Századok – 1970

KRÓNIKA - A munkásság állásfoglalása az első világháború kitörésekor. Nemzetközi munkásmozgalomtörténeti konferencia (Jemnitz János-Mucsi Ferenc) 1304/V-VI

1304 KllÓNIKA Az 1031/1959 (X. 3) sz. kormányhatározat rendelkezése szerint annak, aki tudományos fokozatot nyer, kérelmére az illetékes egyetem az egyetemi doktori címet megadja, ha azt korábban nem szerezte meg. A rendelet hatályba lépése óta 1969. december 31-ig 79 történész kandidátust avattak doktorrá. D. Szabó Mária A MUNKÁSSÁG ÁLLÁSFOGLALÁSA AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSEKOR NEMZETKÖZI MUNKÁSMOZGALOMTÖRTÉNETI KONFERENCIA Linz, 1969. szeptember 16 — 20. A munkásmozgalom történet kutatóinak ez évi linzi tanácskozása, amelyen 17 országból több mint 80 történész vett részt, két kérdés-komplexumot tárgyalt meg. Mint rendesen, az egyik kérdés nagyobb elvi-történeti, a másik módszertani jellegű volt. „A munkásság állásfoglalása a háború kitörésekor" — ez volt az egyik, „A memoárok a munkásmozgalom történetének kutatásában" — a másik vitatott téma. Az első kérdéshez hárman — George Haupt (Párizs), Jemnitz János (Budapest) és dr. Rudolf Neck (Bécs) — készítettek írásos referátumot. G. Haupt „Háború vagy forradalom" című referátumában megállapította: ahhoz, hogy megértsük, hogyan törtónt az Internacionálé s az internacionalizmus összeomlása, abból kell kiindulnunk, hogy miért történt mindaz, ami törtónt, nemcsak ideológiai, hanem történeti okokból kifolyólag is. A kronológiai vizsgálatnak itt nagy szerepe lehet. Megállapította, hogy az Internacionálé nem 1914. augusztus 4-én omlott össze, hanem már előbb. A Nemzetközi Szocialista Iroda 1914. július 29 — 30-i ülésén az Internacionálé már gyakorlatilag megszűnt létezni, s augusztus 1. után az is nyilvánvalóvá vált, hogy az Internaeionálénak nincs hatalma ahhoz, hogy megakadályozza a háború kitörését. Ez utóbbi a német szociáldemokrata párt augusztus 1-i felhívásából már teljesen nyilvánvalóan tükröződik, s tükröződik az is, hogy ezzel tisztában voltak a párt vezetői is. A „váratlanság" tényezője egyaránt érintett minden pártot ós pártárnyalatot, de nagyon eltérően reagáltak a közeledő veszedelemre. Ahhoz, hogy tovább léphessünk, s elemezni tudjuk az eltérő állásfoglalások okait, le kell számolnunk a mítoszokkal, az elfogult ítéletekkel, ki kell kapcsolni az árulás kifejezést is, mert az nem magyaráz, pusztán ítél. Nem fogadható el az a bevett indokolás sem, amely szerint a pártok vezetőinek választaniuk kellett volna az internacionalizmus ós a honvédelem között, mert valójában sem a háború és forradalom, sem a háború vagy forradalom választási lehetőségei nem álltak fenn. 1914-ben — 1911 —1912-től eltérően — a háborúellenes harc nem támaszkodott harcos tömegmozgalomra, a mozgalom egésze — nemzetközi méretekben — már történetének nem felfelé ívelő szakaszában volt. Az Internacionálé korábbi határozatai folytán azonban bizonyos illúziók éltek még a mozgalomban, a tömegek s a vezetők körében egyaránt. Ügy tűnt sokak számára, hogy elegendő utalni a háborúval szemben többször is hangoztatott munkás-fenyegetésre, s a burzsoázia visszaretten a háború kirobbantásától. 1914 júliusában persze voltak háborúellenes tömegtüntetések Berlinben és Párizsban, továbbá Pétervárott is. Ezek azonban jórészt a helyi vezetők kezdeményezésére indultak meg. A pártok vezetői bizonytalankodtak: várjanak hidegvérrel, ne keltsenek pánikot, vagy pedig hagyják, hogy az események meglepjék őket. Ebből a circulus vitiosus-ból nem tudtak kitörni; féltették a mozgalmat egy elhamarkodott akciótól, a pániktól, a megtorlástól egyaránt. S ez a zavar csak tovább növekedett, midőn augusztus 1-én kiderült, hogy az Internacionálé tehetetlen, hogy nem tud már közös akciókat szervezni. Ez vezetett a mozgalom teljes demoralizálódásához. Nem a nacionalizmus hulláma, nem a patriotizmus robbanásszerű kitörése sodorta magával a munkásmozgalmat. Az törtónt, hogy augusztus 1-én az általános mozgósítás elrendelésekor kiderült, hogy az Internacionálé tehetetlen ezzel szemben: ekkor kapott szabad utat a háborús pszichózis. Ezt a lélektani állapotot tudta jól kihasználni a burzsoá propaganda s tudott hatni a maga háborús-soviniszta propagandájával. Ez a megoldás segít tisztázni a kormányok szerepót is a szocialistákkal szemben. A kormányok kezdetben arra törekedtek, hogy semlegesítsék a szocialistákat, hogy lehetetlenné tegyék, hogy nagyobb akciókra készülhessenek, mert tudatában voltak annak, hogy a „háborút a háborúnak" jelszó tényleges megvalósításához nagy előkészületre, hosszabb időre van szükség. A kormányok — s itt most elsősorban a német birodalmi kormányról van szó — arra is ügyeltek, hogy a pártok ne fordulhassanak nyíltan szembe