Századok – 1969

Történeti irodalom - H. Haraszti Éva: A chartista mozgalom (Ism. Iván Géza) 792/IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 793-ország proletariátusának problémái felé. S valóban: van-e alkalmasabb terep a munkásság osztállyá szerveződósének tanulmányozására egyes többé-kevésbé jól elkülöníthető fejlődési szakaszainak vizsgálatára, mint az ipari forradalom kohójában formálódó Anglia? A munkásság tudati-szervezeti fejlődósét az ipari forradalom második szakaszától követhetjük nyomon, amikor a Waterlooi győzelem az utolsó külpolitikai akadályokat is ledönti a kontinensre irányuló kereskedelmi expanzió előtt. Erre az időszakra esik a gyáripar kibontakozása ós a gépi technika tömegméretűvé válása. A munkásságnak, az ..önmagában való" osztálynak a burzsoáziával való alkalmi összeütközéseiből nőnek ki az első, már hosszabb életű szervezkedések. A trade-unionok 1 824-ben nyerik el legalitásukat és jelentős szerepük van abban, hogy a munkásöntudat lényeges elemei kisebb-nagyobb gazdasági harcokban is érvényre jutnak. Itt érlelődik az a felismerés — amely később a chartista mozgalom radikális baloldalának tevékenységében csúcsosodik ki —, hogy milyen osztályok állnak egymással szemben ebben a küzdelemben. Ehhez azonban a munkásságnak még meg kellett emésztenie az 1832-es keserű leckét. A prol 'tariátus a szakmai szervezi tek keretein túlmutatva, politikai reformtörekvésekért is síkraszállt. Ebből nőtt ki a munkások parlamenti reformmozgalma szavazati, képviseleti joguk megszerzéséért, amely támogatta az angol polgári forradalommal kibontakozó radikális eszmék megvalósításának burzsoá mozgalmát. A burzsoá radikálisok reformügyét lelkesen magukévá tették a néptömegek, s amikor 18112-ben a választójogi reformtörvény továbbra is szentesít»tte az állampolgári jogok gyakorlásától való megíosztásukat, a munkásság számára végérvényesen megszűnt a lehetősége annak, hogy kisajátítóival egy sorban, annak ellenségei ellen harcoljon. S akiknek még ezek után is kétségei lettek volna az új parlament osztályjellegót ill tőén, 18.'i4-ben az iij szegénytörvény elfogadásakor végképp megbizonyosodhattak annak népellenes voltáról. Ez a törvény a korábbi szánalmas szegénysegély-rendszer felszámolását kívánta megoldani úgy. hogy a nincstelenek számára dologházakat állított fel, „ahol kor és nem szerint elkülönítve, a családok tagjait egymástól elválasztva a legembertelenebb feltételek mellett dolgoztatták, a legalacsonyabban fizetett munkás életszínvonala alá szorították őket" (88 I ). Az új szegénytörvény okozta elkeseredés közvetlen indítékává vált a parlamentáris jogokért folytatott mozgalomnak, a chartizmusnak. 1838-ban a Népcharta elfogadtatásáért folyó küzdelmekben kezd a proletariátus önálló osztállyá válni. Szervezetei és céljai ekkor még kialakulatlanok, de már megtette az első lépéseket a termelőerők fejlődése által determinált útján. Könyvének . Utóhang"-jában azt írja a szerző: ..Az angol chartista mozgalom Anglia határain és történelmén túlmutató, óriási jelentősége abban rejlik, hogy a történelem folyamán ez volt az első szervezett, országos méretű munkásmozgalom" (308 1.). Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartjuk kihangsúlyozni azt. hogy a chartista mozgalomnak határozott politikai jellege is volt. Egyébként magából a feldolgozásból is ezt a következtetést vonhatjuk le. A chartista mozgalom éppen politikai jellege alapján j 1 ~ntett előbbrelépést a trade-unionokhoz képest, amelyek szintén kiépít ttók szervezeteiket az egész országban. Marx ós Engels is ebben látta a chartizmus jelentőségét —, hogy a korabeli szemtanúk leghitelesebbjeit is említsük. A szerző széles társadalmi-gazdasági körképet rajzol az ipari forradalom hatására átalakuló Angliáról. A chartizmust megelőző reformelméletek és mozgalmak úttörő jellegű feldolgozásával a charta körüli rendkívül bonyolult közdelmek közötti eligazodást is elős'gíti. A könyv lapjain szuggesztív erővel elevenednek meg a munkástömegek megmozdulásai. Szinte magunk is a szemtanú élményével éljük át a fáklyafóny-gyűlósek késő éjszakába nyúló mozgalmas eseményeit, az un. „szent hónap", az általános sztrájk magvalósítása körüli harcokat, amelyek jelzik a chartista baloldalnak a forradalmi módszerek kialakítása irányába tett lépéseit. A feldolgozás egyébként tárgyilagos stílusa ott forrósodik át, ahol az ipari forradalom áldozatainak, a mindenükből kiforgatott nincstelenjeinek (már Engels tollából is ismert) szörnyű sorsát mutatja be. A munkásosztálynak elesettségében és ugyanakkor kezdeményező cselekvő mozgalmaiban való megjelenítése dialektikus egységbe olvad össze Haraszti Éva munkájában. Megkapó életközelségbe tudja hozni a korabeli munkásmozgalomban kiemelkedő szerepet játszó személyeknek néhány vonással felvázolt alakjait is. Figyelemreméltó a szerző széleskörű forrásismerete, amely átfogja a korabeli irodalmat a mai legmodernebb kutatási eredményeket reprezentáló angol, francia ős orosz nyelvű történeti munkákkal együtt, a teljességre való törekvés igényével. Érdekessége a könyvnek, hogy bemutatja a chartista mozgalom hazai sajtóvisszhangját: Kossuth Lajos Pesti Hírlapjának, a Széchenyi István szerkesztette Jelenkornak ős az Erdélyi Híradónak cikkeit. A feldolgozás jól áttekinthető szerkezeti tagolása a chartista mozgalmat bonyolult-