Századok – 1969

Könyvszemle - A múzeumi évkönyvek történelmi vonatkozású tanulmányai (Benda Kálmán) 810/IV

KÖNYVSZEMLE 819 együttélését, s megállapítja, hogy azt állandó súrlódás és kisebb-nagyobb összeütközések jellemezték, mert a nemesek szabadulni akartak a földesúri és községi terhek alól (az állami szolgáltatásoktól mentesek voltak), s nem a közösség ügyeinek előmozdítására, hanem az attól nemesi alapon való elkülönülésre törekedtek, az örökváltság után pedig a megyei nemességgel fogtak össze a város bíráskodási joga ellen. Hársfalvi tanulmánya a társadalmi valóság feltárásával jelentős hozzájárulás nemcsak Nyíregyháza, hanem általában a XVTII—XIX. századi mezővárosok életének megismeréséhez (Nemesek ós parasztok Nyíregyháza társadalmában. 1753—1848. 137—151. 1.). A kötet zömét alkotó néprajzi cikkekből történeti vonatkozásai miatt megemlítjük Újvári Zoltán ismertetését a botpaládi Tasnádi Lajos századeleji kéziratos könyvéről, amelybe főleg verseket jegyzett fel; Nyárády Mihálynak a szatinárcsekei református temető fejfáiról írt tanulmányát, Balogh István leírását egy a legutóbbi évekig használatos falusi gyártású kukorica-vetőgópről és Gombás András cikkét a szentmihályi (ma Tiszavasvári) juhászatról. Az 1961-es évszámot viselő IV—V. kötet (megjelent 1964-ben) régészeti tanulmányai nem megyei vonatkozásúak: Csallány Dezső a szkíta ijjakhoz közöl adalékokat, Erdélyi István pedig a bodrogszerdahelyi honfoglaláskori temető leleteit ismerteti. Kalmár János a buzogány történetét tekinti át elsősorban a hazai emlékanyag tükrében, de egyetemes kitekintéssel (31 — 44. 1.). — Huszár Lajos а XVII. század első feléből való gazdag nyírábrányi éremlelet pénzeit ismerteti. — Történelmi vonatkozásban legérdekesebb a mai Tiszavasvári, a régi Szentmihály XVIII. századi életévei foglalkozó két tanulmány. Balogh István az alapjaiban а XIV. századra visszanyúló református templomot írja le, s az átépítésével kapcsolatos hivatali hercehurcát kíséri figyelemmel az 1700-as években (65— 76. 1.), ungGombás András a község XVIII. századi jegyzőkönyveiből és az egyházi följegyzésekből ismerteti az egyes bűneseteket (becsmérlés, tolvajlás, verekedés, szülők elleni vétség, részegeskedés, káromkodás, paráznaság stb.) és a rájuk vonatkozó büntetéseket (79—103. 1.). Adatai érdekesen világítanak be az akkori falusi közösség erkölcsi felfogásába, a világi ós református egyházi vezetőség teljesen egybefonóflott bíráskodási működésébe, s alátámasztják azt a véleményt, hogy ebben az időben a falusi együttélés normáinak meghatározásában az egvháznak volt döntő szava. — Nyárády Mihály a múltszázadi ajaki népviselet fejlődésót és változásait ismerteti. A borítólapon csak VI.. belső címlapján azonban VI—VII., 1963—1964-es évszámot viselő kötetben (megjelent 1965-ben) Banner János Jósa András és Herman Ottó levelezésének eddig előkerült darabjait közli a századforduló éveiből. A levelek tudománytörténeti és néprajzi vonatkozásban is érdekesek (7—16. 1.). — Baranyai Béláné a nyírbátori ferenceskonvent 20 középkori textiliájáról 1617-ben Kassán fölvett latinnyelvű lajstromot közli és értékeli (47—53. 1.). — Gombás András a szentmihályi (Tiszavasvári) kertes települést ismerteti, ós az ólaskertek életének XVIII. századra visszanyúló rajzát adja, néprajzi módszerrel, de a történész számára is nélkülözhetetlen adatokkal (75—101. 1.). Koroknay Gyula Francisco Wrabetznek a nyíregyházi megyeháza számára 1783 — 1784-ben festett, ma a múzeumban őrzött nagyméretű történelmi arcképeit (69 — 72. 1.), Bene Zsuzsanna és Katona Imre a múzeum késő-habán fajánszgyűjteményét ismerteti. Erdész Sándor egy népmesemotívum kapcsán a nyírbátori cigányok múltjáról és jelen helyzetéről közöl érdekes adatokat (113—120. 1.). Az 1967 végén megjelent VIII—IX. kötet (1965—1966) Oroszlán Zoltánnak a Magyar Régészeti, Művészettörténeti ós Éremtani Társulat 1965-ös nyíregyházi vándorgyűlésén elhangzott elnöki megnyitójával indul, mely a helyi múzeum kezdeteire, egyben a magyarországi muzeológia múltszázadi problémáira mutat rá (7—11. 1.). — Kovács Sándor az egykor Szatmár megyéhez tartozó bujánházi (Románia) Béla-várhegy vitatott kérdéséhez szól hozzá, s néhány újabb leletanyag alapján annak a véleményének ad kifejezést, hogy a III. században a vandáloknak volt itten földváruk (25 — 33. 1.). — Csallány Dezső tanulmánya az avar törzsszervezettel foglalkozik. Abból kiindulva, hogy azokban a falvakban, amelyek a magyar törzsszervezetre utaló nevet viselnek, honfoglaláskori magyar leletek alig kerültek elő, viszont ugyanezen helyek nagy többségében avar emlékekre bukkantak, úgy véli, hogy a Konstantinosznál följegyzett magyar törzsi rendszer valójában az avaroké volt. A honfoglaláskor a kisszámú török hódító rátelepült az itt talált nagyobbszámú finnugor avar, azaz magyar népességre, s átvette annak törzsszervezetét. Az idők folyamán azután a hódítók beolvadtak az avar, azaz magyar tömegbe. Ebből következik az is, hogy két magyar honfoglalás volt, az első (az avar-magyar) 568-ban. A tanulmány nyelvészeti, régészeti és néprajzi érvekre támaszkodó részletes okfejtésének itt csak egészen leszűkített vázlatát adhattuk. Bizonyosra vehetjük, hogy Csallány elmélete 14*