Századok – 1970

KRÓNIKA - Szakács Sándor kandidátusi disszertációjának vitájáról (Vida István) 215/I

KRÓNIKA BESZÁMOLÓ SZAKÁCS SÁNDOR ÉS RÁCZ JÁNOS KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓINAK VITÁIRÓL Szakács Sándor: „A népi demokratikus agrárfejlődés kezdetei (1945—1948)" című, 1967. május 8-án nyilvános vitára bocsátott disszertációjában kiindulópontként az 1945 tavaszi földreform elemzésével foglalkozik. Egyrészt részletesen bemutatja, hogy a feudális eredetű nagybirtokrendszer felosztása milyen változásokat hozott a birtok-és tulajdonviszonyokban, másrészt nyomon követi a magyar társadalom és ezen belül a magyar falu osztályszerkezetében bekövetkezett elmozdulásokat. Rámutat arra, hogy a mezőgazdasági népesség belső tagozódásában a változások elsősorban a szélső kategóriákat érintették: az agrárproletariátus 63%-os csökkenésével egyidejűleg a gazdagparaszti ill. úri birtokosok száma is 60%-al esett, ugyanakkor a középső csoportok (a kisárutermelők) aránya 67 — 68%-ban növekedett. Ennek folytán az agrárproletariátus száma a mezőgazdasági népességen belül a földreform előtti 45,8%-ról 17%-ra, a gazdagparaszti kategória aránya 7%-ról 2,8%-ra csökkent, a kisárutermelő agrárnépesség részesedése viszont 47,2%-ról 80,2%-ra emelkedett. Mindez a társadalom egészére rányomta a bélyegét. Az össznépesség több mint 43%-a kisárutermelő lett, szemben az 1941 évi nem egészen 27%-kal, a bérből és fizetésből élők száma a háború alatti 61%-ról 49%-ra csökkent. E kategórián belül azonban a meghatározó (56%) a munkásosztály maradt, míg az agrárproletariátus nagymórtékben visszaesett. A nagybirtokosok és középbirtokosok eltűnésével az össznépesség felső, leggazdagabb rétegei is meggyöngültek. A disszertáció a továbbiakban azt tekinti át, hogy a földreform teremtette új helyzetben az egyes politikai pártok milyen agrárpolitikai elképzeléseket dolgoztak ki, milyen intézkedéseket tartottak kívánatosnak, hogyan és milyen irányban szándékoztak kiutat találni. A demokratikus pártok egységesen a paraszti földmagántulajdon alapján álltak, s a szövetkezeti rendszer kiépítésében a későbbi fejlődést is hasonlóképpen látták. A szerző azonban az agrárpolitikai elképzeléseket szembesíti a valósággal, és egy külön fejezetben részletesen bemutatja a megvalósuló agrárpolitikai gyakorlatot. Az agrárpolitikai gyakorlatot a felszabadulás után a népi demokratikus államhatalom fokozódó beavatkozása jellemezte, s az új agrárstruktúra stabilizálására, a tőkés evolúció korlátozására, s egyben az ország szűkös anyagi forrásainak optimális kihasználására irányult. Az állami beavatkozás rendszere — a kezdeti időszaktól eltekintve — az, ár-, hitel-, adópolitika és egyéb gazdaságpolitikai intézkedések útjain valósult meg. Szakács Sándor rámutat arra, hogy az árrendszer, különösen a stabilizáció után, a mezőgazdaság számára hátrányossá vált, az agrár-olló 40 — 50% körül alakult ki, s ez a későbbiekben is csak fokozatosan mérséklődött, de még 1948 elején sem szűnt meg. így a mezőgazdaság bevételei zuhanásszerűen csökkentek. Nem alakult kedvezően a mezőgazdaság számára a hitelpolitika sem. Noha a hitelviszonyok 1947 — 48 folyamán javultak, a tényleges szükségletektől messze elmaradtak. A mezőgazdaság közgazdasági feltételeinek kedvezőtlen alakulásában számos tényező játszott közre: a rossz időjárás, a sorozatosan alacsony termésátlag, a legszükségesebb termelőeszközök hiánya, de ezek mellett oly közgazdasági tényezők is, mint pl. a beszolgáltatás, ár-, hitel- ós adópolitika, amelyek a mezőgazdaság belső felhalmozási lehetőségeit igen szűkre korlátozták — gátolva a tőkés fejlődés kibontakozását, de a mezőgazdasági újjáépítés ütemét is. A földreform után a magyar mezőgazdaságban változatlanul a magángazdaság maradt túlsúlyban. Az egyes szektorok belső arányai azonban jelentősen megváltoztak. A tőkés birtok összezsugorodott, s amennyiben megmaradt, teljesen gazdagparasztivá vált, felhalmozási lehetőségei azonban rohamosan csökkentek. A magánbirtokosok számának 28, területének 53%-át kitevő kisárutermelő kisüzem gazdálkodása a háború utáni körülményekhez képest viszonylag kiegyensúlyozottan fejlődött. A legkedvezőtlenebb helyzetben ebben az időszakban is a szegényparaszti gazdaságok voltak, fejlődési lehetőségei gyakorlatilag hiányoztak. Az újonnan földhözjuttatottak nagyrésze szintén szegényparaszti szinten gazdálkodott.