Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Karczag Gábor: Latin-Amerika a kubai forradalom után (Ism. Wittman Tibor) 210/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 211 volna a csődöt mondott földreformokat stb., akkor a politikai élet erővonalai is jobban érthetővé válnának az olvasó számára. Különösen hiányérzetünk támad, ha a forradalmi folyamatok természetére keresünk anyagot. A kubai forradalom dialektikájának, vázlatos fejlődéstörténetének bemutatása nagyon kívánatos lett volna, de olyan „mexikanizált" és elvetélt forradalom „utóélete" sem lenne közömbös, mint a bolíviai. A szerző mentségéül lehet felhozni, hogy ez utóbbi téma feldolgozása a kezdetén tart, és még Che Guevara tragiko-romantikus sorsa sem járult hozzá, hogy a világ megismerje Latin-Amerika egyik legfeszültebb nemzeti társadalmának, az „Andok PrOmetheusának" a fejlődését. Az 1952-es antiimperialista és demokratikus bolíviai forradalom és a szerves részét alkotó 1953-as földreform több szempontból új tanulságokat hozott. Szerintünk ezek közül éppen nem mondható újnak a nemzeti burzsoázia nagy részének megrettenése és TJSA-irányú fordulata. Latin-Amerika egyik legelmaradottabb országában a század eleje óta az ónbányászat korlátlan túlsúlya a nemzetközi monopoltőkéhez kötötte a burzsoázia felső rétegét, az alsó réteg viszont a hazai ipar rendkívüli gyengesége következtében nem tudott másként fellépni, csakis mint a tömegek, az Altiplano bányászainak ós a földéhes indián parasztságnak a követeléseit magáévá tevő és ezzel a tömegnyomást kihasználó politikai erő. Tanulságos a forradalmi pártok gyengesége és megosztottsága is. Ennek ellenére a forradalom lényegesen túlhaladt azon a ponton, amelyet a hatalomra került erők még elképzelhetőnek tartottak. Nem hiába alarmirozták az USA közvéleményét az egyes „szakértők". J. Kennedy a bolíviai forradalmat az amerikai földrész legjelentősebb eseményének minősítette, melynek a hatása veszélyes lehet. Óriási lendülettel indult meg a forradalom paralizálása, amerikai részről történő „kisajátítása", aminek eredményét a demokratikus irodalom a találó „frustración" (meghiúsulás) elnevezéssel illeti. Megint csak tanulságosak az amerikai módszerek: a vegyes vállalatok létesítése, a különböző vegyes „servicio"-k stb. A hivatalos amerikai irodalom jóleső érzéssel állapíthatja meg, hogy 1954-ben a guatemalai forradalom leverése az USA által nem fokozta a jenkiellenességet a bolíviai forradalom vezetői körében, sőt Juan Lechin azt hangsúlyozta, hogy az USA a kommunisták támogatta Arbenzzel ellentétben nem nézi ellenséges szemmel a bolíviai forradalmat (Robert J. Alexander: The Bolivian National Revolution. New Brunswick, New Jersey. 1958. 259. 1.). A mai amerikai irodalom éppen a bolíviai forradalom példáját emeli ki, amely alkalmas igazolni, hogy egy forradalom békés úton is győzedelmeskedhet . . . ha van olyan vezető erő, mint a jól szervezett MNR-párt (Forradalmi -Nemzeti Mozgalom) ! Amint ebből is látható, e párt létrejöttének (kezdetben fasiszta veretű volt) majd demokratikus feltöltődésének és a forradalom élvonalába kerülésének, az azóta bekövetkezett fokozatos szóthullásának a története különleges tanulságokkal szolgálhat. Talán azt sem haszontalan hangsúlyozni, hogy a második világháború óta Latin-Amerika politikai terminológiája megváltozott, beleértve a kereszténydemokrata áramlatokat is. Különösen a legelmaradottabb országokban ma már a katonai junták is marxista megfogalmazásokat használnak, és jellemzően szociális demagógiájukban nem tekinthetnek el attól, hogy a szocializmus a tömegekre elemi erejű hatást gyakorol. Mind ezt, mind azt is jól illusztrálhatjuk a bolíviai forradalom elvetélődésének példáján, hogy a forradalmi marxizmus alkalmazása Latin-Amerika viszonyaira nehezebb feladat, mint azt az utóbbi esztendők kísérletei és koncepciói mutatják. Talán ezekről a nehézségekről a szerző többet mondhatott volna. Általában a forradalmi erők szervezettsége bonyolult kérdéseket vet fel Latin-Amerikában. Helyesen emeli ki a könyv az egy ев országokat elválasztó nacionalizmusok szerepét, amelyek megkönnyítik az USA dolgát és ezeket jól ki is tudja használni. Megint csak Bolívia példájára utalhatunk, amelyet mind az öt szomszédjától ellentétek választanak el (azok jelentős területeket vettek el tőle az elmúlt évszázadban). Karczag Gábor áttekintése jól mutatja meg a fejlődő világ e részének fokozódó nemzetközi jelentőségét, ami nagyrészt az USA közelségének és Latin-Amerika gazdasági súlyának köszönhető. A hiányolt illusztratív anyag jelentősen emelte volna értékét, és kis bővítéssel elkerülhető lett volna, hogy az olvasó bizonyos hiányérzetekkel tegye le a könyvet. A felvetődő egyes elvi kérdések csakis a történelmi gyakorlat elemzésével világíthatók meg kielégítően, és a vitás problémák, a forradalom perspektívájáról megindult izzó viták az egyes konkrét esetek tanulságai alapján juthatnak közelebb céljaikhoz. A szerző ezek átgondolásával, több kérdés kiváló rendszerezésével ösztönzést ad arra, hogy hazánkban is bátrabban nyúljunk a nemzetközi felszabadító és demokratikus mozgalmak e hatalmas erőtartalékának múlt- és jelenbeli fejlődéséhez. WITTMAN TIBOR 12*