Századok – 1970

A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Incze Miklós: A kortörténet elvi és módszertani problémái 545/III

552 IIÍCZE MIKLÓS megfelelően indirekt módszerekkel kell ehhez a forrásanyaghoz közelednünk. Nem lehet azt mondanunk, hogy ha nincs primer iratanyag, akkor az indirekt forrásokkal nem tudunk mit kezdeni, hanem a meglevő történeti forrásanyaggal, indirekt módszerekkel kell dolgoznunk. A hiba általában az szokott lenni, hogy nem vesszük elvileg tudomásul a forrásanyag limitáltságát, azt, hogy csak indirekt módon kezelhető — így viszont hasznosítható — a forrásanyag. Tudnunk kell tehát pl. olvasni a korabeli sajtóból is, meg kell találnunk ennek a kulcsát. S ha tudunk olvasni az indirekt forrásokból, ha megfelelően tudjuk használni és egybevetni a fellelhető, rendelkezésre álló forrásokat, akkor van is a számunkra mondanivalójuk. Másik probléma a forrásanyag vonatkozásában: ismeretes, hogy általában a legfontosabb forrásanyag a levéltári forrás és a XVIII. századtól fogva — a régebbi koroktól eltérően — az ügyintézési akták számítanak a fő forrásnak. Ebben a vonatkozásban elsősorban arra a jelenségre kell módszertanilag figyelmeztetni, ami érdekesen jelzi az új és legújabbkori történelem forrásproblémáinak az általános tendenciáját: az aktatermelés — mind a felső mind az alsó szinteken — óriási, az akták pedig ugyanakkor meglehetősen semmitmondóak. Igen lényeges döntések nem aktaszerűen, nem írásban történnek. Erre a kérdésre nézve angol diplomáciatörténészek már a XX. század eleji eseményekkel kapcsolatban is rámutattak, hogy lényeges döntéseknek, a döntések lényeges okainak nincs írásbeli nyomuk. Más jellegűek tehát az iratok, jegyzőkönyvek mint a XVIII. században, vagy a XIX. Ezázad közepén, általános formulákat tartalmaznak és nem derül ki belőlük a valóság. Ilyen körülmények között mindama veszélyekkel együtt, amely veszélyek a visszaemlékezést, a memoárt mint műfajt jellemzik, nő a memoároknak a forrásértéke, akármilyen formában jöttek is ezek létre. A memoárok sokszor éppen olyan döntések vonatkozásában szolgáltatnak használható és értékes adatokat a jelenkorkutatás számára, amely döntéseket nem foglaltak írásba és időben, a közzététel időpontját tekintve, a memoárok általában véve meg is előzik a primér levéltári forrásanyag hozzáférhetőségét. Természetesen fokozott gonddal kell kidolgozni a memoárok értékelésének, adataik és következtetéseik ellenőrzésének s a belőlük használható információk értéke megállapításának az ismérveit. Ehhez ugyanis, az eddigiekből következően, nem elég a XIX. századi forrásokkal, köztük az akkori memoárokkal kapcsolatosan használatos módszer. A visszaemlékezések fontossága a kortörténeti kutatás számára tehát nagyobb, mint pl. a múlt századbeli memoárok esetében volt, ahol a visszaemlékezések általában csak színesítő elemeket hoztak, míg most lényeges mozzanatokról, lényeges döntésekről is beszámolnak. Ebből következően a memoárirodalom kritikai módszertanát jobban ki kell dolgozni. A hagyományos forrásfajták mellett a legújabb korban és a kortörténet időszakában új forrásféleségek is jelentkeznek, 2

1

— elsősorban a kommunikációs technika fejlődése következtében. De ugyanebből az okból támadnak lényeges hiányosságok is a rendelkezésre álló, fennmaradt forrásanyagban: pl. írásbeli közlés helyett telefonbeszélgetések révén is születnek fontos, írásban esetleg le nem csapódó titkos jellegű utasítások, döntések. 21 Ld. erre: Das Fischer Lexikon. Geschichte. Mit einer Einleitung von Hans Rothjele, herausgegeben von Waldemar Besson. Frankfurt am Main, 1961. — Quellen, Neueste und Zeitgeschichte, 297—303. 1.