adni a felelősöknek. Mindkét érvelés többszörösen sántít. A túlerő ugyan igaz, de egyrészt a magyar csapatok létszáma is jelentős — 3 hadsereg, s mintegy 9 tartalék hadosztály — ha fegyverzetben, s főként a németek elleni harcban tisztikara messze a kívánalmak mögött maradt is. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a Vörös Hadsereget, amelynek előőrsei Kecskemét határában álltak, a szovjet kormány felajánlott sokoldalú segítségét, valamint a dolgozó tömegek többségének a kiugrással együttérző és kellő felkészítés, sőt csupán a proklamáció ilyen irányú felszólítása esetén azt aktívan is támogató erejét. Varsó sorsa természetesen figyelmeztető jel volt, tragédiája a felkészületlenség és a nyugatiak politikai machinációinak szörnyű következménye. Ilyen veszélyre a baloldali erők figyelmeztették is az uralkodó osztályt; hangsúlyozva az alapos felkészülés és minden politikai hátsógondolat nélkül az antifasiszta erőkkel való összefogás és együttes fellépés szükségességét. Akik csak egyoldalúan Varsóra hivatkoznak, azok elfelejtik, hogy Budapestet Horthy lépése miatt, majdnem Varsóhoz hasonló sors érte, Horthy lépésének kudarca végső soron nem is a túlerő, hanem a felkészületlenség, s főként a múlttal való határozott szembenézés félelmének következménye. Ezért találó a KP azon megállapítása: ,,A Szálasi bábkormányt nem is annyira a német szuronyok ereje, hanem a Horthy-féle »szegedi« politika emelte hatalomra."108 Magyarországon, ahol — szemben Romániával és Bulgáriával megvolt még egy szélsőjobboldali fordulat lehetősége, ahol Hitler volt szövetségeseinek sorozatos „pálfordulásai" miatt különösen készült a kiugrás megakadályozására, ott a felkészületlenség, az ingadozás, határozatlanság és „politikai megfontolások" csak a történtekhez vezethettek. Végzetes hiba volt, hogy az egész kiugrási kísérlet jórészt egy emberre, Horthy személyére épült. Amikor a nácik őt ügyesen semlegesítették, vele bukott az egész vállalkozás is. Bár a fő felelősség Horthyt és klikkjét terheli, de csak féligazságot mondanánk, ha elhallgatnánk az antihitlerista erők felelősségét, mulasztásait. Magyarországon hiányzott a tömegek kellő szervezettsége, nem volt meg a kellő harckészségük. Vágytak ugyan a békére, a Hitlerrel való szakításra, de mozgósításukhoz olyan országos megmozdulásra lett volna szükség, amely kilendítette volna őket fásultságukból, amely végre saját erejük tudatára ébresztette volna őket. Október 15-e, ha megfelelően előkészítették volna és Horthy, esetleg a magyar uralkodó osztályok más prominens vezetője vállalja a Magyar Front memorandumaiban foglaltak végrehajtását, Romániához hasonlóan, ilyen esemény lehetett volna. Ezt Horthyék is jól tudták és egész vállalkozásuk kudarcát ebben kell keresni. Ez utóbbiban keresendő annak magyarázata is, hogy a náciellenes polgári csoportok, de a Magyar Front is a kiugrás előkészítésének időszakában miért fordított többszörösen több időt (voltak, 107 Dokumentumok . . . 566 — 577. 1. 108 Uo.
