Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Pach Zsigmond Pál: Megnyitó 1109/V-VI

1110 PACH ZSIGMOND PÁL Nagyon is jogosult ezt a kérdést feltenni napjainkban, amikor történetkutatóink — a személyi kultusz, a dogmatizmus nyűgöző zártságától szabadulva — a két világrendszer békés koegzisztenciájának és éles ideológiai konfrontációjának körülményei között úgyszólván óráról-órára érintkezésbe kerülnek a polgári történetírással, annak műveivel, tendenciáival, képviselőivel. Napjainkban, amikor azt a feladatot kell teljesítenünk, hogy a modern szakmai metodika minden eredményét lenini módon kritikailag adaptálva, a tudományban is a legkorszerűbb fegyverzetet kovácsolva, szálljunk szembe a burzsoá ideológiai hatásokkal és tendenciákkal, járuljunk hozzá — erőnkhöz képest — a marxista—leninista tudományosság prezentálásához-terjesztéséhez-propagandájához, az írott és nyomtatott szó eszközével csakúgy, mint az élőszó erejével, tudományszakunk nemzetközi találkozóinak, világkongresszusainak fórumain is. Tisztelt Hallgatóság! A kérdés — Lenin és a történettudomány problematikája — persze önmagában is rendkívül gazdag, sokrétű, szerteágazó. Megközelíthetjük akár a leghatároltabb keretek között, a legdirektebb fogalmazásban: mit alkotott Lenin a szó szoros értelmében vett történetírás terén, a történelem és kortörténet tudományos művelésében, — például olyan gazdaságtörténeti munkáival, mint A kapitalizmus fejlődése Oroszországban vagy az Imperializmus; olyan eszmetörténeti műveiben, mint az Állam és forradalom vagy a ,,Baloldaliság" bevezető fejezetei. Felfoghatjuk abban a már tágabb értelmezésben, milyen történeti témák kidolgozásához, a történettudomány milyen konkrét problémáinak megvilágításához-elemzéséhez nyújtott egészen közvetlen, hogy úgy mondjam, tárgyszerű segítséget, mint például a tőkés agrárfejlődés típusai és variánsai, a demokratikus forradalom tendenciái az imperializmus korszakában, a szocialista forradalom objektív és szubjektív feltételei, a nemzeti fejlődés a tőkés és a szocialista viszonyok között. De joggal szélesíthetjük ki a kérdést egészen odáig: hogyan fejlesztettegazdagította Lenin a történelemfelfogás materialista elméletét — egész történészmunkánk teoretikus alapvetését — ; miben látta a történelemmel való foglalkozás szerepét, funkcióját, értelmét, hasznosságát; a történelem tanulságainak, vagy (hogy gyakran alkalmazott kifejezésével éljek) a „történelmi tapasztalatoknak" a jelentőségét, a történelem út jelzéseit a jelen és a jövő számára. Ehhez képest mai tudományos ülésünk anyagának felépítésére is több, legalábbis kétféle lehetőség kínálkozott: a tárgyi-tematikai és a metodológiai-módszertani megközelítés. Mint programunkból is kitetszik, kiindulásként a tematikai elrendezést választottuk, hiszen szakembereink, Intézetünk kutatói elsősorban egy-egy meghatározott történeti témában, problémakörben— a munkásmozgalomnak és a proletárforradalomnak, a kapitalista-imperialista gazdasági fejlődésnek, a nemzeti problematikának, az agrárkérdésnek, a kultúrtörténetnek a tárgykörében — mélyedtek el, tanulmányozták a legbehatóbban a lenini gondolatokat. De egyáltalán nem mondottunk le a metodológiai nézőpontról, a módszertani megközelítésről sem. Áll ez az átfogó jellegű fő előadásra csakúgy, mint a tárgyilag határolt korreferátumokra, — amelyek mind metodológiai igénnyel is fellépnek, örvendetes lenne, ha a hozzászó-