Századok – 1970

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 466/II

FOLYÔIITATSZEMLE 489 TKALAC: A Szerb Vajdaság és a Temesi Bánság városainak vasár- és ünnepnapi kereskedelmét és közéletét érintő rendelkezések (160—162. 1.) a tartomány elkülönítése után 1850-ben megjelent rendelet szövegét közli. — GÁL GYÖRGY ismerteti Lpckó Miklós: Nyilasok, nemzetiszocialisták c. könyvét (172—175. 1.). — N. INTERNATIONAL REVIEW OF SOCIAL HISTORY 1968. 3. szám. —HERMAN D. BLOCH: New York afro-amerikaijainak harca politikai jogaikért és politikai elismerésük megvalósulása, 1865—1900 (321— 350. 1.) megállapítja, hogy az 1777. évi New York állambeli alkotmány szerint a „fekete amerikaiak" elnyerték teljes jogi egyenlőségüket, de a valóságban ez nem következett be, s hosszú küzdelmet folytattak, amíg a szövetségi alkotmány 15. kiegészítése az „észak-dél" háború után 1870-ben ezt az egyenjogúságot újra törvénybe iktatta. Elemzi a polgárháborút követő állapotokat, s azt, milyen szerepet játszott a „néger kérdés" ekkor az amerikai közéletben. Megvilágítja azt az ellentétet, amely egyfelől a radikális köztársaságiak, másfelől Andrew Johnson elnök között keletkezett, aki a „déliek" kiengesztelésére, a kompromisszum megtalálására törekedett. — JOHN SALT: Az Urquhartmozgalom helyi megnyilvánulásai (350— 366. 1.) David Urquhart (1805—1877), a konstantinápolyi angol követség alkalmazottja, rajongó törökbarát volt, Oroszország esküdt ellensége, olyannyira, hogy gyakorta a külügyminisztérium munkatársait is azzal vádolta, hogy Oroszország ügynökeivé lettek. Emiatt Palmerston 1837-ben visszahívta, s ezt követően Urquhart a külügyminisztert, majd miniszterelnököt is hevesen támadta. Kezdetben a liberális lapok is helyt adtak észrevételeinek, s a középosztálynál keresett támaszt, később a toryk soraiban helyezkedett el, s a liberálisok politikájával szemben az „alsóbb néprétegeknél", a munkásoknál is támogatást keresett. A szerző Yorkshire, s * főként Sheffield körzetében elemzi ezeket a kapcsolatokat, ahol a volt chartista ós owenista Isaac Ironside révén a The Sheffield Free Press hasábjain az urquh artista érvelés sajtót is kapott. Salt megemlékezik arról, hogy a lapban az 1850-es években Marx is közzétett néhány a cári Oroszország külpo'itikáját élesen támadó cikket. Salt behatóan vizsgálja a Sheffield i „ultraradikálisok" szociális programját és külpolitikai elképzeléseit, politikai kísérletezéseiket. — NORMAN MCCORD — DAVID E. BREWSTER: Az 1790-es évek munkászavargásai Északkelet-Angliában (366—384. 1.) az angol admiralitás irattárára, a helyi sajtóra, Newcastle ós Northumberland levéltáraira támaszkodva dolgozzák fel a javarészt tengerész-követelések, sztrájkok történetét. A sztrájkok hulláma 1792—3-ban továbbterjedt Durham bányászaira, s ács, cipész, kárpitos mozgalmak kísérték ezeket, amelyek olykor eredményt is elértek. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a francia forradalom erjesztő hatása mellett a háborúk és az áremelkedések ugyancsak tetemesen hozzájárultak a forrongáshoz. Az admiralitás mindvégig elutasította a tengerészek bérköveteléseit, akik a parlamenthez fordultak, de Pitt befolyására a parlament nem foglalkozott petíciójukkal. — ROLF ENGELSING: A cselédség olvasmányai a XVIII. és XIX. században Németországban (384—430. 1.) egyszerre nyújt kultúrtörténeti és gazdasági, társadalomtörténeti feldolgozást. Ismerteti, milyen írók mikor terjedtek el, de megemlékezik a népszerű lapok, folyóiratok elterjedéséről is, valamint arról, hogy ezekben milyen szerzők írásait közölték, megjelöli a cselédek helyét a patriarchális családoknál, a gyerekek nevelésénél és szól arról, hogy a szolgálók gazdasági helyzetében, illetőleg a szellemi javak terjedésében a két évszázad során milyen lényeges módosulások történtek. — D. К. ВТ;КЕ: Ebért és a közeledő első világháború. Egy hónap naplójának tükrében (430—448. 1.) hangsúlyozza, hogy Ebertről mind a mai napig nem készült igazán objektív hangvételű életrajz, s még megjelent írásait sem elemezték kellő körültekintéssel. Szenvedélyes természetű vezető volt, de indulatait többnyire eredményesen leplezte, vezetői rátermettségét pedig riválisai is elismerték. Buse több történetíró elődjét idézve megértéssel szól Ebért 1914. évi honvédő magatartásáról, pusztán annyit fűz ehhez hozzá, hogy az általa megtalált, s ehelyütt közölt naplórészletek is bizonyítják, hogy a szociáldemokrata vezotők is mennyire rosszul tájékozódtak az eseményekről, a belgiumi agresszióról nyilván csak utólag értesültek, s általában nem előre készültek fel a háborúra, hanem állásfoglalásuk napról napra július legvégén, augusztus első napjaiban alakult ki. Buse szerint e sorsdöntő napokban nemcsak Ebért, hanem Haase, sőt a baloldali radikálisok is illúziókat kergettek, ők sem voltak tisztában a berlini kormány háborús elszántságával. A bevezető után közli a naplórészleteket, amelyek 1914. július 14-től augusztus 14-ig vetnek fényt Ebért tevékenységére és gondolataira, svájci útjára, ahová a német szociáldemokrata párt vezetőségének megbízásából utazott, visszatérésére, honvédő felfogásának érlelődésére, a német pártve-