Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Hermann István, L. V. Cserepnyin, V. M. Gardanov, Kabos Ede, Vörös Károly, Szabad György, Szűcs Jenő, Aradi Nóra, Földes Éva, Szilágyi János, Márkus László, Mátrai László hozzászólásai (Összeállította Glatz Ferenc) 156/I

HOZZÁSZÓLÁSOK 171 irányzatban egyre inkább háttérbe kerül ,,a társadalmi demokrácia, illetve ennek vetülete, a liberalizmus, majd — a dolgok logikája folytán — a nacionalizmus és szupremácia eszmeköre szembefordul a társadalmi progresszió ideológiai megnyilatkozásaival, amely a nyolcvanas években már marxista eszmékkel telítve tör utat magának, mint a két főirányzattal egyaránt — forradalmi vagy reformista szinten — szembeálló szellemi áramlat. Az 1918—1919. évi forradalmak rövid időre a munkásmozgalom ideológiáját hozták előtérbe. Az ellenforradalom győzelme azután meghatározta a politikai gondolkodás fejlődésének további irányát — mondotta a korreferátum. Az ellenforradalmi korszak politikai gondolkodásának történetében Márkus László szerint a fő kutatási feladatot — s itt hivatkozott Mátrai László egy korábbi kérdésfelvetésére — a „ki kit folytat" kérdésre adandó válasz megformálása képezi. A további munkálatokat e téren szerinte az ellenforradalmi államrezon koalíciós jellegéről korábban adott elemzések szellemében kell folytatni, azzal a kiegészítéssel, hogy megrajzolandó az ellenzéki oldalról jelentkező, „államrezon igény, illetve program is". E progresszió előharcosai a Monarchia szellemi életében „a reális nemzeti törekvések fő irányát a demokratikus és föderatív gondolatban jelölték meg. Az antant győzelmei, e,z oroszországi forradalmak, a Monarchia szétesése, a magyarországi forradalmak és az ellenforradalom győzelme új irányt adott a polgári radikalizmus talajából fogant ideának is, azt is elemeire bontotta, módosította, progresszív ós retrográd irányban egyaránt." Megjelenési formáját meghatározta korukban a polgári szabadságjogok hiánya. Márkus László szerint a „ki kit folytat" elve kell, hogy érvényesüljön a felszabadulás utáni politikai gondolkodás történetének kutatásában is. Itt olyan marxista kritikai szellemre van szükség, „amely bátran néz szembe a tévedésekkel és határozottan állástfoglal", elemez, és nem „jelzőkkel értékel". Itt jegyezte meg, hogy igen aktuális annak leszögezése: a politikai gondolkodás története „egyben a társadalmi tudat hajtóerejének története is, tehát a történelmi mozgás szubjektív oldalának központi problémáját jelenti. „Ezt tragikusan bizonyítják az 1956-os események is, amikor a társadalmi-tudati tényezők negatív szerepet játszottak. Erre lehetőséget bizonyos retrográd gondolati anyag új burokban való továbbélése adott." A referátum — miután a történeti fejlődés vázát ismételten összefoglalta, utalva a jelen politikai gondolkodás történeti megismerésének fontosságára —, rátért néhány módszertani szempont kifejtésére. Elsősorban azt tartja hangsúlyozandónak, hogy a polgári demokráciában előtérben már nem a fegyveres közhatalom, hanem az ún. polgári jogegyenlőség és ennek járulékai állottak. Mindez Kelet-Európában sajátosan, elkésetten és ennek következtében torzultan jelentkezett. Lényeges módszertani szempont így a magyar sajtótörténet kutatásában is, hogy politikai gondolatok itt nem polgári demokratikus környezetben alakultak ki. „ . . . Tehát a politikai gondolat és megjelenése, illetve deklarálása nem adekvát, közbeiktatódik a cenzúra valamilyen formája. Éppen ezért a gondolati anyag burkolt formában való megjelenése kutatásaink és elemzésünk előterébe helyezi a madáchi »i« betű vizsgálatát" — mondotta Márkus László. Másik lényeges módszertani szempontnak tartja a polgári gondolkodás gondolati anyagának és társadalmi hatékonyságának vizsgálatát, a kölcsönhatás kritériumának meghatározását. Nemcsak a pozitív és negatív eszmék szétválasztásáról, hatásuk felméréséről van itt szó, hanem arról is, hogy a tévedések milyen mélységig hatoltak, s hogy hatásukban milyen irányt mutattak. Utalt Szekfű Három nemzedékének példájára, mely megjelenése időpontjában „a koalíciós ellenforradalmi ideológia mérsékelt szárnyának politikai igényeit fogalmazta meg. Hatásában viszont mégis inkább a jobboldalt mozgósította ..." Ehhez hasonló, mondotta, a magyarországi liberalizmus is, „amelynek valódi tömeghatása a történelem folyamán — sajátos módon — csak 1946 után érvényesült, a munkásmozgalom ellen." Bonyolultan érvényesülnek a progresszív gondolat körvonalai is. A Komintern VII. kongresszusát a hazai polgári radikális körökben, tehát a potenciális szövetségesnél — éppen azért, mert a Komintern határozat a demokráciát középpontba állította — többen pozitívan fogadták. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy „barikádra vinni egy pártot a demokrácia megvédésére és másnap a demokrácia ellen . . . mégis csak túlontúl kockázatos tömeglélektani kísérlet volna."Két irányzat találkozása ez, de a megoldás itt is inkább a tévedések javára történt. A feldolgozás során fontos metodikai szempont annak megkövetelése, hogy a politikai gondolkodás belső rétegződését elemezve felderítsük a „gondolkodási magatartásra jellemző immanens kategóriák harcában a történeti folytonosságot . . . ", mondotta Márkus László. Rámutatni a racionális és irracionális összetevők kérlelhetetlen küzdelmére, az illuzionizmus dezilluzionizmus, demagógia realitás, provincializmus és nemzetközi horizont ellentétének jelentkezésére, harcukra az egyes irányzatokon belül. A referátum szerint „ezeknek a gondolkodásmagatartásbeli immanens kategóriáknak történeti folytonossága összekötő kapocs a múlt ós a jelen politikai gondolkodásában. „Csak így lehet a politikai gondolkodásban