Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

866 FOLYÓIK ATSZEMLE ság az egyház és a polgárság gondolati befolyása alatt áll, s éppen ezért nekik mindenekelőtt ezt a hegemóniát kell megtörniük. Éppen ezért tulajdonított olyan nagy jelentőséget az értelmiségnek, s adott esetben a délvidéki értelmiségnek, amelynek a tradicionális megkötöttségben oly vitális szerepe volt. Az eszmei vitákat ugyancsak emiatt tartotta rendkívül fontosnak, de e viták lefolytatásánál egyfelől ellenérzéssel viseltetett az adminisztratív lezárásokkal, valamint az ún. könnyű győzelmekkel szemben, amikor a leggyöngébb pontot kikeresve a leggyengébb ellenfelet kikutatva próbálnak egy eszmeáramlatot vagy felfogást lehetetlenné tenni. Harvey Grarnsci munkásságából éppen ezért a kulturális, etikai írásokra újra és újra felhívja az olvasók figyelmét. Máj. szám. — ÉDMUND és RUTH FEOW: A szoknya forradalma (146 —148. 1.) áttekintést nyújtanak a nőmunkásmozgalom, illetőleg a női egyenjogúságért indított küzdelem angliai történetéről az 1820-as évektől kezdve napjainkig. A szerzők utalnak történeti problémákra és Marian Ramelson új könyvére, amely e problémát bővebben tárgyalja. Jún. szám. — ANDREW ROTHSTEIN: 1917: A cárizmus mer/döntése (169—176. 1.) bemutatja, hogyan látta a korabeli angol polgári, illetőleg munkássajtó a cári Oroszország utolsó napjait, elemzi az orosz munkásosztály politikai magatartását az első világháború előestéjén, rávilágít a bolsevikok növekvő befolyására, a sztrájkhullám erősödésére, majd a háború másnapján a forradalmasodás megtörésére. Üj helyzet a háborús nyomor talaján keletkezett. Kiterjedt irodalom alapján világítja meg a gazdasági helyzet romlását, a meginduló új sztrájkhullám mozzanatait. Kitekintést nyújt a polgári pártok magatartására, majd rögzíti a februári forradalom lefolyását és felvázolja a kettőshatalom kialakulását, annak jellegét. Aug. szám. — E. J. HOBSBAWM: A tőkés fejlődés, néhány történeti probléma (239— 244. 1.) felvet néhány kérdést az ipari társadalom kialakulásáról, ennek földrajzi határairól, sajátosságairól, a napjainkban végbemenő technikai forradalomról. Hangsúlyozza, hogy az új ipari fejlődés új helyzetbenmegy végbe, többé nem lehet mintaesetek utánzásáról beszélni, nincsenek klasszikus esetek, mint a kapitalizmus kibontakozásának idején. Nov. szám. — ANDREW ROTHSTEIN: 1917: A szocialista forradalom (327 — 341. 1.) nagy irodalom alapján kíséri nyomon az oroszországi szocialista forradalom érlelődósét. Bemutatja a „rendpárt" erőit, a külső-antant befolyás erővonalait, a növekvő háborús fáradtság jelenségeit, a szovjetek megalakulását, a szovjetek hangulatát, a tömegek mozgását és viszonylag részletesebben a bolsevikok, Lenin politikáját. — J. HISTORISCHE ZEITSCHRIFT 1968. 206. köt. 1. szám. — WALTHER KIENAST: A francia törzsek a királyválasztásnál (1 — 21. 1.) szembeszáll azzal a német történészek körében közkeletű véleménnyel, amely az alapvető közjogi különbséget a korai feudalizmus korabeli Francia- és Németország közt abban látja, hogy míg Németország törzsi alapon fejlődött, Franciaország regionális alapon. Az Odótól I. Fülöpig terjedő — bár gyakran csak formális — királyválasztások történetével bizonyítja, hogy Franciaország közjogi rendszere is három törzsön, ill. népen, a frankokon, a burgundokon és az aquitánokon nyugodott. Ha a források kijelentése szerint egyes királyokat a frankok választottak, a frankok fogalmába sosem szabad beleérteni a másik két fő törzset, hanem legföljebb a normandiaiakat. Ha a burgundok és még gyakrabban az aquitánok közönyösen nézik a királyválasztásokat, ez csupán ezeknek a népeknek a központi hatalomtól való laza függését bizonyítja. — HEINRICH LUTZ: Albrecht Dürer a reformáció történetében (22 — 44. 1.) egy másik ugyancsak közkeletű tételt vitat, mely szerint a nagy reneszánsz festőt egyértelműen a reformáció táborába kell elhelyeznünk. A szerző részletes történeti elemzéssel bizonyítja, hogy Dürer útja az előreformációs idők adventi hangulatától egy kezdeti Luther-rajongáson és az evangélikus mozgalommal való hosszabb ideig tartó szolidaritáson keresztül a máimegszilárdult reformátori egyházszervezettel szembeni tartózkodásig vezet, vagyis rendkívül komplikált és egyéni fejlődést tükröz. — MARTIN BROSZAT: Németország — Magyarország — Románia (45 — 96. 1.) nemcsak a külföldi, hanem a magyar dokumentumkiadványok és feldolgozások teljes ismeretében megírt tanulmányában a nemzetiszocialista hegemonisztikus és szövetségi politika fejlődését és döntő tényezőit vizsgálja 1938—1941 között három ország külkapcsolatainak tükrében. Az 1933—1938 közti „előtörténet" problémáinak tisztázása után a német hegemónia-törekvések első fázisát, az 1938— 1939-es időszakot vizsgálja, amelyben Németország kelet-európai politikáját Csehszlovákia lerohanása, a két vele szomszédos, egymással rivalizáló kelet-európai állammal szemben pedig a „két vas" egyidejű tűzben tartása, ill. az uralkodó rezsimeknek szélsőjobboldali ellenzékükön engedélyezett, vég-