Századok – 1970

KRÓNIKA - Bellér Béla kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szász Zoltán) 531/II

534 KRÓNIKA sorban ezért került nemzetiségügyi miniszteri székébe, ahol azonban nem adta fel a német nemzeti követeléseket, s ezért súlyos támadások céltáblája lett. Az opponens a továbbiakban szóvátette, hogy a burgenlandi kérdés vizsgálatában a disszertáció túlmegy a feltótlenül szükséges terjedelmen, túlságosan is elmélyed különböző részkérdések ismertetésében. Kifogásolta, hogy a disszertációban nem mindig világos a területi körülhatárolás, amikor nyugat-magyarországi, burgenlandi adatokról esik szó. Rámutatott továbbá arra, hogy Burgenland Magyarországhoz vagy Ausztriához orientálódásának a társadalmi haladás szempontjai szerinti megitélóse során óvakodni kell minden olyan leegyszerűsítéstől, amely az illető terület lakosságának nemzetiségi összetételét és nemzeti öntudatát kevéssé jelentős tényezőnek tartja. Véleménye szerint Burgenland prespektívája a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a forradalom ausztriai kiterjedése és az abba történő bekapcsolódás. A Tanácsköztársaság bukása után pedig Burgenland népét nem egyszerűen a magyarországi fehérterror hajtotta Ausztria karjaiba, mint ahogy Sopron és környéke sem a demokráciát utasította el, amikor Magyarország mellett szavazott. Az ellenforradalmi rendszer nemzetiségpolitikája e korai szakaszának ábrázolásával kapcsolatban az opponens megjegyezte, hogy nem lehet azt „a fehérterror nemzetiségi politikájának" nevezni, mivel a fehórterrorista erők éppenséggel szembenálltak ezzel a szemükben mérsékeltnek tűnő nemzetiségpolitikával. Nem értett egyet azzal a megállapítással sem, hogy Teleki és Bethlen a világháború előtti Magyarország közismerten soviniszta nemzetiségpolitikusa lett volna; szerinte mindketten a háború előtt ós után is a nemzetiségi kérdés jellegzetesen földesúri patriarchális felfogását vallották. Szóvátette, hogy az egyes rendeleteket elsősorban nem az 1868-as törvénnyel, hanem a közvetlen előzménnyel, a forradalmak ilyen tárgyú törvényeivel kellene egybevetni; így nem lenne kétség retrográd jellegük felől. Nem látszik bizonyítottnak az sem, hogy az 1919-es 4044. sz. ME rendelet önálló nemzetegyónisógnek ismerné el a hazai németséget. Bellér Béla válaszában hangsúlyozta, hogy egyetért az opponensek szerkesztési javaslataival, az előzmények bővebb bemutatásának igényével. Egyetértett Tilkovszky Lóránt azon észrevételével, hogy az öt hold alatti birtokkategória alapján — a szőlőbirtokosok miatt — nem lehet a német agrárszegónység mértékét egész pontosan megítélni. Az értelmiség vizsgálatánál problémát jelent, hogy a német tisztviselőket és német származású asszimilánsokat statisztikailag nem lehet különválasztani. Elmondotta, hogy az asszimiláció bonyolult kérdéseivel itt nem foglalkozott bővebben, mivel a tárgyalt időszakban nem volt jelentős sem demográfiai sem politikai szempontból, 1910 és 1920 között a németség létszáma valamit még nőtt is. Köszönettel fogadta Tilkovszky megjegyzéseit a föld- és iskolakérdósre vonatkozóan, s hangsúlyozta, hogy adatai egy kivétellel az 1920. június 4. utáni országterületre értendők. Megemlítette, hogy ekkor a német nemzetiségi mozgalom csak német elemi iskolákra támasztott igényt, középiskolákra nem. Kitartott azon felfogása mellett, hogy a Volksbildungsverein a németek asszimilációjának útját készítette elő. Bleyer és Gündisch tevékenységének értékeléséről szólva Bellér Béla rámutatott, hogy Bleyert fokozatosan a német nacionalizmus felé haladó magyar nacionalistának tekinti, aki ebben az időben még elismeri a magyar szupremáciát, lemond a saját német polgárságról és értelmiségről az államnemzet javára, és a németség összefogásának politikai kereteit kizárólag az államhatalom igényeinek megfelelően állapítja meg. Német részről általában nem is értettek egyet programjával (mint pl. Brandsch és társai). Bleyer mint nemzetiségi politikus nemcsak a forradalmak, de a fehérterror idején is megbukott; az optimális lehetőségeket kínáló forradalmakkal nem akart együttműködni, az ellenforradalommal viszont e tóren hiába próbált meg — téves felfogásból kiindulva — tartós együttműködést kiépíteni. Bleyer ún. tragédiájának oka egyszerűen az volt, hogy ellenforradalmi alapon nem lehet haladó nemzetiségpolitikát folytatni, vagyis a reakción elvérzik a nemzeti gondolat. Ami konkrétan Bleyer személyiségét illeti, nem vitatható el Bleyertől minden jóhiszeműség, de inkorrektsége sok területen megmutatkozott, bizonyos német jogok elérésére eszköznek tekintette a többi nemzetiségeket, ellenfeleivel szemben a rágalmazástól és a denunciálástól sem riadt vissza. Egyébként elég szoros kapcsolatai voltak nagynómet kulturális és politikai szervezetekkel is. A magyar és német sovinizmus között őrlődő tragikus politikus képe nem helytálló, maga Bleyer is láthatta a kivezető utat, a magyar demokráciával való összefogás lehetőségót, sőt ilyen irányú kísérlet halvány nyomai is megfigyelhetők. A burgenlandi kérdés kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a terület népe nem kívánt elszakadni a Tanácsköztársaságtól, s a hovatartozás kérdése, valamint a soproni népszavazás ügye rendkívül bonyolult, egymástól elválaszthatatlan problematikát képez. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy Bethlen István — Telekiről ő nem szólt — a