Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

846 FOLYÓIK ATSZEMLE nagyiparosok érdekeit sértette volna, másrészt, mert csak rövid távon szolgálta volna a junkerek osztályérdekeit, hiszen kiélezte volna a társadalmi feszültséget. Jelentős szerepe volt a kísérletek elhárításában a német szociáldemokráciának is. — ALEKSANDRA BERGMANOWA: Bronislaw Taraszkiewicz és a belvederei baloldal (41 — 58. 1.) a belorusz nemzeti mozgalom egyik vezetőjének, lengyel parlamenti képviselőnek 1918 —1924 közti tevékenységét és a lengyel baloldali értelmiséggel, ill. Pilsudski körével fennálló kapcsolatait világítja meg. Taraszkiewicz a belorusz lakosságnak adandó autonómiában reménykedett sokáig. Minthogy a kormányzat ez elől mereven elzárkózott, 1923-ban Taraszkiewicz szakított a belvederei körrel, s a lengyel forradalmárokhoz közeledett, 1925-ben belépett a Lengyel Kommunista Pártba. A lengyel kultúrával való kapcsolatait továbbra is megtartotta, a lengyel börtönben fordította le Mickiewicz Pan Tadeuszát belorusz nyelvre (eredetileg filológus volt). A parasztkérdésben már korán radikális álláspontot képviselt. — ZBIGNIEW LANDAU: Az 1945. évi valutareformok a lengyel területeken (59—79.1.) ismerteti a felszabadulás idején kialakult zűrzavart: a német márka ós a németek által kibocsátott zloty mellett a lengyel kormányzat által kiadott zloty és a rubel is forgalomban volt. A kormány 1945 folyamán négy reformot is hozott, a különböző fizetési eszközök beváltását rendelve el. Ezek a reformok nem egy esetben improvizált jellegűek voltak, az új bankjegyek csak magas címletekben (500 zlotys) kerültek beváltásra, így nem voltak használhatók a pénzforgalomban. A lakosok számára rövid távon rossz volt a reformok sora, végeredményben azonban mégis hasznosnak bizonyult, mert ezáltal sikerült elkerülni az egyéb országokban kibontakozó hiper-* inflációt. — ANDBZEJ WYCZANSKI : A len-gyelországi történettudomány fejlődésének néhány kérdése 1985-ig (81 — 89. 1.) figyelmeztet arra, hogy a kutatók és a publikációk száma továbbra is növekedni fog, az egyes kutató még saját szűkebb szakterületét sem tudja majd áttekinteni. Ezért javasolja, hogy folyamatosan készüljenek kivonatok a megjelenő munkákból, ezek maguk is törekedjenek az elbeszélő részek elhagyására, a szigorú szakszerűségre, s arra, hogy az eredményeket formalizálni lehessen gépi feldolgozás céljaira. A kutatókat majd a gépi feldolgozásra is ki kell képezni. — HENRYK KOCÓJ: Stuttgart közvéleménye a novemberi forradalomról (97—104. 1.) levéltári és sajtóanyag alapján igazolja, milyen nagy rokonszenvvel tekintette a stuttgarti lakosság az 1830—31-es forradalmat. — N. ACTA POLONIAE HISTORICA 1967. 15. szám. — JERZY KboezowsKi: A kolduló rendek Lengyelországban a középkor végén (5 — 38. 1.) áttekinti a kérdést 1221/2-től, amikor a domonkosok megjelentek az országban. A rendházak a városokban alakultak, többnyire csak néhány szerzetessel. A rendtagok legnagyobbrészt városi polgárok fiaiból kerültek ki. Fontos szerepet játszottak az oktatásban, különösen a domonkosok, akik közül sokan külföldön tanultak. Nehéz a források alapján képet alkotni a rendtagok mentalitásáról, a kolostorok belső életéről. A XV. század második felében jelentős belső reformmozgalom indult meg. A kolduló rendek tagjai elsősorban prédikációikkal hatottak a lakosságra. Általában képzettebbek voltak a világi papságnál. Sokat utaztak az országon belül és külföldön is, s így széles körben tudtak hatni. — WLADYSEAWTOMKIEWICZ: Varsó a XVII. században (39—64. 1.) megállapítja, hogy a század elején még provinciális jellegű város, de a székhely áthelyezése nyomán nagyarányú építkezés indult meg. Jelentős tudományos központ, számos külföldi természettudós is megfordult itt. S ha képzőművészeti téren nem is tudta elhagyni Krakkót, a zene és színház terén vezető szerepet játszott. A királyi udvar és a mágnások sok alkotó művészt foglalkoztattak. 1656—58 a svéd megszállás, fosztogatás stb. derékbetörte ezt a fejlődést, utána gyorsan megindult a helyreállítás, de mivel az uralkodók már kevesebbet tartózkodtak a városban, a korábbi színvonalat nem érték el. A régi polgárság helyét keleti származású (örmény) foglalta el. — JERZY KRASUSKI: AZ 1919 — 29-es lengyel—német pénzügyi elszámolás politikai jelentősége (65—80. 1.) a versailles-i békéből adódó helyzetből indul ki: Lengyelország kénytelen volt, a német államadósságok lengyel területre eső részét elvállalni, a németektől szerzett területen levő német állami javakért pedig a jóvátételi bizottságnak tartozott. A németek a békeszerződés értelmében rájuk háruló terheket viszont nem teljesítették. Tíz éven keresztül folytak a tárgyalások, végül 1929-ben a két fél kölcsönösen lemondott a követelésekről. Ez az adott pillanatban Németország részéről volt nagyobb engedmény, mert a német magánvagyonért járó jóvátétel nagyobb összeget tett ki a németek tartozásainál. Ez a megegyezés sem hozott azonban javulást a lengyel—német, viszonyban. — KAZIMIERZ PIESOWICZ: A szénpiac alakulá-sa a kongresszusi Lengyelországban (81 — 113.1.) 1816-tól vizsgálja a dqbrowai szónmedence fejlődését (1768—70-ből való az első adat az itteni bányászatról). Mintegy 1855-ig a csekély helyi fogyasztásnál csak