Századok – 1970
A KORTÖRTÉNETIRÁS KÉRDÉSEI - Incze Miklós: A kortörténet elvi és módszertani problémái 545/III
546 IIÍCZE MIKLÓS aztán — ilyen felfogás és történetírói gyakorlat mellett — meg sem lehet valójában érdemben különböztetni egymástól a legújabb kort és a kortörténetet, a kettő összemosódik.4 Igen szemléletesen példázzák a mondottakat a nyugati kortörténeti folyóiratokban publikált — esetenként témakörönként is csoportosított5 — tanulmányok. Az angol jelenkori történelmi szemle: The Journal of Contemporary History (a jelenkori történelemmel foglalkozó kutatók intézetének 1966-ban indult folyóirata) célkitűzése; a XX. századra vonatkozó történettudományi kutatások elősegítése és az eredmények közzététele.6 Ennek megfelelően az I. évfolyam fő témái: „Nemzetközi fasizmus 1920—45", „Baloldali értelmiségiek a két világháború között" és „1914".7 Hasonló jellegű a németnyelvű kortörténeti folyóirat, a Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte is.8 Az időben 50 évnél szűkebben értelmezett kortörténet, jelenkorkutatás tudományos voltát kétségbevonó, — említett, — nálunk inkább csak lappangó, írásban általában meg nem fogalmazott nézet, amely nyugaton egyes esetekben határozott megfogalmazást is nyert, bár ez a felfogás ott is egyre inkább háttérbe szorul, mindenesetre felette kényelmes álláspont, mert éppen a tudományosság igényére való hivatkozással igyekszik felmentést adni a kortörténet valóban tudományos igényű művelése alól és utalja át a problémát, ha ugyan hajlandó a tudomásulvételére, vagy éppen rákényszerül arra, a publicisztika területére.9 Jean Bruhat „A történész és a jelenkor" c. előadásában (1961. dec. A Marxista Gondolat Hete keretében rendezett vita során) említette — mint sűrűn hangoztatott vélekedést — azt a nézetet, hogy a szaktörténész értetlenül áll saját kora története előtt, és így az a napi sajtó vadászterületévé válik.10 Véleményem szerint ez az álláspont és szemlélet, amely a tudományosságra hivatkozással akar felmentést adni a kortörténet művelése alól, tarthatatlan. A jelen ugyanis része a múltnak, a társadalom általános mozgástörvényei a múltból a jelenen át vezetnek a jövőbe, s nem válnak a történeti vizsgálat és elemzés számára érdektelenné azzal az indokolással, hogy még nem telt el legalább 50 év a megtörténtük óta. Nem látom a jogosultságát annak a kényelmes álláspontnak, hogy ami tegnap történt, az a történelemtudomány számára elvileg-minőségileg különbözik attól és módszertanilag alapvetően más, mint ami egy évvel, egy évtizeddel, vagy éppen egy évszázaddal ezelőtt történt. Más kérdés az, hogy ha a problémát tudományosan valóban komolyan vesszük és jelentőségének megfelelően elemző módon és tudományos módszerekkel foglalkozunk vele, akkor az említett lényegi, elvi-minőségi azonosság 1 Megállapításunk a nyugati — angolszász, francia, olasz, nyugat-német - - történetírásra teljes mértékben érvényes. Még a francia marxista történészek is az 1917-tel periodizált legújabb kort tekintik jelen kornak (és azon belül különböztetnek meg három szakaszt). Ld. erre: L'historien face à son temps. La Pensée, No. 101. Janvier—février 1962. 3-40. 1. 5 A szövegben az alább exemplificative említettek mellett (The Journal of Contemporary History I. évf.) a folyóirat további évfolyamaiból lásd a következő tematikusan csoportosított példákat: Historians on the Twentieth Century; Education and Social Structure (1967); The Middle East, 1918—1919: From War to Peace (1968); Colonialism and Decolonisation (1969). "The Journal of Contemporary History. Idézi H. Haraszti Éva: i. m. 479. 1. 7 Id. nő: uo. 8 A folyóirat elsősorban — és a témák volumenét tekintve is elsődlegesen — az első világháborúval és főleg a német fasizmussal foglalkozó tanulmányokat közöl nagy számban. 9 L'historien face à son temps. "Uo. vö. Jean Bruhat referátumát, 6—21. 1.
