Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Pamlényi Ervin: Lenin és a kultúra kérdései 1149/V-VI

1152 PAMLÉNYI ERVIN szellemileg előkészítette Lenin nemzedékét is. így alakul nála ki lassankint, ebből az aspektusból, az orosz irodalomnak az a vonala, amelyet Herzen, Belinszkij, Csernisevszkij, Dobroljubov és természetesen Gorkij neve jelez. A nemzeti kultúra kérdésével teoretikusan csak később, a világháborút megelőző években, a nemzeti kérdés egész problematikájának felmérése során kezdett foglalkozni. Előbb ezt az „európai élet kérdései" közül csak sokadik problémának tartotta: most azonban arról ír, hogy „egy nagyon mély és elterjedt eszmei áramlattal állunk szembe, melynek gyökerei a legszorosabb kapcsolatban vannak a nagyhatalmi nemzetek földbirtokos és tőkés urainak érdekeivel". Csak emlékeztetnénk itt arra, milyen egyértelműen utasítja el a burzsoá nacionalizmust, a nemzeti kultúra jelszavával folytatott üzelmeket. Másrészt azonban elméletileg is tovább fejleszti a munkásosztály kultúrájával kapcsolatos felfogást, s a „két kultúráról" szóló ismert téziseinek kifejtésével teoretikusan is megalapozza a haladó kultúratörténeti kontinuitását. E tézisek szerint „minden nemzeti kultúrában megvannak — ha nem is kifejlett formában — a demokratikus és szocialista kultúra elemei, mert minden nemzetben van dolgozó és kizsákmányolt tömeg, amelynek az életkörülményei elkerülhetetlenül demokratikus és szocialista ideológiát szülnek". Más helyen pedig kifejezetten megkülönböztet egy nagyorosz kultúrát (Puriskevics, Gucskov és Sztruve neveit említve) és egy másik, olyan nagyorosz-kultúrát, amelyet Csernisevszkij és Plechanov neve jellemez. Itt az új mozzanat, — amelynek a kultúrtörténet szempontjából is van jelentősége, — az egységes nemzeti kultúra fikciójával szemben a kultúra, v. kultúrák osztályjellegének hangsúlyozása. Továbbfejlesztésénél és gyakorlati alkalmazásánál a kultúrtörténet terén azonban meg kellett tisztítania attól a dogmatikus értelmezéstől, amely a demokratikus kultúrát kizárólag a népi kultúrára korlátozza, másrészt azoktól az értelmezésektől, amelyek mellőzték a két kultúra közötti kölcsönhatásokat, a két kultúra közötti állandó ozmozist. Az Október utáni periódus részben ugyanezen problémákat magasabb szinten vetette fel, részben gyökeresen másokat produkált, immár nemcsak a kultúrpolitikai elmélet, hanem a gyakorlat síkján, sokkalta szélesebb méretekben. Megítélésüknél messzemenően figyelembe kell venni, hogy ezek a polgárháború és az intervenció évei, amikor a Párt legjobb erőit a katonai és politikai feladatok kötötték le, ezekre kellett a legnagyobb gondot fordítani. Másrészt pedig annak a világtörténelmi jelentőségű, eddig egyedülálló feladat megoldásának az évei, amikor a lerombolt burzsoá államgépezet, apparátus helyére újat kell építeni, új szervezetet kellett kiformálni. Ez utóbbi feladat a legszorosabb kapcsolatban áll a kulturális forradalom kibontakozásával is. Bizonyosan ismertek azok az alapvető törvények, rendeletek, amelyekkel a szovjet hatalom már ezekben az években, elsöpörve a régi akadályokat, megnyitotta a tanulás lehetőségét, a művelődési intézményeket a munkások és parasztok számára. Hatalmas népművelési tevékenység bontakozott ki, és Lenin joggal hivatkozhatott arra, hogy sokat, nagyon sokat tettek ebben a vonatkozásban, „nemcsak fejeket szedtünk, amivel minden ország mensevikjei, — s az ön hazájában Kautsky — vádolnak minket, hanem fel is világosítottunk fejeket; sok fejet világosítottunk fel" — mondja Klara Zetkinnek. De mint egy 1920-ban megjelent összeírás mutatta, amelyet Lenin is használt, Oroszországban ezer lakos közül még mindig csupán 319 tudott írni-olvasni. Igaz, hogy ez a tény, Clara Zetkin bizonyos értelemben ironikus megjegyzése szerint megkönnyítette a forradalom munkáját, mert megőrizte a munkás