Századok – 1969

Történeti irodalom - Toynhee; Arnold J.: Change and Habit. The Callenge of our Times (Ism. Elekes Lajos) 779/IV

781 TÖRTÉNETI IRODALOM gondolkodó, képee nagy távlatokat érzékelni és érzékeltetni, ha ezeket nem a számunkra elfogadható aspektusban mutatja is. Távlatteremtő képessége, szintetizáló igénye már önmagában is kiemeli olyan pályatársai közül, akik — tudvalevően nem kevesen — eleve lemondanak az összegezés, átfogó értékelés, nagy összefüggések kutatása tudományos igényéről, bárminő módszertani vagy egyéb indokolással teszik ezt. Kiemeli mély humanizmusban gyökerező megértése, amellyel az ember, az emberiség történelmi életútját, küzdelmeit kíséri és felelőssége, amellyel mindezek pozitív és negatív tanulságaiból a maga módján következtetésekre akar jutni. Olyan következtetésekre, amelyeknek a ma élő emberiség a holnap érdekében is hasznát veheti. Következtetéseivel, közelítési módjával nem tudunk egyetérteni. De tiszteljük a következetességet, amellyel egy tudományos kutatásban eltöltött hosszú élet tapasztalatai alapján vallatja tárgyát az igazság útba igazító ismeretéért. Fenntartással ugyan, de hisz a történelmi megismerésben és hisz abban, hogy ez valamelyes útbaigazításul szolgál korunk bonyolult viszonyai közt is. Tudományos pessszimizmusnak bélyegzi napjaink szcientista irányzatainak ismert álláspontját, amely szerint az emberi dolgokban, így a történelemben nem lehet szó teljes értékű tudományos megismerésről. így ítéli meg a tudományos előrelátás problémáját is, bár annak lehetőségeit — éppen a választás, a szabad akarat feltételezése miatt — maga sem tekinti többnek, mint valószínűségen (annak kisebb-nagyobb mértékén) alapuló becslésnek. Dehát, mondja, szorosan vett tudományosság nélkül is lehet tudományos értékű, legalábbis útbaigazító ismereteket szerezni. ..Ahol a jóslás lehetetlen, a becslés is értékes lehet" (8. ].). A múlt tapasztalata ilyen értelemben szolgálhat szerinte kiinduló pontként a jövő megítéléséhez. Új könyvének tárgya tulajdonképpen ez: a jövő kilátásainak körvonalazása a múlt tapasztalatai alapján. Gondolatmenetének váza röviden a következő. Az atomkorban az emberiség választás elé került, amely minden korábbi választásnál súlyosabb. Az egyértelmű alternatíva: tömeges öngyilkosság (világpusztulás) vagy ennek megakadályozására alkalmas, megegyezésen alapidó hatékony világszervezet. Minthogy az ember képes választani, elvileg választhatja bármelyik utat. De ellenkezik az ésszerűséggel, az elemi létérdekkel, hogy az elsőt válassza. A másik megvalósításának útjában viszont súlyos nehézségek tornyosulnak, mindenekelőtt a világot részekre bontó politikai partikularizmus ós az ennek megfelelő eszmei megosztottság, amelynek korunkban érvényesülő fő formái — individualizmus, kommunizmus, nacionalizmus (így együtt, egy szinten a három !) — közül napjainkban a nacionalizmus a legátfogóbb és a legsúlyosabb. Ezt kell leküzdeni, hogy megfelelő választ adhassunk korunk kihívására: hogy lebírva a hagyományok erejét, alkalmazkodni tudjunk a saját technikánk gyorsuló fejlődése által életre keltett új követelményekhez. Hogy élhessünk, hogy ne pusztuljunk el. Ilyen összefüggésben értendő a cím: ..Változás és hagyomány — korunk kihívása". A feltett kérdésre fentebb jelzett történelmi alapkoncepciójának megfelelően a szabad választás elve alapján keresi a választ és az érvek, ellenérvek tömegének felvonultatása, pro ós contra mórlegelése után bizakodó választ ad, bár ismét erősen fideisztikus, istenhitre utaló végső kicsengéssel. Műve befejezéseként a westminsteri katekizmus bevezető sorait idézi: ,,Mi az ember végső ós legfőbb célja? Az ember legfőbb célja: dicsérni Istent ós örvendezni benne örökkön-örökké." Tegyük ezt addig is, míg le nem telik az emberiség földi életének hátralevő, jó esetben sok millió évre tehető része (227. 1). A kiinduló kérdés keményen éles, kitérőt nem tűrő feltevése ós a katekizmus intelmére utaló végső válasz közt látszólag nagy az űr. De a szerző nem érzi ezt. Az ő számára az emberiség mindenkori választásai, jók és rosszak, múltbeliek vagy jelenkoriak mögött ott húzódik a rejtett értelem, ahol a tudás végetór. Középkori vallásosság, történelmi miszticizmus ez? Bizonyos értelemben igen. Végső következtetéseiben és értékrendjében. amely szerint az ember magára eszmélésének eddigi legmagasabb csúcsait a világvallások jelzik, a személyes találkozások ,,az Univerzum végső szellemi valóságával", ami egyúttal jobb jövőjének lényegót, tartalmát jelzi. Ám a fideisztikus vagy egyenesen istenközpontú történetfelfogás misztikus sugártörtésében valósággal hemzsegnek a történelem tényeivel kapcsolatban tett, éles és pontos részletmegfigyelések. A tények értelmezése majdnem mindig vitatható ugyan, de sohasem misztikus és irracionális. Mintha minden misztikus és irracionális elem összpontosulna a végső mozgató, vagy a szerző kifejezésével: az Univerzum végső szellemi valósága elképzelésében. A történelem tényei racionálisak és racionális eszközökkel megközelíthetők. Logikus értelmezésre, magyarázatra, egybevetésre ösztönöznek. A szerző, korábbi munkásságának hagyományaihoz híven, messzemenően él a logikus értelmezés, valamint a logikai alapon történő egybevetés, az így levonható következtetés eszközeivel. Eljárása éppen azért rokonszenves, mert fenntartás nélkül és teljes jóhiszeműséggel igyekszik használni ezeket az esz-