Századok – 1970

KRÓNIKA - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1071/IV

1074 KRÓNIKA Ez a rómaiak idejében használt út a népvándorlás elindulásával szűnt meg. A zarándokút megnyitása természetesen nem csupán vallásos cselekedet, hanem okos gazdasági lépés is volt. Hiszen az egyúttal a kelet-nyugati kereskedelem fő szárazföldi útvonala is lett, s a távolsági kereskedők vám fizetése a királyi kincstárt gyarapította. Mivel a zarándokút elkerülte Esztergomot, ezért az uralkodó új világi székhelyet létesített Székesfehérváron. Az előadó hangsúlyozta, hogy bár István király minden igyekezete a békés építőmunkára irányult, mégis többször is harcolnia kellett szomszédai ellen. E küzdelmei szintén sikeresek voltak; minden hadjáratában győztes maradt. Előadása befejező részében Györífy György azzal a kérdéssel foglalkozott.: hogyan tükröződött a nagy uralkodó képe az utókor fellogásában ? Abból indult ki, hogy István után — a halála utáni zavaros éveket leszámítva — a mellőzött, megvakított Vazul leszármazottai 250 éven át uralkodtak. A Vazul-fiak számára — emelte ki az előadó — István gyűlölt, kegyetlen uralkodó volt, ugyanakkor azonban az ő koronája örököseinek tekintették magukat. Ez azt eredményezte, hogy az első magyar krónika elkészülésekor Istvánról aránylag keveset írtak, s jellemvonásai közt kegyetlenség ós szentség egyaránt megtalálható. A vallásos olvasmánynak készített Szent István legenda inkább az erényeket emelte ki, a krónikák viszont továbbra is István keménységét hangsúlyozták. Dercsényi Dezső kandidátus, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatóhelyettese „Magyar művészet István király korában" címmel tartott előadásának bevezetésében utalt arra a sajnálatos körülményre, hogy a magyar művészet első szakaszának, a XI. század első felének művészeti emlékei maradtak a legkevésbé ránk. Ezt elsősorban az István halála utáni pogánylázadások pusztításaival magyarázta, de természetes az is, hogy a középkor századaiban a fejlődós következtében az épületek nagyobbítása, a felszerelések kicserélése legjobban az első korszak művészetének emlékeit ritkította meg. Az előadó kifejtette, hogy a honfoglaló magyarság sajátos művészete — a fémművesség — nem volt alkalmas az új társadalmi rend, s az annak eszmei tartalmát kifejező vallás művészeti igényeinek kielégítésére, mivel az egyház számára monumentális kőtemplomokra volt szükség és olyan képzőművészetre, mely „a szobrászat, a festészet eszközeivel közvetíti a Biblia tanítását az írni-olvasni nem tudó néphez". A továbbiakban sorra vette az építészeti emlékanyagot; szólt a feldebrői templomról, a veszprémi, esztergomi, pécsi, gyulafehérvári, kalocsai székesegyházakról. Rószletesen foglalkozott a Székesfehérvárott megindidt újabb feltárások eredményeivel, majd kiemelte, hogy az elmúlt évtized feltárási ós kutatási eredménye a királyi kápolnák kérdésének tisztázása. Valószínűnek látszik, hogy a királyi szálláshelyeken különleges egyházjogi állású templomok álltak, amelyek közvetlenül az esztergomi érsek alá tartoztak. Dercsényi Dezső hangsúlyozta a zalavári feltárások jelentőségét, mivel ez rávilágított a szláv —magyar építkezések összefüggéseire. Az István-kori építészet szempontjából kiemelte, hogy a szláv kereszténység építészetét, mint felhasználható eszmei ós anyagi előzményt, számításba kell vonni. Ugyanily mértékben figyelembe kell venni a római építkezések maradványait is. István király korában e romokat építőanyagként, de erődítések céljára is felhasználták. Az István-kori építészetet tehát — összegezte fejtegetéseit az előadó — a római és szláv hagyaték, a helyi műgyakorlat, valamint a külföldről behívott mesterek működése jellemezte. Befejezésül az előadás az iparművesség területével foglalkozott. Dercsényi Dezső sajnálattal szólt arról, hogy a magyar koronázási kincseket negyedszázada nyugaton őrzik, s így a tekintélyes újabb szakirodalom külföldi szerzők munkáiból áll. Részben о külföldi kutatások, valamint a magyar szakirodalom alapján, az előadó végül foglalkozott a koronázási kincsek — korona, jogar, országalma, koronázási palást stb. — keletkezésére vonatkozó megállapításokkal. Befejezésül hangsúlyozta, hogy napjaink művószettörténetírása — összevetve a három évtizede elkészült Szent István emlékkönyvben foglalt eredményekkel — „a valósághoz közelállóbban tudta megrajzolni és bizonyítani, hogy a nagy király életműve, a magyar állam létesítésének sorsdöntő művészeti következményei voltak". Szűcs Jenő, a MTA Történettudományi Intézetének munkatársa „István király Intelmei — István király állama" című előadásában először az Intelmek keletkezésének kérdésével foglalkozott. Véleménye szerint az egy előbeszédre és tíz fejezetre tagolódó, valószínűleg az 1010-es években írt mű, — amely a magyarországi irodalom első termékének is tekinthető — önmagában zárt, stilárisan ós gondolatilag is egységes munka, amelyet bár ogy ismeretlen külföldi pap írt, mégis bizonyosnak tekinthető, hogy az olvasni tudó uralkodó egyetértett a benne foglaltakkal. A következőkben az előadó — hangsúlyozva, hogy az Intelmek az első magyar államelméleti értekezés — megvizsgálta a kora-középkori keresztény államteória eszmekörét. Megállapítása szerint az Intelmek az ún. királytükrök sorába illeszkedik műfajilag,