Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY 1117 koráról. Természetesen nem egyszer, de a leghosszabban alighanem 1917 nyarán, az Állam és forradalom megírásakor foglalkozott a Kommün tanulságaival. Mindjárt hozzátehetjük, nem történetírói igénnyel, hogy rögzítse az események egymásrakövetkezését, ezek belső összefüggéseit, hanem azért, hogy néhány tanulságot, következtetést leszűrjön a jelen harcai számára, jobban megvilágíthassa az Ideiglenes Kormány arculatát. S mielőtt még belemennénk az új lenini megfigyelések némelyikének kiemelésébe, megint egy szót kell szólnunk az írás forrásbázisáról. Molnár Erik ,,A marxizmus szövetségi politikája" című művében megjegyzi, hogy Marx híres „Polgárháború Franciaországban" című írásában a francia lapokra és a személyes levelezésre támaszkodhatott, ,,de természetes, hogy az adott körülmények között a május 30-án befejezett munka nem alapulhatott a Kommün történetének részletes és pontos ismeretén". Molnár Erik hozzáfűzte, hogy a Polgárháború „lényege szerint sem történeti" mű, de a „sok gátló tényező" ellenére megragadta a Kommün szociális lényegét és folyamatát. E kritikai megállapításokat azért idéztük, mert sajnos nem tudjuk, hogy Lenin milyen további forrásokat használt fel a Kommünről (elsődleges áttekintés után csak Lissagaray és Georges Weil munkájára találtunk utalást). Itt meg kell jegyeznem, hogy Marx munkája sokkal inkább történeti volt, s bár Molnár Erik azt emelte ki ehelyütt, hogy az Internacionálé szolidaritását kívánta elsősorban kifejezni, ezt csak úgy tehette meg, ha a történeti folyamatot is megvilágítja. Leninnek ezt már sokkal kevésbé kellett megtennie, viszont sokkal inkább áll az „Állam és forradalom"-ra, hogy a Kommünnel kapcsolatos elméleti munkává lett. S még egy pillanatig Molnár Erik idézett munkájánál maradva, a Kommün esetében egy emlékezetes új — és azt hiszem vitatható — megközelítéssel keltett érdeklődést, mikor azt húzta alá, hogy a Kommün nem volt proletárdiktatúra, minthogy a termelőeszközöket nem vette köztulajdonba. A kérdés megvitatására természetesen nem ez a megfelelő alkalom, itt csak azt kívánom, nem érvként, hanem tárgyszerűen megemlíteni, amit Molnár Erik is megtett, hogy Lenin az „Állam és forradalom"-ban mint proletárdiktatúráról beszélt a Kommünről. Ezekután röviden kitérnék a lenini elemzésre, illetőleg talán csak felidéznék néhány ilyen megfigyelést, gondolatot, hiszen ezek éppen eléggé közkinccsé váltak. Az egyik a proletárdiktatúra formájának kérdése — az, amit már Marx is oly fontosnak tartott, hogy ti. a Kommün élő működő testületté vált, véget vetett a végrehajtó és törvényhozó szervek elszakítottságának, s a tömegeket bevonta a közvetlen politikai hatalomba, s megszüntette azt, hogy a tömegek feje fölött vagy háta mögött hozzák meg a fontos döntéseket. S itt mindjárt megtehetünk egy további észrevételt. Lenin írása valójában két síkon elemzi az eseményeket, egyszer a régmúltban, egyszer pedig a jelenben. A múlt ezúttal valóban a közvetlen jelen megértését szolgálta, de nekünk a történeti és a kortörténeti elemzés már egyformán történelemmé vált. Sőt tulajdonképpen még további tanulságot is nyújt módszertani vonatkozásban. Lenin 1917-re kivetítve ír arról, hogy a Kommün, illetőleg annak Oroszországban megvalósított későbbi formai keretei sem nyújtanak önmagában biztosítékot arra, hogy a parlamentarizmus hibáztatott következményeit, üres formalizmusát és antidemokratikus tartalmát elkerülhessék: „A rothadt nyárspolgárság olyan hőseinek, mint a Szkobelevek, a Ceretelik, Csernovok és Akszentyevek, sikerült a tanácsokat a leggyalázatosabb burzsoá-