Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Rényi Péter-Sánta Ilona: A mi negyedszázadunk (Ism. Ságvári Ágnes) 1027/IV

TÖIiTÉNETI IRODALOM 1027 A MI NEGYEDSZÁZADUNK (A bevezetőt írta és a képeket válogatta: R. Sánta Hona. A képoldalakat összeállította és a kísérőszöveget írta: Rényi Péter.) (Budapest, Kossuth Kiadó. 1970. 420 1.) Az előttünk fekvő 50 íves könyv műfaja nehezen meghatározható. Formáját tekintve évfordulós képes album, de megírásának módja, a képek válogatása, az ellentmondásos és győztes kor bemutatása egyúttal riporttá, a szó nemes értelmében vett agitációs írássá teszi a könyvet. Fejtegetései politikai esszéirodalmunknak, őszinte, elfogultságtól mentes szemlélete pedig legújabbkori történetírásunknak nagy nyeresége. Mivel az elmúlt 25 eszteridő eseményeit számos kiadvány megörökíti, s a szövegben foglalt megállapításokkal és értékítéletekkel egyetértünk, eltekinthetünk az ismertetések szokásos tartalmi kivonat, eredmények, következtetések tagolásától. Ugyanakkor a Sánta Rényi által kialakított sajátos műfaj, a képek margójára jegyzett aforizmák a recenzenst is feljogosítják széljegyzetek készítésére. Egy kétíves bevezetőtől és a mintegy négy ívet kitevő képaláírásoktól, egy-egy képcsoport mondanivalóját röviden jellemző szövegektől az olvasó eleve nem vár többet, mint felsorolást, legfeljebb némi emlékeztető utalást. Sánta Ilona azonban a pedagógus, a jó stiliszta ós a tapasztalt szerkesztő érzékével elvetette a kínálkozó rutinmegoldásokat. A rendelkezésére álló rövid terjedelmi keret megkönnyítette, hogy a lényeges mozzanatokat kidomborítsa és ennek érdekében az évfordulós kiadványokban szinte közhelyszámbamenő igazság újraismótlésétől eltekintsen, kötelezőnek elfogadott adatok felsorolását mellőzze. Ezek szerint a negyedszázad eseményeinek dátumai, a növekvő termelés adatai, a vezetésben történt személyi változások, valamint a pártdokumentumok ismertetése éa kommentálása nem terhelik fölöslegesen a bevezetőt, nem terelik el a figyelmet a főkérdésekről. Az egymásután szigorú rendben következő szűkszavú fejtegetések kiérlelt gondolatokat tartalmaznak. A pontos egyszerű mondatokban magyarázkodásra nincs hely, az általa érintett kérdésekben a szerző egyértelműen nyilatkozik. Frázisoktól mentes ábrázolásában tehát minden egyes jelzőnek súlya és értéke van. Lényegesen kisebb a képaláírások szövegének terjedelme. Ezért, amennyivel ez korlátozottabb volt, annyival nehezebb feladat hárult a kísérőszövegek írójára, hogy a kívánt célt: a tárgyilagosság és pártosság párosítását, a tömegek szerepének ós a különböző szintű vezetők tetteinek, jellemének megjelenítését elérje. Hosszabb tanulmányban van mód az álláspontokat magyarázó és bizonyító jegyzetek készítésére. Ezúttal azonban magában a szövegben kellett a tényt, álláspontot ismertetni és az érveket is felsorakoztatni. Ez a megoldás késztethette a szerzőket arra, hogy messzemenő tárgyilagosságot tanúsítsanak. Es éppen ez, a szigorú szerkezet, a bevezető tanulmány belső logikája, mértéktartó érvelése menti meg őket a bevezetőket és kópismertetőket fenyegető leggyakoribb veszélytől: a személytelenségtől. A szerzők együttérzése a korral, rendíthetetlen igazságérzete és humánus gondolkodása, fényképeiknek e kötetben való megjelenítése nélkül is kijelöli helyüket emlékezetünkben, Visszaemlékezés, vagy leírás jelen gyűjtemény? Ha a fejezetcímeket nézzük, az előbbinek tűnik. Versidézetek, vagy a korabeli jellemző jelszavak talán kevésbé az olvasó tájékoztatását, inkább a kortárs emlékezését szolgálják. József Attila, Ady idézett szavai, jövendöléseik, — a későbbi beteljesedésük feletti örömünket fejezik ki, Nazim Hikmet versével hazai tetteink világméretű jelentőségét. Az elmúlt negyedszázad költőinek verseiből vett sorokkal elmondjuk, hogy a hétköznapok eseményei hogyan váltak észrevétlenül történelmi hagyománnyá, a rájuk való emlékezés pedig nemzeti kultúránk szerves részévé (1945 tavaszáról a könyv ,,Es füstölt, sípolt, dohogott, Kattogott, zúgott Magyarország" címmel ír; az államosítások megkezdéséről szóló fejezetet e sor vezeti be „hej, döntsd a tőkét, ne siránkozz!" „Múltakról perelünk, nem igyekszünk óvni a jövendőt" panaszolja az 1953 —56-os idők problémáit elemző fejezet első mondata.) A fotóknak is megvan az értelmezésben és az értékelésben a helyük. Mint Rényi írja: ,,. . . a fotó nem arcképe, hanem önarcképe a történelemnek: minden kor úgy fényképezi önmagát, ahogy önmagát látja." Ezért a szerzőknek, ha izgalmas, hiteles és egyúttal értékelő történeti körképet akartak készíteni, nem többre, de nem is kevesebbre kellett vállalkozniuk, mint amit tettek: „a közölt képeknél szigorúan ragaszkodtunk a dokumentálás elveihez: semmiféle utólagos „korrektúrát'nem végeztünk a fotóanyagon, mint ahogy nem hagytuk ki személyek képét, azért, mert negatív szerepet játszottak,