Századok – 1970

A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Hozzászólások : - Glatz Ferenc: A kortörténetírás kérdése a magyar polgári történetírásban 579/III

HOZZÁSZÓLÁSOK 581 pártatlan mivoltát, kora társadalmi-politikai kérdéseitől való távolállását akarta volna megőrizni, hiszen éppen a XIX. század utolsó évtizedeitől kap a történeti gondolkodás a magyar szellemi életben igen közvetlen politikai funkciót. . . Sajátos állásfoglalásokkal találkozhatunk a kortörténetre vonatkozóan az ellenforradalmi korszak történetíróinál. Már az első világháború idején Európa-szerte mind nagyobb érdeklődés-jelentkezik a jelenkor-kutatás iránt. Ezt jelzi, hogy Franciaországban, Németországban, az ÚSA-ban, majd később Olaszországban, Belgiumban létrehozzák a nagy, ún. Háborús Gyűjteményeket, melyekben a kort dokumentáló különböző típusú források kapnak helyet.4 Majd a világháború utáni első történész világkongresszuson, 1923-ban Brüszszelben, külön szekcióban foglalkoznak a világháború s az azt követő időszak forrásainak kutatási gondjaival, a levéltári megőrzés kérdéseivel.5 Alig ért véget a háború, már megjelentek a háború keletkezését bemutató dokumentumkötetek, kisebb-nagyobb feldolgozások, melyeknek célja — mint egyik korabeli magyar történész írja — : bebizonyítani, hogy a békekötések szabta feltételek igazságosak, vagy igazságtalanok; a háború kirobbantásában a másik felet illeti a felelősség.6 A világháborúból vesztesként kikerülő Magyarországon is igen határozottan jelentkezik az igény annak megválaszolására, hogy mi vezetett a bukáshoz, majd a forradalmakhoz. A követlen múlt, a „tegnap" történtek feltárásának kérdésében a hazai történeti szaktudományon belül kitapinthatcan két kialakult álláspontot találhatunk. Az egyik a jelentkező szellemtörténeté, mindenek előtt Szekfű Gyuláé. Ismeretes, hogy Szekfű Három nemzedék című munkájában a legközelebbi múltig kíséri nyomon az újkori magyar fejlődést, s mint a Szekfű történet felfogását tárgyaló irodalom megállapította, a szellemtörténeti felfogás már e munkájában kiteljesedik. A szellemtörténet, mely a német idealista dialektikából megőrizte a jelen és múlt egybekapcsolódását, egymásbaépülését — lesz Szekfű történetírásának egyik alapelve. Ezen az alapon vállalkozik nagyhatású munkáiban a legközvetlenebb múlt megírására is. (Gondoljunk a Három nemzedék-re, Ami utána következik-re, Forradalom után-ra.) A nagytehetségű polgári történész jelenkorral foglalkozó írásai igen sok fontos szempontot, találó megfigyelést tartalmaznak az író korára vonatkozóan, s akár külön tanulmány tárgya lehetne annak felmérése, hogy például az ellenforradalmi korszak első évtizedeinek leírásából az Ami utána követ -kezik-ben mennyit hasznosíthat a szemléleti korlátok figyelembevételével az ellenforradalmi korral foglalkozó mai történet kutató is. Szekfű azonban nem állítja a jelenkori történelmi folyamatok tudományos feltárásának szükségességét. A jelenkori kérdésekkel foglalkozni, mondja elvi fejtegetéseiben, hasznos szolgálatokat tehet a történetírónak, mert a minden történészben meglevő érdeklődést az aktuális politika iránt kielégíti, s ezzel megőrzi a történetírót attól, hogy politikát vigyen szaktudományos kutatásaiba. Vagyis, mint mondja, az aktuális kérdésekkel való foglalkozás a „szelep szerepét tölti be" a történetírónál. Azaz Szekfű Gyula is, az előbb említett nagy, a jelenkorral foglalkozó munkák szerzője, szükségét érezte, 4 Levéltári Közlemények, 1924. 116—119. 1. 5 Vö.: Compte rendu du Ve Congrès International des Sciences Historiques, Bruxelles. 1923. Section XII, XIII; különös tekintettel 449, 467-—460, 1. 6 Századok, 1920. 386. 1.