Századok – 1970

A MŰVELŐDÉRTÖRTÉNET KÉRDÉSEIRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Művelődéstörténeti törekvések az európai és a hazai polgári történettudományban 136/I

POI.GÁEI MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TÖREKVÉSEK 141 Mindezzel egyidőben, sőt ezzel szoros összefüggésben a társadalomtudományok hatalmas differenciálódása bontakozik ki. Megteremti a maga külön területét, vizsgálati eljárásait az etnográfia, a művészettörténet, a nyelvészet stb. Kialakulnak a történettudomány nemzeti keretei és szakágazatai, a gazdaságtörténet, a társadalomtörténet, külön disciplina lesz a tudományok története, sőt maga a történetírás története is. A kiterjedt, sokféle provenienciájú anyaggal pedig csak a rokon- és segédtudományok seregének segítségével tud már bánni a történettudomány. Ebben a folyamatban a pozitivista szemlélet jegyében folyó művelődéstörténeti tájékozódásnak kettős funkcióját figyelhetjük meg. Az egyik: lehetőség, hogy a nagy differenciálódás ellenére a maga egységében tudja összefoglalni az emberiség múltját, vagy múltjának egy-egy lényeges folyamatát, amint azt a radikális teoretikusok, Buckle, Leckv, Draper művei példázzák, vagy a nyelvész és mitológiatörténész Max Müller munkássága mutatja. A másik funkció a pozitivista felfogáson belül végbement szemléleti változásokkal szoros összefüggésben áll s a 70-es évek körül figyelhető meg. Mivel ekkor már döntő mértékben a társadalmi egyensúly, a megrázkódtatás nélküli fejlődés álláspontjáról vizsgálják a múltat, a művelődéstörténet a társadalmi dinamizmussal szemben, az osztályharccal szemben a történelem térben differenciálódó nagy állóképeit illusztrálja majd. Az emberiség története helyett pedig a nemzeti történelem sajátosságai kerülnek előtérbe. A pozitivizmus több mint félévszázadon át uralkodik, más törtónetszemléleti irányokkal együtt fejlődik, alakul sőt változik nézeteiben, de nem annyira gyorsan, hogy követni tudja a színtér, a társadalmi valóság felgyorsuló változásait. Természetes, hogy az egyes teoretikusok művelődéstörténeti nézeteiben is nagy a különbség, akár tartalmukat tekintjük, akár a kor egészének jellegét meghatározó társadalmi és tudományos fejlődési szint alapján értékeljük. Vázlatos áttekintésünk csupán e bonyolult folyamat jelzését teszi lehetővé. Comte pl. a kézműveseket, főleg pedig a természettudósokat tekinti a civilizálódás úttörőinek. Hősei Kepler, Galilei, Newton. Luthert viszont elítéli, mondván, zavart és rendetlenséget okozott a világban. Ezzel szemben Lecky — noha maga is nagy jelentőséget tulajdonít a természet titkaiba egyre mélyebben behatoló emberi értelemnek, a művelődós folyamatát az emberiségnek a vallásos dogmák alól való felszabadulásában látja és ennek sorában értékeli nagyra a reformáció történetét. Felismeri, hogy a pogány szokások tovább élnek a kereszténység köntöse alatt, s az ideológiák túlélik a kort, melyben megfogantak: „a régi nézetek — írja — a megholt ősök ama képeihez hasonlóak, miket a régi etiópiaiak testükre szoktak volt mázolni, hogy azon kellemes csalódást idézzék elő, miszerint azok nem halhatnak meg igazán" akiknek vonásai nálok még láthatók, s akik még életükkel összeköttetésben állnak '. Nem más a történelem — mondja Buckle —, mint a természet hatása az emberre és az ember hatása a természetre. A művelődés motorját a munkában, a mezőgazdasági, de főként az ipari tevékenységben látja, a munkaeszközök, a hasznos gépek, a földművelési eljárások, szerszámok mind dokumentumai az emberi művelődós történetének. О még nagy jelentőséget tulajdonít többek között az osztályharcnak, úgy hogy az irracionális szemléletek képviselői munkáját már a marxizmussal vélik egynek. Csak azt nem látják meg, hogy Buckle a földrajzi viszonyokat, az éghajlatot, a javak megtermelésének természeti feltételeit tekinti alapvető művelődési tényezőnek. Ám elméletének másik tartópillére, az aktív cselekvő ember, s a kettő közötti nyilvánvaló ellentmondást nem tudja feloldani. Nagy, de félbemaradt művelődéstörténete azonban radikális antifeudalizmusával és optimizmusával magaslik ki, ha korunkból tekintünk vissza a XIX. század történetírására. Királyok, vallások, hadvezérek és államférfiak — írja Buckle — „mind eltűnnek mint egy álom, mint a képzelem szülöttei, melyek még árnyékot sem vetnek magok után. Csak a tudomány felfedezései maradandók, egyedül nekik köszönhetjük mindazt, amivel bírunk, örök időkre élnek, soha nem fiatalok, soha nem vének, magokban hordják életök csíráját, tovább özönlenek egy örök halhatatlan folyamban, lényegesen növekednek, önmaguk szülik folytatásaikat, melyek később létrejönnek és így a legtávolabbi utódokra is hatnak, sőt századok lezajlása után még tevékenyebbek, mint kinyilatkoztatásuk pillanatában." Buckle műve a polgári, a művelődéstörténeti törekvések sorában számunkra különösen azért is rendkívül figyelemreméltó, mert a művelődéstörténeti vizsgálat két nagy — a parasztit, népit felölelő, s a polgári élet tárgykörébe vágó jelenségekre koncentráló — területe között szintézist teremt. Taine és Spencer művei impozáns tömegű és változatos művelődéstörténeti információt tartalmaznak. Mennyi mindenről tájékoztat Taine: a szalonokról, a szektákról, a főúri világképről, a szeszesitalok fogyasztásáról, a családi életről. Megmondja hogy mennyi volt az arisztokrácia jövedelme, hogyan élt egy püspök, hogyan jutottak évdíjakhoz az ingyenélők, hogyan alakult Franciaország népesedési viszonya. Mennyibe került egy udvari ebéd, egy vadászat, egy gáláns ajándék, mennyi adót szedtek be évenként és meny-