Századok – 1969

Tanulmányok - A IV. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus 66/I

75 A IV. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUS liázások állottak előtérben. Az elmúlt évek közgazdasági és gazdaságtörténeti kutatásai azonban nyilvánvalóvá tették, hogy a tőkebefektetések és a munkaerő mennyiségi növekedése nem magyarázza meg teljesen a gazdasági növekedés folyamatát; a figyelem ezért egyre inkább azok minőségi aspektusára irányult: hatékonyságuk és termelékenységük alakulására. így vált a vizsgálódások egyik központi területévé az a kérdés, hogy a műszaki fejlesztés és az ún. „emberi beruházások" milyen szerepet játszanak a gazdasági növekedésben. Műszaki fejlesztés fogalmán azoknak a hatékonyabb termelőeszközöknek és termelési eljárásoknak a bevezetését, illetve azok újabb kombinációit értik, amelyek a munka technikai felszereltségének mennyiségi növekedésétől függetlenül növelik a munka termelékenységét. Az „emberi beruházások" (human investments) pedig a munkaerő minőségét javítják, tehát elsősorban az oktatással és a szakképzéssel kapcsolatosak, i Ez a problémakör alkotta tehát a harmadik szekció tárgyát, amelynek első ülését az ismert francia technikatörténész Bertrand Gille referátuma vezette be (bár maga a szerző személyesen nem lehetett jelen). Tudományos haladás — technikai felfedezés — újítás (a felfedezés átvitele a gazdasági gyakorlatba) — gazdasági növekedés: e négy fogalom ill. jelenség közötti korreláció történeti alakulásának főbb szakaszait és sémáit vázolta fel az előadó, mintegy a XVI. századtól kezdve. Korunkat illetően oda konkludált, hogy a i technikai felfedezés (találmány, invention) és az újítás (innovation) korábbi viszonylagos autonómiája és közbeeső, közvetítő szerepe a XX. században fokozatosan eltűnt: közvetlen és állandó kapcsolat jött létre a tudományos haladás és a gazdasági növekedés között, amennyiben a tudományos kutatás beletagozódott a gazdasági tevékenység intézményes szervezetébe. A XX. századi tudomány és technika szoros kapcsolatát hangsúlyozta a prágai Mikulás Teicli előadása is: a napjainkban is tartó folyamatot ezért joggal nevezzük tudományos-technikai forradalomnak. A kapitalizmus fejlődésének XIX. századi úgymond — extenzív periódusa létrehozta a modern ipargazdaság anyagi és technikai bázisát; a tudományos és technikai haladás azonban akkor szükségszerűen nagyarányú beruházásokkal járt, rendkívül tőkeigényes, tőkeelnyelő volt. Az ún. intenzív periódusban . amely a századfordulótól kezdve bontakozott ki - a tudomány, a technika és a szervezés hatékonysága nagyobb, mint költsége, ezért a fejlődés tőkefelszabadítással, tőkebőséggel jár. A tudományos-technikai forradalom első szakaszában (a századfordulótól az 1930-as évek végéig) — úgy látja az alapvető tudományos eredmények kidolgozása dominált, míg a második szakaszban (az 1940-es évek elejétől) előtérbe került a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása. Érdekes volt John Nef chicagói professzor előadása is, aki a háborúnak a tudományos és technikai fejlődésre gyakorolt hatását vizsgálta. Cáfolta Werner Sombart ismert tételét, amely szerint a renaissance óta a háborúk a gazdasági fejlődés egyik legfontosabb konstruktív tényezőjét alkotnák. Nef rámutatott arra, hogy a háborúk pusztító hatása mindig jóval nagyobb volt, mint konstruktív szerepe, s ez alól a két világháború sem kivétel. A modern gazdasági növekedés — hangsúlyozta elsősorban a béke terméke. A szekció második ülésének témája Oktatás és gazdasági növekedés -már az ún. emberi beruházások témakörébe vezetett. A bevezető referátumot a chicagói gazdaságtörténész-házaspár, M. J. Bow man ésC. A. Anderson készítette. Kiindulópontjuk az a ma már általánosan elfogadott s végső sörön Marxra visszavezethető tétel volt, hogy az oktatás fontos tényezője a gazdasági