Századok – 1969

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 883/IV

384 KRÓNIKA módszertani kérdéseit tűzte ki vitára. 1966-ban Kecskeméten a művelődéstörténet, 1967-ben Salgótarjánban az üzemtörténet, 1968-ban Zalaegerszegen a helytörténet írásának kérdései voltak napirenden. Ezt a sort folytatjuk, amikor idei budapesti vándorgyűlésünkön a kortörténetírással, napjaink történetének a vizsgálatával kívánunk foglalkozni elvi és módszertani vonatkozásban. Nem vándorgyűléseken, hanem szűkebb körben kerültek megvitatásra a történeti demográfia ós a mezővárosi fejlődés problémái. Távolról sem kívánjuk kisebbíteni a fentebb említett tudományágak jelentőségét, ha azt mondjuk, hogy a történetírás legnehezebb kérdéseit nem azok vetik fel. Történettudományunknak leginkább vitatott kérdése a nemzeti kérdés. A nacionalista szemlélet veszélyeit elhárítani történészeinknek legfontosabb feladata. Nem véletlen, hogy az utóbbi évtized leghevesebb történész vitái a nemzeti kérdés körül bontakoztak ki. Tudjuk, hogy e vitákban Társulatunk korábbi elnöke, Molnár Erik, milyen kezdeményező és központi szerepet játszott. Társulatunk maga azonban csak legújabban kapcsolódott a vitába, 1968 februárjában ankétot rendezve a nemzeti kérdés ós a történelemszemlélet újabb vitairodalmáról. Ez az ankét is megmutatta, hogy a nacionalizmus még mindig komoly veszélye'_törtenetírásunknak. De megmutatta azt is, hogy történetírásunkban erősödik az az irányzat, amely évszázados nemzeti illúziókkal is szakítani mer, ha azok hamisaknak bizonyulnak. A szilárd alapot ehhez a marxista történetszemlélet biztosítja. A nacionalizmus elleni harc egyik fontos eszköze a szocialista tudat alakításának, amelyben jelentős szerep vár történészeinkre. A lassú folyamatot gyorsítani lehetne, ha történetírásunk eredményei minél szélesebb körben, minél hamarabb ismertté válnának. E célt szolgálná történelmi ismeretterjesztő művek mellett Társulatunknak egy második, népszerű jellegű folyóirata. Ennek szükségességét elismerte az az akadémiai felmérés is, amely történettudományunk helyzetével foglalkozott, elismerték más illetékes fórumok is. Az elgondolás megvalósítása lesz egyik fontos feladatunk a közel jövőben. További feladataink nagy mértékben függenek attól, hogy tudományos életünk, azon belül a történettudomány helyzete a folyamatban levő tudománypolitikai reform eredményeképpen miként alakul. Erre a reformra, a tudományos irányítás rendszerének jobbá tételére vitathatatlanul szükség van. Ne tévesszenek meg az elért szép eredmények. Szervezettebb, tervszerűbb munkával, történészeink jobb összefogásával, jóval nagyobb eredményeket is elérhettünk volna. Felszabadulás utáni történetírásunknak eddigi legnagyobb vállalkozása az egyetemi tankönyvek megírása volt. Most még jelentősebb feladat megoldását tűztük ki célul: a magyar történet 10 kötetes feldolgozását. Történettudományunknak nagy próbaköve ez a vállalkozás. Sikere érdekében történészeinknek mindent el kell követniök. Társulatunknak is elsősorban ezt a célt kell szolgálnia a maga eszközeivel a most következő években. Ehhez kérem és remélem Társulatunk minden tagjának támogatását." Az elnöki megnyitó után Ember Győző megemlékezett az időközben elhunyt történészek — Agárdi Ferenc, Betlen Oszkár, Fekete Lajos, Fekete Nagy Antal, Horváth Zoltán, Szabó István, V. Waldapjél Eszter — érdemeiről. Ezután méltatva Zsigmond László professzor érdemeit, átadta a Molnár Erik emlékérmet Zsigmond László egyetemi tanárnak. Ember Győző javaslata alapján a közgyűlés megválasztotta a jelölőbizottságot és szavazatszedő bizottságot. Ezután Ember Győző elnök felkérésére Berend T. Iván főtitkár tartotta meg közgyűlési beszámolóját. „Tisztelt Közgyűlés ! Társulatunk 1967-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. A centenárium óta eltelt két évben jelentős előrehaladást sikerült elérnünk a társulati munka számos területén. A ritka évforduló körüli felpezsdülést kihasználva előrefeszítéseink az intenzívebb társulati munka kialakítására nem maradtak eredménytelenek. A legfőbb előrehaladást abban látjuk, hogy sikerült több régi társulati hagyomány felélesztésével és új kezdeményezésekkel élettelibbé tenni a munkát, megtalálni tevékenységünk néhány igazi területét és formáját. Az elmúlt két év legfőbb előrelépéseként számolhatunk be a centenárium előtt felelevenített központi előadássorozat ismételt meghonosításáról ós javuló témaválasztásáról, emelkedő színvonaláról, a legaktuálisabb történészvitákba való bekapcsolódásról; a pályázati-rendszerek rendkívül kiterjedt alkalmazásáról, tömegmozgalommá szélesítése irányában tett előrehaladásáról; a szakosztály szervezés terén elért frontáttörésről, ami a társulati munka hatókörét jelentősen kiterjeszti, anyagi lehe-