Századok – 1970
TÖRTÉNETI IRODALOM - Balogh Edgár: Hét próba. Egy nemzedék elindul (Ism. Tóth Zoltán) 429/II
420 TÖRTÉNETI IRODALOM 429 kel találkozunk, mint proletár-irodalom, forradalmi proletárirodalom, szocialista irodalom, amelyekkel maga a szerző is operál. Az ismertetett bibliográfia megismerésével újra felmerül, hogy történeti kutatásunkban mennyire szükséges elmélyíteni a két világháború közötti munkásmozgalom, a kommunista párt és a szociáldemokrata párt, s a két párt köré csoportosult tömegek viszonyának dialektikus vizsgálatát, hol szoros együttműködését, hol pedig ellentéteit. GYIVICSÁN ANNA BALOGH EDGAR: HÉT PRÓBA. EGY NEMZEDÉK ELINDUL (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965.) Balogh Edgár egy „értelmiségi csoportosulás gondolkozástörténetének felvázolására" vállalkozott. E forrás értékű történet sommás vázlata a tartalomjegyzék három címszava: Regösjárások, Sarlósok, Vörös barátság. A két világháború közt felnőtt szlovenszkói magyar értelmiség szocialista csoportjáról, a sarlósokról szól az emlékirat. Az írás szubjektív, amennyiben a történet középpontjában a szerző, a Sarló vezéralakja áll, s az ő kispolgári cserkészmozgalomtól a kommunista pártig futó fejlődési íve lesz a viszonyítási alap a mozgalom többi tagja számára is. Törekszik azonban arra is, hogy e pályakezdést önmagán keresztül is szociológiai objektivitással írja le, s egyben a történtek magyarázatára is kísérletet tesz. így bomlik ki a saját helyzet, a deklasszált középrétegiség és nemzeti kisebbségi motivációkból az a kót, immár társadalmi érdekű kérdés, amely egész művén végigvonul: az értelmiség ós a kelet-európai népek közös sorsának kérdése. A történet az 1920-as évek közepén indul előbb a gimnazisták cserkészmozgalmában, majd a prágai egyetemisták Szent György körében. A cserkész falujárás és kult-úrmisszió az, amely hamarosan szociális felelősségérzettől vezérelt cselekvésre készteti őket, s amely kezdetben a parasztsággal azonosított nép és az értelmiségi funkció kérdését felveti. A kettősen szorongatott helyzet, a nemzeti elnyomás és a proletarizálódássál fenyegető osztályelnyomás hamarabb kényszerítette ki az állásfoglalást itt is, s a többi kisebbségi magyar értelmiségnél, mint az anyaországban. A népi romantikus „regösjárás", amely még polgári parasztnosztalgiát is tartalmaz, a válságot megelőző évek parasztnyomorán nő a szociográfiáig, amely aztán a magyarországi kezdeményezésekre is hat. E társadalomszemlélet még erősen lírai és eklektikus, ezt tükrözi az 1928-as budapesti Ady Endre-ünnepségre felkórt írók és művészek névsora, amelynek összeállításában az író is részt vett: Babits Mihály, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Mécs László, Molnár Imre, Móricz Zsigmond, Odry Árpád; s a „faji triász", Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső, akiket Szlovenszkón a magyar diákok irányadóul tiszteltek. Ez az „etnográfiai szocializmus" — ahogy Fábry Zoltán írta róluk — a válság idején sodródik a szellemi igényesség vonalán odáig, hogy az eddig hiányzó proletár munkásosztály világképükbe illeszkedik. „Eszünk ágában sem volt tagadni az osztályharcot, éppen csak nem tudtuk, ki és hol, hogyan vívja, s mi mit is tehetnénk a sikeréért." A Sarló 1929 márciusi zászlóbontása még ezzel a bizonytalansággal jellemezhető, s tragikus módon az 1933-as felbomlásra érik meg egészen a munkássággal való szövetség vállalása, amikor az értelmiségi gárda jó része már lemorzsolódik. A Sarló úgy oszlik fel, hogy az antifasiszta front a Csehszlovák Kommunista Párt és a szocialista értelmiség közötti közvetítő posztját adja fel, annak ellenére, hogy erre még a fiatal értelmiségiek, jórészt a következő generáció is igényt tartott. A Vetés, Az Út és a Sarló megnyilatkozásai a szociális felelősségvállalás mellett a kelet-európai orientáció s a magyar értelmiség Kelet-Európa szemléletének dokumentumai is. Ezen a téren lépett ki a kisebbségi sértődöttség provincializmusából a csoport, természetesen annak arányában, ahogy ez a belső társadalmi programmal összekapcsolódott. A kisebbségi helyzetet nem lehet önmagában erre való felhívásnak tekinteni, hiszen sokféle megoldási módot kínált a két világháború közte. A szociális orientáció s a sarlós kelet-európai koncepció bizonytalansága 1930-ban is összefügg. ,, . . . az ipari Nyugat-Európával csak a paraszt-Kelet-Európát állíthattuk szembe. Hogy voltaképpen kitől is vártuk a nemzeti ellentéteinket feloldó néptestvériség, konkrétan: a kelet-európai szláv—magyar—román együttélés megvalósítását, máig sem tudom" — írja a szerző. Valószínűleg ez az „etnográfiai szocializmus" és a „paraszt Kelet-Európa" volt az, ami Coudenhove-Kalergi Páneurópáját, Jászi Oszkár polgári Kelet-Európáját és a 30-as
