Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Ránki György: Néhány észrevétel Lenin „Imperializmus” című munkájáról 1126/V-VI

1128 BÁNKI GYÖRGY alapvető összefüggéseket nem felfedő formájukban hatottak Leninre. Ugyanakkor Leninnél mégis gyökeresen más az imperializmus, mint Hobsonnál. Nemcsak azért, mivel Hobson maga a doktor szerepét akarta betölteni, aki felírja a betegnek a gyógyító orvosságot, Lenin pedig a forradalmár szerepét, aki nemcsak megjövendöli a katasztrófát, de sietteti bekövetkeztét. Ennél többről van szó. Hobson az elégtelen fogyasztás reformjával akarja az imperializmus betegségét gyógyítani, illetve azt fölöslegessé tenni, Lenin viszont felismerte, hogy az imperializmus egységes és elkerülhetetlen állomása a kapitalizmus növekedésének. Ha Hobson három fő megállapítását összehasonlítjuk Lenin fejtegetéseivel, akkor először is világos, hogy Lenin másban fedi fel azokat a belső gazdasági okokat, amelyek a kapitalista országokat az imperializmusba kényszerítik. Részben ez abból következik, hogy Marx gazdasági elméletére támaszkodva az underconsumption (elégtelen fogyasztás) elméletét nem tette magáévá. De távolról sem ez a legfontosabb. Sokkal inkább az, hogy Lenin a századforduló utáni gazdaság új jelenségeit, mindenekelőtt Hilferding kutatásait hozza szoros összefüggésbe az imperializmus problematikájával. Hobson a pénzügyi érdekeltséget az imperializmus mögött még szabad kereskedelmi környezetben feltételezte, Lenin ezzel szemben leszögezi, hogy az imperializmus = monopolkapitalizmus; hogy gazdasági lényegét a kartellek, a trösztök, a finánctőke uralma képezi; hogy az imperializmus kevésbé dinamikus, mint a kapitalizmus korábbi szakasza, tehát egy védett piac intenzív kizsákmányolására törekszik, s a tőkefölösleget inkább külföldön, mint otthon használja. Viszont, hogy külföldi beruházásaiból maximális profitra tegyen szert, a politikai ellenőrzés is szükséges a befektetésre váró területek felett. Ez utóbbi viszont a nagyhatalmak közötti versenyt, a világ felosztását, illetve újrafelosztását eredményezi. Hobson imperializmus-elméletének másik két pontjában a lenini módosítások szintén jelentősek, ha nem is olyan alapvetőek, mint az első pont esetében. Az imperializmus gazdasági motivációját, a bankok, trösztök uralmát a kormány felett Lenin is feltétlenül magáévá tette, még akkor is, ha munkájának egynémely megfogalmazását nem tekinthetjük a kérdés legjellemzőbb lenini megközelítésének, mivel úgy véljük, nem utolsósorban a Kautskyféle felfogás — mely elszakítja az imperialista politikát gazdasági alapjaitól — elleni harc miatt olykor ezt a befolyást túlságosan közvetlenné teszi, leegyszerűsítve ábrázolja. Ami a gyarmatok kizsákmányolását illeti Hobsonnál, itt Leninnek nem volt ellenvéleménye, de lényeges továbbfejesztése a kérdésnek a félgyarmati, pénzügyi és egyéb függés bemutatása az imperializmus rendszerében, ami Hobsonnál teljesen hiányzik. Ami Hilferdinget illeti, Lenin világosan leírja, hogy a pénz kérdésében elkövetett elméleti hibáján kívül hiányolja a világ felosztásának figyelmen kívül hagyását, mellőzi az összefüggést a finánctőke és élősdiség között, valamint az imperializmus és az opportunizmus között. De azt hiszem, túl is mehetünk a közvetlenül Lenin által tett megállapításokon, hiszen Lenin a tőkekivitel imperialista jellegének hangsúlyozásával is jóval túlment Hilferdingen, mint ahogy a finánctőke és a monopóliumok közötti összefüggés erőteljesebb kidolgozása is Leninné] található meg. Hiszen Lenin kritizálja Hilferding finánctőke-meghatározását, mivel abban nincs utalás a termelés és tőke koncentrációjának erős növekedésére. Mégis, ha az imperializmusról szóló, már e korszakban gazdag irodalomból kiemelhetünk valamit, akkor nem kétséges, Hobson és Hilferding mun-