Századok – 1970

KRÓNIKA - Szabó Bálint kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 1076/IV

1078 KRÓNIKA proletárdiktatúra dogmatikus felfogása gátolta a kedvező történelmi körülmény maximális kihasználását. Végül a disszertáció arra a kérdésre keres választ, hogy 1945 után a szocializmus új útjairól elhangzott kijelentések nem taktikai megfontolásokon alapozódtak-e kizárólag vagy elsősorban. Szabó Bálint véleménye szerint a politikai és elméleti megállapítások keveredtek egymással, de általában a megnyilatkozások — mind Magyarországon, mind a környező országokban — többet jelentettek, mint az adott politika „ideologikus" magyarázatát. — Befejezésül összegezi azokat az új megállapításokat, melyeket ez időszak a szocialista forradalom elméletében hozott. A vitaülésen először Vészi Béla, a filozófiai tudományok kandidátusa olvasta fel opponensi véleményét. Aláhúzta a témaválasztás jelentőségót: a téma kérdéseinek kidolgozása fontos felhasználható tanulságokat adhat a forradalmi erők mai harcához. A szerző feladatát jól teljesítette: a történelmi-logikai elemzés ötvözetét szerencsésen valósította meg, a népi demokrácia elméletének fejlődésót jól mutatja be. Rámutat a történelmi körülmények determináló hatására, s a történelmi, az adott munkásmozgalomtörténeti keretek állandó szem előtt tartása lehetővé teszi, hogy a tévedések, a gyengeségek okait tudományosan is indokolja. E hibákat szerencsésen nem úgy mutatja be, mint egyes egyének, vezetők tévedéseit, hanem hozzáköti a vezetők erényeit és gyengéit is a mozgalom konkrét viszonyaihoz. Vészi Béla hangsúlyozta, hogy a szocialista elmélet története megrajzolásakor a mérce a teória mai állása, mai szintje. Vagyis az elmélet fejlődésének minden állomását viszonyítani kell a mai szinthez. Szabó Bálint gazdag történeti anyagon mutatja be ezen állomásokat, s különösen fontos eredménye annak kimunkálása, hogy a népi demokrácia fogalma az európai országok egész sorában akkor keletkezett, amikor a közvetlen fő feladat a fasizmus elleni harc, a nemzeti függetlenség védelme volt, amikor a proletárdiktatúráért folytatott közvetlen harc háttérbe szorult. A népi demokráciáért vívott harc egyet j elentett kezdetben a demokratikus átalakulás feladatai megvalósításával, majd ,,a forradalmi demokratikus hatalom kivívásával a forradalmi harc menetében kapott új tartalmat e fogalom, és ekkor már közvetlenül magába foglalta a szocialista átalakulás feltételeit is". A szerző bemutatja, hogy ez a fejlődés mennyire az elméleti ós gyakorlati tevékenység során, a változó történelmi körülmények között ment végbe. Noha az elméleti gyengeségek is hozzájárultak az 50-es évek politikai torzításaihoz, helyesen állapítja meg a disszertáció, hogy a kommunista pártok — s így a magyar párt is — jelentős elméleti munkásságot fejtettek ki, s ezzel hozzájárultak a népi demokrácia mai átfogó elméletének kialakításához. Fontos, hogy a szerző törekszik a fogalmak pontos körülhatárolására, s figyelembe veszi, hogy a fogalmak különböző időszakokban különböző tartalmat fejeznek ki. Hiányérzete mégis támad az olvasónak, mert „a népi demokratikus út elméleti ismérveinek és problematikájának összefoglaló tárgyalása hiányzik e munkából". Noha az egyes kérdésekben (békés út értelmezése, a demokratikus ós szocialista feladatok kapcsolódása stb.) adott elemzés alapján a népi demokratikus út jellemző vonásai összeállíthatók, a népi demokrácia fogalmának, tartalmának külön fejezetben tárgyalása a történeti elemzés jobb elméleti megalapozását nyújtotta volna. Végül az opponens kiemelte a jelölt azon érdemét, hogy polemizál azokkal az utóbbi időben jelentkező történelmietlen, szubjektív nézetekkel, melyek „az útkeresés objektív nehézségeit figyelmen kívül hagyják", s a hibák, a korlátok eltúlzása révén fejlődésünket, eredményeinket „nem indokoltan hátrányos megvilágításba helyezik". Lackó Miklós, a történettudományok kandidátusa opponensi véleményében kiemelte a dolgozat azon érdemét, hogy a munkájában felvetett problémák megoldásában kitaposatlan utakon jár. A tárgyalt kérdések — mind tudományos, mind politikai körökben — ma is vita, további kutatás tárgyai, mivel szoros összefüggésben vannak jelen viszonyainkkal. A szerző érdeme, hogy maga is tudja: disszertációja csupán első nagyvonalú áttekintése lehet választott témájának. Ezután kiemelt néhányolyan részt, melyek kimunkálását különösen jólsikerültnek tartja. A Komintern VII. kongresszusának ilyen részletes tárgyalásával — különösen a szocialista elmélet vonatkozásában — a hazai történeti irodalomban még nem találkozhattunk, s dicsérendő, hogy a szerző a kongresszus irányelveit összekapcsolja az 1924 előtti elméleti kezdeményezésekkel. A kongresszus értékelésével is egyetért, amennyiben azt stratégiai jellegű fordulatnak mondja a disszertáció, ugyanakkor azonban hangsúlyozza: vonala korántsem volt befejezett, lezárt, és a távlatokat illetően végiggondolt. — Kiemelendő a párton belüli 1944-es álláspontok bemutatása, s hogy a szerző rámutat: az 1945 utáni szövetséges pártok is sokat foglalkoztak — s túlnyomórészt pozitív értelemben — a felszabadulás utáni átalakulás elvi kérdésével. Megítélése szerint teljesebb