Századok – 1969

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI

HISTORIOGRÁFIAI TÖREKVÉSEK MAG VARORSZÁGON 347 pontjába. Dilthey az irracionalizmus és a pszichológiai élmény fogalma köré vázolja fel az új történetszemlélet alapelveit, mely a korában már hanyatló pozitivizmus természettudományos felfogása ellenében kívánja felépíteni a társadalomtudományok önálló rendszerét, ám az alapoknál messzebb nem jutott.1

5 Ezekből az elemekből épül fel az a historiográfiai koncepció, melyben a polgári történettudomány sok korábbi értékes elemének már nincs helye. A társadalmi gondolat, a feudalizmust bíráló eszmék, az a törekvés, mely az emberi ismeretek egységében akarja felfogni a világot, s ezért épít a természet feltárásában elért eredményekre is, az a módszer, mely előnyben részesíti a történelmi anyagot, a racionalizmust az irracionalizmussal szemben. Mindez a pozitivizmussal és általában a demokratikus eszmékkel együtt az új historiográfiai koncepcióban az úgynevezett nemzeti szellemmel szemben idegen elemként tűnik fel, olyannak, amely a marxizmussal van közös rokonságban. A historiográfia különös nagy jelentőséget kap, de úgy, hogy értékmérő kategóriáit a kisajátított nemzeti elv, az egyszeri, a megismételhetetlen, a koreszme és az individuum alkotja. Droysen lapja az „Allgemeine Monatschrift für Wissenschaft und Literatur" már az 1850-es években hoz historiográfiai áttekintéseket. A Historische Zeitschrift pedig az 1860-as években újraértékeli az egész addigi történeti irodalmat. Szerkesztője H. Sybel, Ranke tanítványa, a porosz történettudomány jelentősképviselője, bár 1864-ben még Bismarck ellenzékéhez tartozik, következetesen figyel az egész európai történeti irodalomra, különösképpen pedig a német és a kelet-európai országok történettudományát kíséri figyelemmel. Kritikával a racionalista, demokratikus felfogásokat illeti, a maga hagyományait pedig a középkori krónikairodalomban megtestesülő nemzeti szellemben keresi. Itt jelennek meg a pozitivizmus radikális irányzatait és módszerét elítélő első kritikák. Míg a forradalmi romantika a nép hagyomány ban, a történeti népi énekekben a polgári nemzet, a társadalom elnyomott rétegeinek történetismeretét és ítéletét vélte felfedezni, most itt a népinek mondott 'emlékanyag csupán az irracionális nemzeti eszme érvanyagául szolgál.16 A történettudomány az egyes tudósok alkotóegyéniségének prizmáján át jut el a vizsgálat fénykörébe. Nagy historikusok ragyogó portréi, tudós fejlődések finom elemzései alkotják itt a historiográfiát. A történettudományi művek mint irodalmi, művészi alkotások kerülnek bemutatásra, lényegüket stíluskategóriákban vélvén összesűríthetőnek. A sokszor árnyalt és művészi arcképek laza láncolatát az alkotóműhelyek bemutatása, a forráskritika és forrásfeltárás folyamatainak részletes leírása egészíti ki. Legfőbb értékmérő elv az egyes polgári nemzetállamok testére szabott nemzetfogalom: önmagába zárt, egyedülvaló alkotásnak fogván fel minden egyes ország történettudományát. Ez az irányzat a pozitivistákat kizárja a tudományos történetírás 15 G. Droysen: Grundrisa der Historik. 1868 és G. Droysen: Enzyklopädie und Methodologie der Geschichte, Hg.: R. Hübner (1937). W. Dilthey : Beiträge zum Studium der Individualität. Sitzungsberichte d. Königl. Preuss. Akad. d. Wiss. zu Berlin. 1896; Einleitung in die Geisteswissenschaften [1883]. Gesammelte Schriften [GS]. Stuttgart 1959—60. 16 G. Droysen: Die Erhebung der Geschichte zum Rang einer Wissenschaft. Historische Zeitschrift (Hist. Zt.) 9 (1863); Norden: Ranke und Macaulay. Hist. Zt. 17 (1867); Sybel: Drei Bonner Historiker. Niebuhr, Dahlmann, Löbell. Hist. Zt. 18 (1867); Usinger: Thomas Buckle. Hist. Zt. 19 (1868); Wegele: Alexis von Tocqueville. Hist. Zt. 20 (1868).