Századok – 1970

KRÓNIKA - A szlovák kérdés és Közép-Európa az újkori történelemben. Nemzetközi konferencia Pozsonyban 1970. február 16-18. (Arató Endre) 1290/V-VI

1294 KilÖNIKA ki. S ha a reakciós Lengyelország részben realizálni is tudta Csehszlovákiával szemben külpolitikai elképzeléseit — fejezte be Gorlicki előadását —, ezért nagy árat kellett fizetnie. A két német korreferátum a Csehszlovákia ellen irányuló hódító német terveket szélesebb közép- és kelet-európai összefüggésben vizsgálta. R. Bernát hallei egyetemi docens az első világháborút követő elképzeléseket elemezte. Abból indult ki, hogy Csehszlovákia Németország hódító terveinek nagy akadálya volt. Az egyik koncepció német gazdasági befolyás alatt álló Közép-Európa megteremtését célozta, s ezt közép-európai intézetek létrehozásával (Bécs, Drezda, Budapest), közép-európai gazdasági tanácskozások összehívásával kívánták elérni. E szervezeteket és rendezvényeket a német monopóliumok mozgatták. A feléledő Közép-Európa tervek egyik fontos viszonylata az osztrák— német vámunió volt. Mindezzel szembenállottak a francia Pán-Európa elképzelések, s a cseh külpolitika, amely a 20-as évek elején Ausztriával — éppen Németországgal szemben — igyekezett szorosabb gazdasági kapcsolatot kiépíteni. J. Glasneck hallei egyetemi docens pedig a Harmadik Birodalom délkelet-európai expanziójának céljait és módszereit mutatta be a második világháború előestéjén. A német—jugoszláv, valamint a német—román gazdasági megállapodások diktátumok voltak, a Donauraum gazdasági és katonai meghódításának előkészítésére. A negyedik fő referátumot S. Cambel, a pozsonyi Komensky egyetem rendkívüli tanára terjesztette elő. (A szlovák kérdés fejlődésének nemzetközi összefüggései a második világháború idején és a háború után.) Ezt a periódust — mondotta — a szlovák kérdés szempontjából az intenzív útkeresés, a keserű csalódások és az ígéretes remények korszakának lehet tekinteni. A második világháborúhoz a szlovákok két jelentős történeti tapasztalattal érkeztek: a dualista Monarchia asszimilációs politikáját, valamint a csehszlovákizmus koncepcióját egyaránt elvetették. Ezért a harmadik lehetőséget, a szlovák államot a nép számottevő része eleinte illúzióval fogadta. Csakhamar azonban kiderült, hogy az új állam nem más, mint a Harmadik Birodalom vazallusa. Az előadó gondosan elemezte a háború alatt felvetődött, s Közép-Európa átalakítására irányuló föderációs elképzeléseket, s e tekintetben is élesen megkülönböztette az 1941. június 22-e előtti és utáni időszakot. A nyugati hatalmak kezdetben nem mutattak megértést a Csehszlovák Köztársaság visszaállítására, amelynek feltétlen híve, mégpedig annak változatlan, München előtti formájában, a Benes-vezette emigráció volt. Chamberlain után Churchill egy olyan dunai föderáció megteremtésére gondolt, amely brit érdekeket követve a Szovjetunió ellensúlyozását szolgálja. A közös angol—amerikai terv pedig a nagy államok mellett a kis népek regionális föderációit akarta kialakítani. (Ibériai félsziget, észak-európai államok, a balti országok és Lengyelország, a Balkán.) Mellettük kívánták a dunai államok föderációját létrehozni (Cseh- és Morvaország, Szlovákia, Magyarország és Jugoszlávia). Közép-Európa föderalizálása mellett — persze más formában — a Vatikán is állást foglalt. Szlovákia központtal a katolikus államok föderatív szövetségét akarta kialakítani. A Kominternben is felvetődött egy közép-európai föderáció eszméje (csehek, szlovákok, szudéta-németek ós osztrákok). Ezt az integrációt a német hódítás gátjakónt ós a közép-európai szocialista forradalom bázisaként képzelték el. A CsKP képviselői ezt az elképzelést úgy módosították, hogy a csehek és a szlovákok önálló demokratikus köztársasága legyen egy közép-, ill. szélesebb európai föderációnak a része. A csehszlovák államiság eszméje — folytatta Cambel fejtegetését — 1939 —1940-ben belpolitikai vonatkozásban is krízisben volt. Ennek egy példájaként utalt a szlovák kommunisták által képviselt „Szovjet-Szlovákiáért" jelszóra 03 programra. Az emigrációban folytak tárgyalások egy csehszlovák—lengyel föderáció létrehozására is BeneS és Sikorski között. Ezt az elképzelést az angol politika is támogatta, de megállapodásra a terv lengyel ihletésű szovjetellenessége miatt, amelyet Beneáék is elleneztek, nem került sor. 1941 júniusa után, nem utolsósorban külpolitikai befolyásra, ismét előtérbe került a Csehszlovák Köztársaság felállításának a terve. A szövetséges hatalmak külügyminisztereinek moszkvai konferenciáján, 1943 októberében elvetették a közép-európai föderáció brit javaslatát. Közben megindult Szlovákia Kommunista Pártja (SzlKP) vezetésével a szlovák antifasiszta ellenállás, amely a Csehszlovák Köztársaság föderatív átszervezéséért harcolt a Beneä-vezette londoni kormány koncepciójával szemben. Ez utóbbi sorozatos beavatkozást is jelentett a szlovák antifasiszta mozgalom és Szlovákia belső ügyeibe. E küzdelem egyben az új köztársaság szocialista átalakulásáért is folyt, tehát a cseh — szlovák föderáció szorosan egybefonódott a társadalmi progresszióval. Föderációra mégsem