Századok – 1969

Krónika - Beszámoló Pándi Ilona kandidátusi disszertációjának vitájáról (Stier Miklós) 927/IV

KRÓNIKA 927 dására. így magyarázható, hogy a puccsban szereplő személyek között munkásokat is találhatunk. Siklósnak az egyház és a legitimizmus kapcsolatára vonatkozó megjegyzéseit figyelembe veendőnek tartotta, ugyanígy a kereskedelmi tőkére vonatkozó észrevételt is. Kónya Sándor észrevételét, amelyben felvetette, hogy volt-e reális alapja a nemzeti koncentráció tervének, jogosnak tartotta, és hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a terv a kormánypárti oldalról csupán „taktikai útkeresés" volt, de emellett tartalmazott olyan elgondolásokat is, amelyek a fajvédők és részben az agráriusok visszaszorítására vonatkoztak. A kormánypártnak ez a szárnya ugyanis szerette volna a belső erőviszonyok átcsoportosítását, mivel féltek a gömbösi vonal szociális demagógiájától és az állami beavatkozástól. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a gazdasági válság mélyülése milyen objektív lehetőséget teremtett a politikai cselekvés számára, megjegyezte, hogy az adott helyzetben Magyarországon a politikai cselekvés maximumát a fennálló rendszer bizonyos fokú módosítása jelentette mind a kormánykoalíció egyes csoportjai számára, mind az ellenzéki erőkre vonatkozólag. Végezetül a szerző ismételten megköszönte az oppenensek bíráló megjegyzéseit, amelyeket igen hasznosnak tartott a munka további folytatása céljából. Ezután Siklós András, a jelölt válaszára reagálva, röviden kitért még Bethlennek a német—osztrák vámunióval kapcsolatos szerepére, majd részletesebben foglalkozott a mezőcsáti választás lefolyásával illetve értékelésének kérdéseivel. Berend T. Iván, a bizottság elnöke, felszólalásában annak az Incze Miklós és Szuhay Miklós bizottsági tagok által is osztott véleményének adott kifejezést, hogy a tárgyalt periódusban a kereskedelmi tőkének nem volt a politikai kérdéseket lényegesen befolyásoló szerepe. A bírálóbizottság egyhangúlag javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak, hogy Márkus Lászlónak a történettudományok kandidátusa fokozatot ítélje meg. Sárdi Anna * Pándi Ilona : „Osztályok és pártok Magyarországon a bethleni konszolidáció idején" c. kandidátusi disszertációjának vitájára 1966. március 8-án került sor. Az értekezés két fő részre tagolódik. Első nagy fejezetében a konszolidáció időszakának osztályviszonyairól ad képet a szerző. A magyar társadalom korábbi történetének felvázolásával vezeti be vizsgált korszakának osztálystruktúráját, s megállapítja, hogy a proletárdiktatúra bukása után kezdettől a legreakciósabb erők, a finánctőke és a vele összefonódó nagybirtokos osztály kezébe került a hatalom. A Bethlen István által megteremtett uralmi forma félrevezető, lavírozó módszere, parlamentarizmusa ellenére is fasiszta diktatúra volt, a nagytőke és nagybirtok diktatúrája. Az ellenforradalmi korszak társadalmi osztályai három nagy gyűjtőfogalomba csoportosíthatók: az uralkodó osztályok, a középrétegek és a munkásosztály kategóriájába. Sorraveszi ezután a disszertáció az egyes osztályok helyzetét. Rámutat arra, hogy az uralkodó osztályokon belül minden korábbinál lényegesen jobban megszilárdult a finánctőke és a nagybirtokos arisztokrácia hatalma. A középrétegeken belül — néhány azonos vonás ellenére — igen eltérő helyzetű csoportokat találhatunk, amelyeknek felső kategóriái szinte összemosódtak az uralkodó osztályokkal, alsó rétegei pedig a dolgozó tömegekével. Egyik legnagyobb kategóriáját a „középosztály" fogalmával határolták el, de ide tartoznak még a kispolgárság, az értelmiség s a parasztság széles kisbirtokos tömegei is. A munkásosztály — s ide sorolja a szerző az agrárproletariátust is — az egész korszakban a legkövetkezetesebb ellenfele volt az uralkodó osztályoknak. Az értekezés második fő része a húszas évek politikai pártjainak és csoportjainak harcával foglalkozik. A pártharcokban résztvevő erőket a szerző három fő csoportba foglalja: Megkülönbözteti a kormánytámogató erők, az ellenzéki erők (ide sorolja a rendszer jobboldali — fajvédő és „keresztény" —, valamint baloldali — polgári liberális — ellenzékét egyaránt) és a munkásosztály pártjainak táborát. A továbbiakban bemutatja az Egységes Párt és a Wolff-féle Keresztény Párt szerepét, működését, bázisát, hangsúlyozva, hogy e pártok alapvetően a nagybirtok és a finánctőke érdekeit képviselték. Külön elemzi az értekezés a rendszer jobboldali ellenzékének útját, politikáját, majd áttér a liberális polgári ellenzék helyzetének vizsgálatára. A politikai pártok harcainak rajzát a munkáspártok küzdelmeinek felvázolása zárja.