Századok – 1970
Tanulmányok - H. Haraszti Éva: Anglia és a német kérdés 1935 elején 603/III
'628 H. HARASZTI ÉVA hatékonyabb formáit szeretné keresni. Távolról sem olyan egyértelműen azonban, mint emlékirataiból kitűnik. Miután Simon visszautazott az angol fővárosba, Eden továbbfolytatta információs körútját. Legközelebbi állomása Moszkva volt, ahol a Szovjetunió vezetőivel tanácskozások folytak, amelyek során kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik európai és távol-keleti politikájáról. Már az első délutánon, március 28-án fogadta Edent Litvinov a szovjet külügyminisztériumban az érdekelt nagykövetek (Majszki és Lord Chilston) társaságában. Ekkor Eden részletesen tájékoztatta Litvinovot a berlini megbeszélésekről, részletesebben, mint Simon tájékoztatta még Berlinben a francia és egyéb nyugat-európai nagyköveteket. E beszélgetés során Litvinov megkérdezte, hogy Németország visszatérésének a lehetősége a Népszövetségbe kapcsolatban van-e a Rajna-vidék demilitarizált területével. Eden úgy vélte, Litvinov arra gondolt, hogy Hitler el akarja azt foglalni. Eden elmondta Litvinovnak, hogy Hitler a Szovjetuniót mind a világforradalom, mind katonai szempontból fenyegető veszedelemnek tartja. E kettős veszély elleni támaszpontnak tekinti Németországot. Ahogyan 1934-ben Japán volt Hitler bogara, most a Szovjetunió az. Litvinov részletesen utalt a szovjet —német kapcsolatok alakulására, és ismertette Edennel az 1934-ben a szovjet fél részéről Németországnak felajánlott Balti-paktum történetét. Ez utóbbi mindkét fél részéről biztosította volna az integritást a Baltikum államainak. Az ajánlatot a Szovjetunió először Lengyelországnak, azután Németországnak tette meg, de azt mindkét kormány elhárította. Litvinov meg- 4 említette, hogy a Franciaországgal tervezett kölcsönös garancia-egyezmény is meggyengül, minthogy a francia kormány sem hajlandó biztosítékot adni a Baltikum államai részére. Litvinov — mint az előadottakból kitűnt — jól látta, hogy a kölcsönös segítség elve önmagában a védelemnek nem igazi garanciája, ép- -pen ezért akart ezen az elven belül továbbmenni, konkretizálni azt. Szerinte (Sztálin szerint is) a kölcsönös segítséget katonai szerződésekkel kellett volna biztosítani. Litvinov arra is hivatkozott, hogy Hitler azért meri hangoztatni, hogy Kelet felé kíván terjeszkedni, mert úgy véli, ez elfogadható Anglia és más államok számára. Hitler a Nagybritannia és a Szovjetunió közötti folyamatos ellentéttel számol. A Reichswehr már inkább hajlandó a Szovjetunióval kiegyezni. Az biztos azonban — hangoztatta Litvinov —, hogy Németország < támadni készül. Elsősorban a revans vágya élteti, azután a mások fölötti uralom. Litvinov megmagyarázta Edennek, hogy a Szovjetunió nemcsak saját határaira gondol, hanem Európa békéjére is. A szovjet népnek rengeteg a pótolni valója technikai téren és az életszínvonal emelése terén egyaránt. S ha Európában háború tör ki, az a Szovjetuniót is érinti, ha nem is közvetlenül. Ezért igen fontos lenne a közép-európai vagy keleti paktum megvalósulása. Anglia segíthetne Lengyelországot megnyerni ennek a célnak, mivel a lengyel vezetők nagyra értékelik az angol politikusok véleményét, különösen mióta Franciaországgal összekülönböztek. Persze meg lehet kötni e paktumokat Németország és Lengyelország nélkül is, de akkor 50%-ot veszítenének értékükből. Litvinov nagy fontosságot tulajdonított Anglia magatartásának és megkérdezte Edent, hogv kormánya garantálná-e a Baltikum államainak integritását. Eden válaszában igen szkeptikusnak, mondhatni borúlátónak mutatkozott Németországot illetőleg. Még 1934-ben alapot látott a Németországgal való megegyezéshez, de akkor Franciaország ostobán elutasította a német javaslatot — mondta. Nem hinné, hogy Anglia garantálná a Baltikum