Századok – 1970
A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Művelődéstörténeti törekvések az európai és a hazai polgári történettudományban 136/I
146 К. VÁEKONYI ÁGNES gyártó Árpád művelődéstörténeti dolgozataira, melyeknek az utókortól csak a túlbecsülés vagy a teljes elfelejtés jutott osztályrészül. „Nemzetünk egész életét árny- és fényoldalaival együtt kell rajzolgatnunk, össze kell foglalnunk mindazon eseményeket, melyekből egy nép története áll, mind: közgazdaságát, vallását, erkölcseit, szokásait, személy- ós vagyonbátorságát, irodalmát, pénz és haderejét, törvényeit, szóval kormányának minden intézkedéseit, mert ezek többnyire egymástól függnek és mindannyian befolynak a nemzet művelődésére" — írja Kerékgyártó (1855). Ez akkoriban elég általános, nem is egészen világos megfogalmazás ugyan, de Kerékgyártó további fejtegetéséből félreórtehetetlenül kiderül, hogy a gazdasági viszonyokat, a vagyonok létrejöttét és a javak elosztását tekinti a művelődéstörténet vezérvonalának. Ő az első tudtunkkal, aki éppen művelődéstörténeti vizsgálódásai során kísérletet tesz, hogy meghatározza a termelési eszközök ós a termelőerők, ahogy ő mondja „termesztési eszközök" és „termékes erők" fogalmát. Az 50-es évek történetírásának itt csupán vázlatosan ismertetett művelődéstörténeti törekvései különösen két vonatkozásban hoztak már a reformkori művelődéstörténettel szemben minőségi többletet. Már nem a politikatörténet ellenlábasa a művelődéstörténet, hanem szerves része. Csakhogy most már a nyomdászat, a céhek, a mezővárosok, az intézmények, a bányászat stb. története a politikai események új igényű felfogásával vág egybe. A másik minőségi többlet a Kelet-Európa-fogalom körvonalainak kialakulása. Rájöttek arra, hogy az ország múltbeli útját nem kielégítő a nyugat-európai civilizáció normáival mérni. Wenzel Gusztáv tollán fogalmazódik meg (1854), hogy Magyarország fejlődésének története azzal növeli az emberiség történelméről kialakuló egyetemes tudást, hogy a kelet-európai jelleget mutatja be. Kelet-Európa önálló egység, nem csupán másolója a nyugati polgáriasodésnak, hanem kohója a fejlődésnek s így maga is adott a polgáriasuláshoz olyan többletet, mely a nyugatiban nincs meg. Ha mindezt visszájára fordítjuk, megkapjuk a romantikus-teológiai felfogás jegyében űzött művelődéstörténetírás képletét. Koncepcióról kapitális tévedés lenne beszélni, noha az 50-es évek vitáiban és kötekedéseiben már világosan előtűnnek gondolatelemei és a 60-as években már széltében űzött gyakorlata is következetes tendenciákat tükröz. Ám tele van ellentmondással, a realista művelődéstörténeti törekvéseket széttörte, felmorzsolta, egyes elemeit tartalmából kiforgatva felhasználta, mint ahogyan a művelődéstörténet fogalmát is címkéül használta a feudális nemesi historizálás egy némileg korszerűre festett változatához. Az 18G0-as években az egyetemi ifjúság Toldy Ferenc előadásaiból kapott fogalmat Magyarország történetének műveltségi viszonyairól, heti négy órában. Felelevenednek a harcos hun-skitha erények, az a nézet, hogy míg más szerencsés népek polgárosultak, addig a magyar nemzetnek önfenntartásáért kellett harcolnia. Mégis államalkotó képességével, azzal, hogy a kereszténységet mçggyôkereztette és tanait megőrizte, kiemelkedik a szomszéd hppek közül. Sűrűn szerepel a „kultúrmisszió" kifejezés, több frázis, pl. a rendi Magyarország „a szabadság legyőzhetetlen szirtfoka volt" s az új aspirációk elmélete: „Magyarország személyes uniója által Ausztriával egy európai nagyhatalom főtényezőjévé lett, mely legújabb időkig Európa sorsára lényegesen befolyt". Ennyi is elegendő, hogy lássuk: az a generáció, mely a dualizmus kor első évtizedeinek közhivatalait és katedráit foglalta el, művelődéstörténet címén politikatörténetet kapott. A művelődéstörténet demokratikus, de még polgárias hagyományai is rendre elvéreznek. Felülkerekednek azon nézetek, melyek a műveltség fogalmát a nemesi osztály öltözködésében, életformájában, viselkedési normájában látják. Vagy a természettudományokkal szemben az egyházak tanításaiban, örök és változatlan erkölcsi kategóriákban keresik. Szorgalmas aprómunka indul ugyan pl. az iskolázás történetének feltárására, ám a nagyobb gondolati egységét ennek is a feudális-teológiai szemlélet teremti meg. Ez a változás sok esetben az egyes historikusok felfogásában is kimutatható. Beszédes példája ennek a fiatal Fraknói művelődéstörténeti munkássága. -A kiegyezés után a történettudomány hivatalos fórumain ez a romantikus, tartalmában az uralkodó körök érdekeit kiszolgáló feudális művelődéstörténet nyer polgárjogot. Horváth Mihály rendkívül éles kritikában részesíti e felfogást. A magyar történetírás iránya, mely lényegében csak politikai történettel foglalkozik, téves. Ä művelődéstörténetet szegezi ezzel szembe, mely felöleli az ipar, kereskedelem, a társadalom történetét, a civilizáció haladását, mely széttöri az előítéletek, a tévtanok, a tudatlanság, régi hagyományok bilincseit. Köztudomású, hogy a Történelmi Társulatban a romantikus köznemesi szemlélet vált uralkodóvá. A kor demokratikus igényeit némely vidéki ún. Művelődéstörténeti Társulat igyekezett ápolni szerény lehetőségei között, néhány — a reformkor vagy az 1850-es évek történetírásának hagyományait őrző — historikus és egy kis