Századok – 1969

Krónika - Beszámoló Márkus László kandidátusi disszertációjának vitájáról (Sárdi Anna) 922/IV

KRÓNIKA 923 ígéreteket tstt, reformok bevezetésére azonban nem volt hajlandó. 1931 első hónapjaiban fokozódott a harc a kormányzati rendszeren belüli hatalmi túlsúlyért. Ez mutatkozott meg a kisgazdák Gaál Gaszton vezette zászlóbontásában, a legitimisták mozgolódásában. 1931 február-márciusában a koronatanácson már nyíltan jelentkeztek a konzervatív és a nyílt fasiszta diktatúrát követelő irányzat közötti ellentétek. A kartell-törvényt finánctőkés körökben ipar- és tőkeellenesnek tartották, ugyanakkor az agráriusok keveselték a kartellek elleni intézkedéseket, támadták a finánctőke érdekeit szolgáló deflációs politikát, fokozták belső ellenzéki tevékenységüket. A harmadik kormányt-támogató csoport Gömbös vezetésével látszólag Bethlen mellett állt, de a revízió ós az erős kéz politikájának jelszava mögött hatalmi törekvéseik húzódtak meg. A válság hatására nőtt a munkanélküliség, a tömegmegmozdulások országos méretűvé váltak, megerősödött a baloldali szakszervezeti ellenzék, és 1931 tavaszán célul tűzte ki a munkásegységfront megteremtését. A rendszer válságának elmélyülését siettette a nemzetközi helyzet alakulása is és a rendszert támogató körök külpolitikai elgondolásainak ellentétes volta; érdekellentétei. A bethleni külpolitika fő koncepciójával, az olasz—magyar szövetséggel szemben a finánctőke a francia, az agráriusok főként német, a fajvédők pedig kizárólagos olasz orientációt kívántak megvalósítani. Ekkor hozták nyilvánosságra a német osztrák vámunió tervezetét, amellyel kapcsolatban még jobban megmutatkozott a csoportok külpolitikai elképzeléseinek ellentétes volta, ós újbóli lehetőséget is teremtett a restauráció kérdésének felvetésére. A legitimista tendenciák jelentkezése színezte a kormány külpolitikai tevékenységét. Briand ellenjavaslata a vámuniós tervvel kapcsolatban a kormány politikájában a francia orientáció megerősödését okozta. A kormányzati rendszer megszilárdítását Bethlen idő előtti házfeloszlatással próbálta megvalósítani. A közigazgatási és belügyi apparátus segítségével sikerült a kormánypárt választási győzelmét biztosítani, azonban a hatósági terror, a választások formális jellege erősen megnövelte a polgári ellenzéki hangulatot. A választások után jelentkezett Magyarországon is a nemzetközi pénz- ós hitelválság hatása, szükségessé vált a többnapos bankzárlat, kötött devizagazdálkodás elrendelése, szükségrendeletek bevezetése. A szüksógrendeletek és a felhatalmazási törvény tárgyalásakor megmutatkoztak az éles gazdasági és politikai ellentétek. A felhatalmazási törvény megszavazása és a francia kölcsön megszerzése látszólag Bethlen győzelmét jelentette, Bethlen azonban ennek ellenére augusztus 18-án lemondott. A Bethlen-kormány lemondását a rendszer osztályerőviszonyainak objektív és szubjektív tényezői együttesen határozták meg. A válság hatására megerősödött a tömegnyomás, de ez csak a társadalmi mozgás főirányát szabta meg, a politikai válság konkrétan megnyilvánuló formáját az uralkodó osztályok és rétegek mozgása jelölte ki. Itt a kiindulópont elsősorban Horthy és Bethlen viszonyának megromlása. Ezt mélyítette, hogy a kormányzati rendszeren belül a szövetség meglazult. Az értékesítési válság ós a szükségrendeletek az agráriusokat ellenzékbe szorították, Bethlen így szembekerült saját táborával . Bebizonyosodott, hogy a további taktikázás lehetetlen, a bethleni kormányzati rendszer 1931 augusztusára fellazult, szétesés előtt állt. Ennek a helyzetnek a felismerése és a hatalom esetleges későbbi visszaszerzésének lehetősége késztette Bethlent lemondásra. A lemondással a kormányt támogató szövetség felbomlott, megnyílt a lehetőség az uralkodó osztályok egyes csoportjainak önállósulási törekvései számára. Az új kormányból Bethlen legközelebbi emberei kimaradtak, Keresztes Fischer révén viszont a fajvédő szárny erősödése mutatkozott meg. A válság következtében a gazdaságpolitikai kérdésekre tevődött a fő hangsúly. A kormány lemondásával kapcsolatos nemzetközi reakció két csoportra osztható, aszerint, hogy a lemondás okai közül a kül vagy belpolitikai tényezőket tartották fontosabbaknak. Ä belpolitikai okok közül különösen nagy figyelmet szenteltek a legitimista befolyás erősödésének. Károlyi Gyula miniszterelnöksége a miniszterelnöki és a pártvezéri funkció kettéválását is jelentette, amely maga után vonta az uralkodó csoportok eddigi koalíciójának és a koalíciós ideológiának is a felbomlását. A kormánypárton belül, és a két kormánypárt között egyre nyilvánvalóbban mutatkozott a fellazulási tendencia, a felsőház legitimista ill. konzervatív agrárius szárnya is önállósulási törekvésekkel jelentkezett. Az első nagy összecsapás a különböző csoportok között a 33-as bizottságban, a pénzügyi ós a hatos-bizottság jelentései körül zajlott le, ekkor született meg a polgári ellenzék ..nemzeti koncentráció" terve, amely Károlyi és az egységes párt bethlenista szárnya közti ellentétre támaszkodott volna. A tervet a nyílt és titkos legitimisták is támogatták. Az egységespárt agrárblokkja a kisgazdák felé közeledett. A fajvédő szárny pedig a Gömbös-Eckhardt összefogás alapján taktikázott. Az egységespárton belüli ellentétek megmutatkoztak a parlamentben, a 33-as bizottságban, és tükröződtek a sajtóban is. Ezzel párhuzamosan a tömegmozgalmak is