Századok – 1970

Tanulmányok - H. Haraszti Éva: Anglia és a német kérdés 1935 elején 603/III

ANGLIA ÉS A NÉMET KÉP DÉS 1935 ELEJÉN 617-szigorúan vigyázott arra, hogy a nemzetvédelmi tárcák közötti harcban ne torzuljanak el az ő elképzelései. A hadügy, tengerészetügy és légügy vezetőiből már 1924-ben megalakult a Birodalmi Védelmi Bizottság (Committee of Imperial Defence, a továbbiakban CID) albizottsága. „Ebben az időben azon­ban — mondotta Sir Warren Fischer — nem volt mentség az angol katonai impotenciára. Nem elég, hogy a háború után teljesen leszereltünk, ami bár nem volt bölcs, de nem is volt természetellenes, a kormány azonban a haderőt csontvázig lemeztelenítette, pedig már a weimari köztársaság titokban egész takaros méretekben fegyverkezett. A brit kormány e tragikus cselekedete szol­gált modellül a következő kormányok számára, és még az 1936-os újrafegyver­kezési façade is nevetségesen lényegtelennek minősíthető."45 Sir Warren sok mindent megpróbált tenni a miniszterek háta mögött is, hogy az ortodox nézetekkel és a megmerevedett lehetőségekkel szemben rábírja a brit kormányt, hogy vegye komolyan a német kihívást. Létre is hozták a CID-nek még egy speciális albizottságát a DRC-t (Védelmi Követelmények Albizottsága: Defence Requirement Sub-Committee), s ennek egyik 1933 novemberi ülésén Vansittart és Sir Warren meggyőzték a jelenlevőket, hogy a fő veszély néhány éven belül Németország. Ebben az időszakban sem lehetett azonban a DRC ülésein a légügyi vezérkari főnökkel, Sir Adrian Ellington-nal megértetni, hogy Anglia csekély légi erejét képtelenség a veszéllyel hatéko­nyan szembeállítani. Sir Warren úgy vélte, hogy a hadsereg felszerelése, kép­zése és összetétele idejét múlt. Az angol defenzív hiányok pótlására ötéves szakaszra 71 millió fontot látott szükségesnek, amelyből 50%-ot kapott volna a szárazföldi hadsereg. 1934-ben az angol kabinet ennek az összegnek egy­harmadát, a hadseregnek szánt összeg felét hagyta jóvá, elhalasztotta viszont a flotta kiöregedett hadihajóinak kicserélését és valami kevéssel emelte az or­szág légvédelmi erőinek kiépítésére szánt összeget. A nemzetvédelmi tárcák vezetői nem voltak ezzel az eredménnyel megelégedve: kijelentették, hogy nem lehet a birodalmat megvédeni a három véderő egyikének egyoldalú fel­fegyverzésével. Tiltakozásukra szervezték újjá a DRC-t és készítettek az ország védelmére egy új javaslatot, amely a három véderő fejlesztését kidolgozta tekintet nélkül a pénzügyi lehetőségekre. így jött létre az utóbb, a választások miatt óvatos Baldwin lesimításaival nyilvánosság elé tárt, hosszúra sikerült White Paper, amelyen még érződtek Vansittart ós Sir Warren németellenes fel­fogásának nyomai. (Olyannyira, hogy az angol kormány vezetőjének aláírásá­val ellátott és kiadott okmány a német ifjúság nevelésének szellemét is nyil­vános kritika tárgyává tette.) A White Paper-nek az angol alkotmányos gyakorlatban is jelentősége volt, mert általa első ízben tekintették át és vitatták meg az angol parlamentben az ország védelmi politikáját:40 Széchenyi követ is felhívta Kánya figyelmét a White Paper jelentőségére: „Jóval többet tartalmaz a nemzetvédelmi budgék indok­lásánál — írta március 9-én — ; ez az okmány az angol kormány célkitűzéseit precizírozza a világbékét leginkább érintő problémák tekintetében, amiért is általános érdeklődéssel néznek annak a jövő hét elejére tűzött parlamenti tárgyalása elé."47 45 Sir Warren Fisher: The Beginnings of Civil Defence. Public Administration, 1948. Téli szám. Idézi Watt: Personalities and Policies, 105. 1. 46 Uo. 108. 1. 47 OL. Küm. Pol. 1935—2/1 — 947.

Next

/
Thumbnails
Contents