Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Nemzetközi tudományos ülésszak hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján (Birta István-Nagy Ferenc) 990/IV

1006 HI UTA ISTVÁN NAGY FERENC pontba került a fegyveres erő, a katonai potencia fokozásának, a stratégiai biztonság növelésének kérdése és a védelmi erőfeszítések koordinálása. A Honvédelmi Minisztérium olyan hadseregfejlesztési programot dolgozott ki, amelynek végrehajtását 1951 őszéig tervezték. A hadsereg gyorsított ütemű fejlesztési programja azonban aránytalanul magas katonai igényekkel számolt. Részben az 1949. évi nemzeti jövedelem felértékelésével s annak kapcsán az ötéves nemzeti jövedelem abszolút összegének reálisnak bizonyuló — magasabb szinten való megállapításával, részben pedig a'lakosság fogyasztási alapjának további csökkentésével mégis sikerült az erőinkkel arányban nem álló hadiipari kiadásokat beépíteni a tervbe. így az 1949 decemberi tervtörvényben a túlméretezett hadseregfejlesztési célok bár nem szorították háttérbe az iparfejlesztés 1949 tavaszán megfogalmazott célkitűzéseit, mégis megvalósításukat méreteik, feszítettségiiк hatványozott növekedése folytán — az 1949 februári helyzethez képest több tényező is bizonytalanná tette. Mindenekelőtt az, hogy a gazdaságvezetés a rekonstrukciós periódus sajátosságait kiterjesztette a bővítési periódusra is. De az egyre gyakrabban felmerülő tervezeten felüli honvédelmi kiadások, valamint az 1950 - 51 évek túlfeszítettsége és külkereskedelmi feltételek hiánya is erőteljesen akadályozták az iparosítási tervek realizálását. A külkereskedelmi nehézségek, az egyre feszítettebb nehézipari fejlesztési program teljesítése szükségszerűen a hazai szűkös nyersanyagbázis kiszélesítésére, a meglevő nyersanyagkészletek maximális hasznosítására kényszerítette a gazdaságvezetést. 1950 második felében a koreai háború kirobbanása és annak hazai értékelése kapcsán a termelési és beruházási előirányzatokban eszközölt ugrásszerű emelések már egészében meghiúsulással fenyegették a szocialista iparosítás 1948 49 fordulóján kialakított programját. A pártvezetésnek az ország háborús felkészítésére irányuló társadalmi, politikai, gazdasági tevékenységében a zavar, a kapkodás, a türelmetlenség lett úrrá, mert az ország mielőbbi védképes állapotba helyezésére irányuló irreális sietséget végletesen felfokozta. Figyelmen kívül hagyva a gazdaság objektív törvényszerűségeit, a népgp.zdaság minden rendelkezésre álló erőforrását, a nemzeti jövedelemnek a lakosság minimálisra leszorított fogyasztási hányadán kívüli részét döntő mértékben közvetlen vagy közvetett formában — védelmi, tehát improduktív célokra tervezte fordítani. Az ezidőben fogant tervek és az ezeket követő lépések, intézkedések már erősen magukon viselték a gazdálkodásunkban meginduló hadi jellegű átalakulás jegyeit, ami természetesen törést okozott a szocialista iparosítás menetében. A minden mást háttérbe szorító honvédelmi célok korlátlan érvényre juttatása következtében abnormális méreteket öltöttek a különböző ágazatok fejlesztési arányainak torzulásai. Ha az első szakaszban az iparfejlesztést elsősorban az egyoldalú és erőltetett ütemű nehézipar-fej 1 esztés jelentette, úgy most ez kirívóan leszűkült az alap- és nyersanyagtermelés maximális mennyiségi kiszélesítésére. A népgazdasági terv belső arányait irreálisan magas nemzeti jövedelmet feltételezve alakították ki, s a gyakorlatban a tervezett évi jövedelemszint el nem érése esetén is ragaszkodtak az ipari, katonai beruházások összegének teljesítéséhez. Ennek folytán az előzetesen kialakított aránytalanság méginkább eltorzult a mezőgazdaság és az életszínvonal rovására és végeredményben a népgazdaság egyensúlyának felbomlásához, a gazdasági fejlődés visszaeséséhez vezetett. Bár a Központi Vezetőség 1953 júniusában elvetette az iparosításnak az életszínvonal csökkentésére épített autarkiás formáját, de a hibákat kiváltó okokat nem elemezte, s így a torzítások kijavítására hozott intézkedések sem válhattak egy új szemléletű iparosítási politika alapjává. A gazdaságfejlesztés koncepciójának súlyos hibái, az ennek nyomán 1952 - 53-tól felszínre törő ellentétek és zavarok ellenére is a magyar gazdaság — bár nem valósult meg a szocialista iparosítás 1949 elején megfogalmazott programja — jelentős lépést tett előre történelmi elmaradottságunk felszámolása útján. Orbán Sándor kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa ,,A parasztság osztálytagozódásának alakulása a felszabadulás óta" c. korreferátuma a következő probléma felvetésével indult. A marxista történetírás a mezőgazdasági tőkés fejlődés legfőbb sajátosságaként egyfelől az üzemi és a velejáró birtokkoncentrációt, másfelől a parasztság differenciálódását, tömeges pauperizálódását, míg a szocialista rendszerben a parasztság egységesülésének folyamatát emeli ki. Ezek az általánosan igaz ismérvek azonban nem fejezik ki teljesen a két rendszer váltásával kapcsolatban a parasztság osztálytagozódásának változásait, mert a fejlődés általános alaptendenciái nem feltétlenül és nem ugyanúgy motiválva érvényesülnek, mellettük vagy velük szemben más tényezők is közrehathatnak. A felszabadulást közvetlenül megelőző évtizedekben az agrárnépesség tagozódásának statisztikai elemzése alapján megállapította a korreferens, hogy az agrárnincstelenek és félproletárok számának ós arányának hatalmas felduzzadását (az agrárnépesség több mint 2/3-át tették ki), a „hárommillió koldus" országának kialakulását nem lehet egy-