Századok – 1970

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 466/II

FOLYÔIITATSZEMLE 497 mozgalom is átalakult. A régi harcos vezetők helyébe újak kerültek, akik megelégedtek a részleges reformokkal, a munkásság egysége széttöredezett, kisebb szakmai célkitűzések elérésére törekedtek, rés nyílott az angol és ír munkások közt. A szerző utal arra, miként hatottak vissza a gazdasági válságok a mozgalomra, hogy a munkás szervezetek erőszakos módszerei (a zárt üzemhez való ragaszkodás, a sztrájkszolidaritás biztosítása) olykor eredményt hoztak, ami az 1840-es években összefüggésben állt azzal, hogy a központi államapparátus helyi vonatkozásban meggyengült, a hadsereget már nem tudta olyan intenzitással alkalmazni a munkások ellen, a helyi állami végrehajtó szervek szintén nem mindig rendelkeztek elég erővel ezek letöréséhez. A parlamentben-a radikális képviselők szintén ellenezték, hogy a központi államapparátust megerősítsék a helyiek rovására. Foster, bemutat néhány Oldhambeli forradalmárt, ezek között voltak értelmiségiek, olyanok, akik a középosztályból származtak, de voltak köztük munkások (nyomdászok és szövők) is. Elemzi e forradalmárok ideológiáját, s megállapítja, hogy ínég nem tekinthetők szocialistáknak, ha küzdöttek is a kapitalizmus ellen. Hangsúlyozza, hogy a gazdasági fellendülés, Angliának ,,a világ műhelyévé" válása mellett az 1840-es évek második felében az államapparátus megerősödése, a katonaság megtelepítése a város környékén, a rendőrség és a szegény-segély újjászervezése jelentős szerepet játszott abban, hogy a forradalmi mozgalom visszaesett s csak évtizedek után indult meg újra. Dec. szám. — JACK WODDIS: Katonai államcsínyek Afrikában (364—372. 1.) rávilágít, hogy az 1950-es évek felszabadító küzdelmei után 1960-tól kezdve vált önállóvá számos afrikai ország. A 60-as évek második felében azonban egymást követték a katonai összeesküvések, sok demokratikus kormányt megdöntötték, számos vezetőt, minisztert, kormányelnököt meggyilkoltak. Woddis rámutat, hogy Kenyában, Tanganyikában, a két Kongóban, Burundiban egyaránt kimutatták a nyomozások, hogy az összeesküvésekben, a merényletek elkövetésében az amerikai követségek alkalmazottai is részt vettek. Woddis részletes kronológiai táblázatot mellékel e jelenségekhez, elemzi az összeesküvések jellegét, az imperialista államok újfajta módszereit, s a felszabadult országok belső osztályviszonyait. — PETER WYNCOLL: AZ I. Internacionálé és a munkásmozgalom Nottinghamban 1871—1873 között (372—379. I.) rövid törtónehni viszszapillantásában megemlékezik arról, hogy Nottingham munkássága az 1847. évi, majd az 1850-es évek chartista mozgalma utolsó fellángolásainál is élen járt. Az I. Internacionálé megalakulása után 1865-ből ós 1867-ből már vannak nyomok a nottinghami munkásszervezetek jelentkezéséről. A központi forrásanyagok mellett Wyncoll feldolgozza a helyi sajtót és új levéltári anyagokat is napvilágra tár. Ezek között külön érdeklődésre tarthat számot Thomas Smithnek, a helybeli munkások egyik vezetőjének levelezése Marxszal (e leveleket az amszterdami Társadalomtörténeti Intézet őrzi), amelyekben kikéri véleményét, megküldi a nottinghamiak programjait, saját, a helyi sajtóban megjelenő cikkeit — majd azt a pénzt, amit a Párizsi Kommün emigránsainak gyűjtöttek. Smithnek a Kommünről írott sorairól nemcsak Marx, hanem a belga internacionalista De Paepe és Garibaldi is elismerő szavakkal nyilatkozott. Wyncoll megjegyzi, hogy Smith No,ttingh arnben nem volt teljesen elszigetelve — ha ő is adott e radikális-szocialista véleménynek leginkább hangot. Mellette Samuel Parker ós Lee Hayes is állandó levelezője volt az International Heraldnak, az Internacionálé lapjának. Nem véletlen, hogy amikor az Internacionálé Főtanácsának sürgetésére megalakult a külön brit szekció és szövetségi tanács, akkor az országos konferenciát Nottinghamban tartották meg 1872 júliusában, amelyen a helybeli munkásvezetők a tömegek nyomoráról beszéltek. A helybeli, valamint Leeds-beli polgári lapok megvetéssel emlékeztek meg az egybegyűltekről. A szerző rávilágít, milyen erős volt a mozgalomban a szolidaritás más angol városok munkásaival, ami anyagi áldozatvállalásban is kifejezésre jutott. A nottinghami szervezet egyik mozgató ereje egyébként is a kilenc órás munkanap elérésére irányuló törekvés volt, ami kiemelte a szűk korlátok közül. A tanulmány megemlékezik a különféle szakmák szervezkedéséről, ezek vezetőiről, majd a brit szekcióban végbemenő szakadásokról, amelyek részint az Internacionálóban keletkezett általános vitákat tükrözték. Wyncoll új adalékokat, dokumentumokat idéz arra, hogy a nottinghami szervezők erőfeszítései ellenére 1873-tól mint gyengül a szekció tömegbefolyása, végül rávilágít, hogy a hanyatlás után tíz esztendővel az 1880-as évek szocialista szervezetei miként támaszkodhattak itt a régi hagyományokra. — J. THE ENGLISH HISTORICAL REVIEW 1968. 329. (okt.) szám — JOHN TAYLOR: A „Modus Tenendi Parliamentum" kéziratai (673—688. 1.) az angol parlament korai történetének egyik legfontosabb 18 Századok 1970/2.