Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Rozbiór krvtyczny annalium Poloniae Jana Dlugosza z lat 1445-1480 (Ism. Kristó Gyula) 410/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 411 Jan Dlugosz nem kolostorba húzódott, nem élettől elszakadt pap volt, hanem közéleti ember: politikus és diplomata. Belpolitikai tájékozottsága egyaránt biztosíttattott kezdetben a nagy befolyással bíró főpap, Zbigniew Olesnicki, később — annak halála után — IV. Kázmér király (1447 —1492) mellett. A XV. század második felének Lengyelországa a királyi hatalom megerősítésének, a központosítás megteremtésének, illetve a centralizációs kísérlet kudarcának sorsdöntő kérdéseiben volt hivatott dönteni. Ennek a kornak eseményes belpolitikája hangot kap Dlugosznál, aki azonban mint diplomata a külpolitikai porond kulisszái mögé is látott, számos országban járt, Magyarországon is több alkalommal megfordult. Érthető tehát — mégha el is tekintünk most igen alapos és gazdag forráshasználatától, hiszen saját kora felé közeledvén egyre inkább szóbeli információkra, saját tapasztalataira támaszkodott —, hogy Dlugosz műve nemcsak Lengyelország, hanem egész Közép-Európa (s így Magyarország) XV. századi történetére is elsőrangú forrás. Érthető módon különös figyelemmel olvastuk a magyar vonatkozású eseményekhez fűzött kommentárokat. Jellemző eset, hogy amíg Dlugosz igen részletesen számol be a rigómezei ütközetről és Hunyadi János meneküléséről, addig az elemzés — meglehetősen röviden — Katona István és Fessier Ignác Aurél munkájára való utalással intézi el ezt a passzust (22 — 23. 1.). Vagy pl. az 1460. évi trencséni magyar—cseh összejövetelnél Fesslerre és Pray Györgyre, Szilágyi Mihály szerepét illetően pedig Frantiiek Palackyva hivatkozik a kommentár (133. 1.). Az itt felsorolt — és szinte tetszés szerint növelhető — példaanyag azt igazolja: a szerzők által felhasznált magyar illetékességű szakirodalom provenienciája — a hasznosított anyag mennyiségét tekintve — jobbára a XVIII. és a XIX. századba mutat. A kommentárok készítői a feldolgozások jegyzéke szerint (LXI— LXVII.) Fessier német nyelvű szintézisét, Teleki Józsefnek a Hunyadi-korral foglalkozó művét, Fraknői Vilmos két (egyaránt német nyelvű) tanulmányát, a Mátyás-emlékkönyvet és Kosáry Domokos bibliográfiáját hasznosították. Bár a feldolgozások listájából kimaradt, a kommentárok ismerik még Pray História regum Hungariae-ját, Katonának az előzőhöz hasonlóan latin nyelvű História critica-ját, valamint Fraknói Szilágyi Mihály-át. A marxista magyar szakirodalomnak (Elekes Lajos, Mályusz Elemér és mások műveinek) ismeretét hiányoljuk. Ez a negatívum több esetben téves megállapításokra (ld. pl. az 1456. évi belgrádi ostrommal kapcsolatban: „Köztudott, hogy a vár védelmének szervezője Kapisztrán János volt" [88. 1.]), idejétmúlt hivatkozásokra, utalásokra vezetett. A szerzők a magyar illetékességű anyagból döntően német és latin nyelvű feldolgozásokat tanulmányoztak át, a magyar nyelvű szakirodalom — úgyszólván szinte teljes — figyelmen kívül hagyása csak részben róható fel hibájukként. E munka, ismét figyelmeztet bennünket arra: még mindig kevés a magyar marxista történettudomány eredményeit a világnyelvek valamelyikén a külföldnek bemutató — és reprezentáló — kiadvány. A magyarországi Dlugosz-irodalom meglehetősen szegényes. Bottló Béla tanulmányán2

kívül csak szerény igényű és terjedelmű összefoglalások születtek nálunk.3 Az itt ismertetett kötet (és természetesen annak I. kötete is) — mégha magyar vonatkozású apparátusa hiányos és hézagos is — nagy segítséget nyújt a XIV — XV. század kutatójának (akinek lépten-nyomon kell használnia Dlugosz nagy művét) ahhoz, hogy tájékozódjék az Annales Poloniae forrásértékét, felhasználhatóságát illetően. Szeretnénk hinni: nincs messze az az idő, amikor a Rozbiór krytyczny . . . mintájára Magyarországon is napvilágot lát olyan kritikai elemzés, amely jól megalapozott tárgyi-tartalmi magyarázatokkal és kritikával mond maradandó értékítéletet középkori elbeszélő forrásaink (a XIV. századi krónikakompozíció, illetve Thuróc/.i krónikája) felhasználhatóságáról, s a krónika-, illetve gestairodalmunk könyvtárnyira duzzadó anyagának átvizsgálásától, az egymásnak gyakran szögesen ellentmondó tótelek — olykor jóhiszeműen dilettáns — egyeztetésétől megkíméli a bizonyos passzusok forrásértékére kíváncsi kutatót. KRISTÓ GYULA 'Bottló Béla: Dlugosz János História Polonicaja mint magyar történeti forrás 1385 — 1418. Bpest. 1932. 'I.d. Áldásy Antal: A XV. század nyugati elbeszélő forrásai (A magyar történettudomány kézikönyve, I. köt. — 7/c füzet). Bpest. 1928. 17., 23 — 24. 1.; Macartney, С. A.: Dlugosz et le Chronicon Budense. Revue d'histoire comparée, 1940 (tome TV) 301 — 318. 1.; Tóth Sarolta: Magyar és lengyel Imre-legendák (Acta Univereitatis Szegediens's. Acta Historie^, tomus XI). 59 —65. 1. Ld. még Kubinyi András: Tóth Sarolta: Magyar és lengyel Imre-legendák. Századok, 1965. 281. 1.