Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hajdú Tibor: Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom - A Magyarországi Tanácsköztársaság (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 178/I

TÖRTÉNETI IRODALOM HAJDÚ TIBOR: AZ 1918-as MAGYARORSZÁGI POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM (Budapest, Kossuth Könyvkiadó — MSzMP KB Párttörténeti Intézete. 1968. 469 I.) HAJDÚ TIBOR: A MAGYARORSZÁGI TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (Budapest. Kossuth Könyvkiadó — MSzMP KB Párttörténeti Intézete 1969. 461 I.) Az 1918— 19-es forradalmak iránti hazai ós nemzetközi érdeklődés, amely fél évszázad óta sem veszített intenzitásából, forrását és magyarázatát a korszak nagy horderejű történeti problémáiban s a forradalmak által azokra adott válaszokban leli. 1918 — 1919 helyét ós szerepét nem csupán az akkor volt események, hanem azoknak sajátos kettős jellege jelölte ki. Aki e korszakhoz nyúl, egyrészt szemben találja magát mindazokkal a legfontosabb tényezőkkel, amelyek a dualista rendszer belső feszítő erőit jelentették, a forradalmak a soknemzetiségű Magyarország ellentéteinek megoldását, az arra való kísérletet jelentették. Ugyanakkor nemcsak lezártak, hanem meg is nyitottak egy új korszakot, amelyre, leveretósük ellenére, rányomták bélyegüket. A társadalmi, politikai-eszmei kérdések szerves összefüggése és összetettsége miatt különösen szerencsésnek kell tekintenünk, hogy a két kötet, a két forradalom történetének összefoglalása ugyanannak a szerzőnek a tollából került ki. így, bár a két könyv önállóan jelent meg, mégis szerves egységet, alkot s nem csupán az események egymásutánja miatt, hanem azért, mert azonos szerkesztési elv és előadásmód s a korszakokon áthúzódó problémák következetes végigkísérése jellemzi őket. Hajdú Tibor vállalkozásának jelentőségét azonban legfőképpen az adja, hogy mindezideig hiányzott történeti irodalmunkból a részleteket átfogó, a forradalmak egészét áttekintő tudományos összefoglalás. A feladat nagyságát az is növelte, hogy a polgári demokratikus forradalomról igen kevés részlet-feldolgozás jelent meg korábban, ráadásul ezek alig fordítottak figyelmet a forradalom polgári erőire. Noha a Tanácsköztársaság történetének feltárása már eddig is több eredménnyel járt, Hajdú mégis sok fehér folttal, kevéssé vagy egyáltalán nem érintett kérdéssel találta magát szemben. A két könyv rendkívül nagy anyagot foglal magában. Hajdú a korszak szinte egész forrásanyagát felhasználta, de beépítette a sajtó anyagát, a terjedelmes történeti irodalmat is. Forrásait szembesíti egymással, az irodalom egyes megállapításait korrigálja, vitázik azokkal, felhívja a figyelmet olyan tényekre, összefüggésekre, amelyeket az ismert forrásokban sem vettünk észre eddig. A szakembert vagy az érdeklődő olvasót azonban nemcsak az anyaggazdagság, hanem az előadás módja is megragadja. Hajdú a forradalmak, a magyar társadalom sorsdöntő kérdéseit exponálja, ezekre ad feleletet. Drámaiságukat, jelentőségüket egy hallatlan biztonsággal és ökonómiával kezelt óriási anyag alapján tárja elénk. Semmi követhetetlen elvontság, semmi történetietlen idealizálás; ezek helyett valóságos konfliktusok és nehézségek, emberi mivoltukban bemutatott történeti figurák példázzák azt a rendkívüli erőfeszítést, amely mind a dualizmussal való leszámolásban, mind a munkáshatalom megteremtésében és fenntartásáért folytatott harcban megnyilatkozott. A polgári demokratikus forradalomról szóló kötet bevezető fejezete azt a funkciót tölti be, hogy szűkrefogottan is, de érzékletessé tegye: a dualizmus rendszere feltartóztathatatlanul haladt a vég felé, felbomlását — különösen a háború végére kialakult nemzetközi erőviszonyok s a Monarchián belül robbanásig feszült ellentétek közepette — lehetetlen volt megakadályozni. Figyelmét a szerző elsősorban a szociális és nemzeti téren növekvő konfliktusokra koncentrálja, de az olvasó szívesen vett volna behatóbb tájékoztatást e helyen a polgári demokrácia bár gyenge, de mégis meglevő erőinek helyzetéről, szervezettségéről, programjáról is. 1918 október közepétől-végétől igen nagy, helyenként napról-napra való részletességgel tárgyalja Hajdú a kormányzat, az udvari politika alakulását, a Nemzeti Tanács lassú és megkésett bontakozását. Mint korábban, úgy most is hangsúlyozott figyelmet fordít a katonatanácsnak a forradalom közvetlen előkészítésében és győzelemrevitelében játszott szerepére. Ennek a tényezőnek jelentőségét, tényleges szerepét irodalmunk eddig meglehetősen alábecsülte.