Századok – 1970

KRÓNIKA - Szabó Bálint kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 1076/IV

1080 KRÓNIKA hat nak rá azokra a szemléleti pontokra, melyek megkönnyítették e fordulat bekövetkezését, elfogadását. Végül Lackó Miklós ismét kiemelte a disszertáció érdemeit, „jól átgondolt—bár nem vitathatatlan — szemléletét és koncepcióját". Úgy értékelte, „mint az első komoly igényű, szemléletben és módszerben természetesen még továbbfejlesztésre váró, magyar pártideológia-történeti munkát". Mindkét opponens javasolta a dolgozat kandidátusi disszertációként való elfogadását. Mód Aladár, a történettudományok doktora, hozzászólásában méltatta, hogy a disszertáció a népi demokratikus fejlődésre vonatkozó nem kommunista elképzelésekkel is foglalkozik. Jogos Kovács Imre, Illyés Gyula nézeteinek kritikája, mert valóban helytelen volt azt hangoztatni, hogy a szocializmushoz vezető úton a nagybirtokosokon kívül mindenkivel együtt lehet menni. Kétségtelen, hogy nem mindenkivel, mondotta Mód Aladár, de jóval többel, feltétlenül a többséggel. Bibó nézeteinek kritikája is helyes: Kovács Imrével együtt nem a munkásosztályra és a baloldalra kívánták a vezetés súlyát helyezni a fejlődésben, hanem a centrumra. Idézi a disszertáció Szakasits nyilatkozatát az SzDP ,,híd-koncepció"-járól, s azt mondja, hogy ez nem volt összeegyeztethető sem az SzDP baloldal perspektívájával, sem az osztályharc 1946-os alakulásával. — Mód Aladár szerint nem a helyzettel voltak összeegyeztethetetlenek ezek az elképzelések, hanem „a kommunista mozgalom leszűkített koncepciója tette időszerűtlenné" azokat. A kérdés az, hogy hol húzzuk meg ezen elképzelésnél — és a polgári pártoknál is (pl. FKgP) — a határt. Hová helyezzük a zömüket: jobboldalra vagy a baloldalra? „Szabó Bálint ezt a határt ugyanott húzza meg, ahol 1947-ben a Rákosi-vezetés meghúzta." A disszertáció azt állítja, hogy Nagy Ferenc pl. gyakorlatilag a tőkés reakciós erők és a nyugati imperialistabarát politika fő képviselője volt; helyzetének alakulása összefügg azzal, hogy a fejlődés szocialista perspektívája szükségszerűen közelítette egymáshoz a kizsákmányoló osztály különböző csoportjait. Mód Aladár szerint a kizsákmányoló osztályok csoportjait valóban, de a középparasztot, a kispolgárt és értelmiségit sem szükségképpen közelítette. Nem lát a szerző semmi változást, stratégiai módosulást a Rákosi-vezetés 1947-es politikájában a III. kongresszushoz képest. Ez csak akkor érthető, ha a kisgazda centrumot (Nagy Ferenc, Kovács, Bibó) már eleve, 1946-tól az imperializmus erői közé soroljuk, s nem vesszük figyelembe, hogy a kisgazda centrum rendőri felszámolása volt az, amely nagymértékben jobbra tolta Nagy Ferencéket, s azt eredményezte, hogy a kisgazda centrum 1947-ben a koalíció ellen szavazott. Szabó Bálint is bírálja a Rákosivezetést, hogy a tömegek megnyerése helyett a bűnügyi eljárást helyezte előtérbe, de szerinte sem volt lényeges változás a politikában, s azért, hogy 1947-ben jelentős rétegek kerültek szembe a baloldali politikával, azért a tömegek s nem a párt politikája a felelős. Mód Aladár szerint — a baloldal és a tömegek viszonyának kérdésében — „Szabó Bálint nem megy tovább, mint annakidején Rákosi értékelése", mint azt az 1947 áprilisi KV-i ülésen elhangzottak is mutatják. „Ilyen módon egészében igazolja a FKgP-tal s a centrummal szembeni addigi politika változását, a politikának az összeesküvéssel és az adminisztrációval való felváltását." A népi demokratikus útra és a szovjet példára vonatkozóan a disszertáció gazdag idézetanyagot vonultat fel — mondotta Mód Aladár —, ezek elemzésével azonban nem ért egyet. Felveti a kérdést: vajon az volt-e a nagyobb baj, hogy a proletárdiktatúra eredeti formájával és céljával szemben kiemelték a szélesebb lehetőségeket, vagy az, hogy a népi demokráciát a proletárdiktatúrával azonosítva lemondjanak a szélesebb szövetségi rendszerről ? Szabó Bálint azt állítja, hogy 1949 során következett be a szélesebb szöveteégi rendszert háttérbe szorító változás. ïtt azonban figyelembe kell venni, hogy az elméleti megfogalmazások csak lassan követték a gyakorlatban végbement szektás fordulatot. Ezzel kapcsolatban utalt a dolgozat azon részére, ahol a szerző Mód Aladár 1947-es, a Társadalmi Szemlében megjelent tanulmányával foglalkozik, s úgy tünteti fel, mintha ő annak idején a népi demokratikus formát szembeállította volna a szocializmussal. Holott éppen azt mondja, hogy a népi demokrácia vezet a szocializmushoz, s ezen az úton számos paraszti, kispolgári elemmel együtt lehet haladni. Természetesen nem a szocializmusba való közvetlen, hanem — a III. kongresszus szellemében — fokozatos átmenet volt ez. Szerinte ez az álláspont helyesebb volt, mint Gerő Ernő 1950 táján tett lépései, amikor a segédek nélkül dolgozó szatócsot is a tőkés osztályhoz tartozónak sorolta. Gerő egy korábbi, 1948-as előadásán mondottakról, ahol a munkások és parasztok, a haladó értelmiség együtthaladásáról szól, Szabó Bálint azt mondja, hogy nem vitte előre a kór-