Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - Pamlényi Ervin: A kultúrtörténet fogalmáról, tárgyköréről 148/I

148 PAMI.ÉNYI ERVIN daságtörtónetet vagy a társadalomtörténetet hivatott helyettesíteni, mint ahogyan Domanovszky művelődéstörténeti iskolája valójában részletkérdések monografikus feltárását tűzte ki célul. Aligha fogadható tehát el az az indoklás, hogy magyar művelődéstörténeti szintézist a hazai művelődéstörténeti kutatások elégtelensége miatt nem lehetett megalkotni. Itt inkább a magyarországi polgári történettudomány fejlődésbeli elmaradottságával és torzulásával kell számot vetnünk. Hiszen a XX. század első felében hiába keressük a társadalom, a gazdaság vagy a kultúra különböző területein a gazdag eredményeket, melyekre azután egy akkor modern értelemben vett civilizáció-történeti összefoglalást lehetne építeni. Ezzel szemben még az 1930-as években is a művelődéstörténet próbálta akarva-akaratlanul ezeket felkarolni. Összefoglalva tehát áttekintésünk eredményeit megállapíthatjuk, hogy a polgári történettudományban a művelődéstörténet különböző típusait figyelhetjük meg. A polgári történettudomány kibontakozása idején a forradalmi romantika és a pozitivizmus jegyében a művelődéstörténet a fejlődés dinamizmusát volt hivatott kifejezni, s a történelem olyan területeire irányította a figyelmet, amelyeket addig a feudális történetírás homályban hagyott. Amint azonban a történettudomány differenciálódik, kifejlődnek szakágazatai, a művelődéstörténet a szintetizálás lehetőségével és igényével lép fel, és nagyon különböző szemléleti töltések hordozója. Magyarországon az első típus a reformkorban jelentkezik és sok antifeudális, demokratikus tendenciát hordozva indul fejlődésnek. Később azonban történettudományunk belső differenciálódása elmaradt, sa művelődéstörténet az uralkodó osztályok romantikus felfogásának keretei között a szakterületi kutatásokat helyettesítette. A művelődéstörténet szintetizáló, XX. századi formájának csak az igényét látjuk, de megvalósulását sehol nem tapasztalhatjuk. Feltűnik azonban a művelődéstörténetnek az a típusa, mely a gazdaság-, társadalomtörténeti jelenségek népszerűen összefoglalt jelenségeit közvetíti a történelem iránt érdeklődő tömegeknek. PAMLÉNYI ERVIN: A kultúrtörténet fogalmáról, tárgyköréről Alig van ma a polgári történettudománynak még egy olyan ága, területe, amely a produkció mennyisége — és talán minősége tekintetében is — felvehetne a versenyt a művelődéstörténettel. Vaskos szintézisek jelennek meg egy-egy korszak kulturális fejlődéséről, impozáns tudománytörténeti monográfiák látnak napvilágot, számtalan művelődóstörténeti jellegű tanulmányt, adalékot közölnek a folyóiratok. Az olvasóközönség igénye pedig — a magas példányszámokból következtethetően — sokszorosan nő az ilyen munkák iránt. Ha azonban kissé közelebbről vesszük szemügyre ezeket a munkákat, megvizsgáljuk a tárgyköröket, amelyekkel foglalkoznak s megkíséreljük kikövetkeztetni a szerző felfogását a kultúrtörténet fogalmát illetően, akkor már korántsem annyira harmonikus a kép és kiderül, hogy még a szakemberek között sincs általánosan elismert és alkalmazott fogalma a kultúrtörténetnek. Sőt, amikor azután e fogalmat a történetelméleti munkákból, módszertani tanulmányokból kíséreljük meg körülhatárolni, azt kell tapasztalnunk, hogy az egész polgári történetfelfogást közvetlenül érintő viták forró talajára lépünk, amelyen olyan kérdések kerülnek a polémia középpontjába, hogy tulajdonképpen mi is a történetírás tárgya, mit is kell a történetírásnak ábrázolnia. S a további kutatás csak megerősíti, hogy a polgári történettudományban a művelődéstörténet fogalma, tárgya tekintetében zavar és bizonytalanság van, sok a tisztázatlan probléma. S itt nem csak egyéni megfigyelésről van szó. Hadd idézzük fel a stockholmi nemzetközi történészkongresszus egyik fontos referátumának bevezetőjét: ,,A történészek között vita tárgyát képezi az, vajon a különböző területekre felosztott történelem fel tud-e mutatni olyan világosan meghatározott és körülhatárolt fogalomkört, amit kultúrtörténetnek lehetne nevezni. A kultúra történetének bizonytalan helyzete a történelmi tanulmányok területén abban a kirívó jelenségben is visszatükröződik, hogy míg egyoldalról széleskörűen megkövetelik azt, hogy minden történelmi tanulmány legyen egyúttal kultúrtörténet is, addig másoldalról vonakodnak elismerni a kultúra történetét, mint sajátjogú tantárgyat, egyszerűen csak azért, mert hiányzik a megegyezés az e tárgykörben általánosan elfogadott, vagy elfogadható módszerekre nézve."1 1 Felix Gilbert: Cultural History and ist Problems. Comité International des Sciences Historiques. XIe Congrès International des Sciences Historiques. Stockholm. Rapports I.