Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Orbán Sándor: Lenin és az agrárkérdés 1141/V-VI

LENIN ÉS AZ AGÍUKKÉBDÉS 1143 az agrárkérdés objektív történeti szükséggel egybehangzó megoldásának antifeudális és burzsoá demokratikus tartalmáról vallott alapelvek érintetlenül hagyásával — Lenin az agrárkérdés számos és nem is jelentéktelen vonatkozásában többször is revideálta önnön álláspontját. S vajon e felülvizsgálatot követő újabb évtized után a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előestéjén, nem neki volt-e ismét bátorsága kimondani, hogy az agrárkérdés megoldása most már ,,új értelmet" nyer, mert a föld nacionalizálása „nemcsak a polgári forradalom utolsó szava, hanem ugyanakkor egy lépés a szocializmus felé". Mindazonáltal a több évtizedes átíveléseken belül is, számunkra nem érdektelen az imént említett különböző elemek halmozódását, egységes alapvetéssé alakulását — kis túlzással talán úgy is fogalmazhatnánk — az agrárprobléma lenini felfogásának genezisét, a szerző néhány alapvető művének gondolatára emlékezve áttekinteni. Először is az a tény, hogy a XIX. század marxista klasszikusai alig kérdeztek és még kevésbé adtak választ az agrár-és különösen a kelet-európai agrárproblémákra, nem jelenti azt, hogy az általános marxista fejlődéselméleten és módszeren túl, ne örökítettek volna át közvetlenül vagy követőiken keresztül igen jelentős, éppen az agrárprobléma kidolgozását elősegítő gondolati kategóriákat. Nem szólva bizonyos alapvető közgazdasági kategóriákról (áru, járadék stb.) a politikai szövetség történeti szüksége felismerésének halvány elemei már a század közepén a „parasztháborúnak valamiféle második kiadását" váró Marxnál jelentkeznek, mintegy a leendő német proletárforradalmat segítendő. Engels pedig a tőkés fejlődéstől elnyomorított parasztságnak „természetes szövetséges társaként" említi a munkásosztályt, s ha a parasztságban „meglesz ... az akarat, hogy megértse", ezzel segíthet magán. Sőt Engels bevezetőben említett nevezetes írásában, a parasztság elkerülhétetlen, tőkés korszakbeli pusztulásának, s ugyanakkor egyik védekezési módjának — a szövetkezetnek — addig sem ismeretlen prognózisán, illetve tanácsolásán, valamint a két osztály, pontosabban a parasztságon belül a mezőgazdasági munkásság kölcsönös szövetségesi egymásrautaltságának általános említésén túl, kitapintható az eltérő paraszti rétegek különválasztása is. Mi több, ebben a vonatkozásban halványan ott bujkált az Elbával meghúzható, bizonyos eltérő fejlődési típusokat elválasztó határvonal is. Csakhogy ezek — a problémát a mezőgazdasági munkásokra leszűkítő és más, különösen a német „Mark"-kal korábban foglalkozó elemzései és megjegyzései — éppen az agrárprobléma munkásmozgalommal való adott és lehetséges kapcsolódási pontjai konkrét történeti vizsgálatának hiánya folytán, bizonyos nyitottságot hagytak több irányban is, mind a továbbfejlesztésre, mind a ferdítésre. így elvileg egyaránt részük lehetett akár a földközösség orosz „népbarátok" által vallott szocialista megújítása hibás felfogásában, akár a II. Internacionálé pártjainak a munkásmozgalom szempontjából paraszt negligáló, ugyanakkor parasztszavazatokra aspiráló politikája kialakításában. Nem kétséges, bizonyos szempontból nyitottság, de ugyanakkor nem kis zűrzavar jellemezte a helyzetet Lenin színreléptekor. Számára is szinte elkerülhetetlen volt, hogy az előd-óriások tágabb értelemben vett hagyatéka mellett, e hagyatékot magyarázók vagy a rajta osztozkodók műveihez nyúljon. Az agrárprobléma helyes felfogásának alapvetéséhez, közelebbről: a parasztságot abszolutizáló népbarátokkal és a parasztságot negligáló legális marxistákkal szemben éppen az oroszországi kapitalizmus jelenvalóságát, majd ennek a 4*