Századok – 1969
Tanulmányok - Ormos Mária: A Rajna-vidék német megszállásának közép-európai hatása 664/IV
A RAJNA-VIDÉK NÉMET MEGSZÁLLÁSÁNAK HATÁSA 665 1925-ben öt hatalom: Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium és Németország megkötötték a locarnói szerződést, mely megerősítette a nyugati német határokat és fenntartotta a demilitarizált övezetről a békeszerződésben mondottakat. E rendszer fenntartásáért az említett hatalmak garanciát vállaltak, külön hangsúlyozva, hogy nemcsak Németország határaiért vállalnak kezességet, hanem szavatolják a békeszerződésnek a „demilitarizált övezetre vonatkozó 42. és 43. cikkei rendelkezéseinek megtartását" is. Mit jelentett katonai szempontból ennek a sávnak a létesítése ? Elsősorban azt,, hogy az övezetben észlelt német katonai mozgás esetén Franciaország és Belgium erre válaszolhat, még mielőtt a német csapatok belga vagy francia földre tennék a lábukat, s ebben számíthatnak Anglia és Olaszország ' katonai támogatására. Franciaország számára azt is jelentette, hogy amenynyiben Németország valamelyik keleti szövetségesét, feltehetően Csehszlovákiát megtámadná, úgy Németországot nyugaton sakkban tarthatja és csapatait bevonultathatja anélkül, hogy 50 kilométeren belül erődítményekbe és szervezett ellenállásba ütköznék. Ez végeredményben azt jelentette, hogy Németország a Keleten nem kezdhet katonai műveletet, amíg ez a rendszer fennáll, illetőleg, hogy egyidejűen gondoskodnia kell a demilitarizált övezet megszü ntetéséről. Meg kell jegyeznünk, hogy e rendszer jelentősége az évek folyamán, egyenes arányban a technika előrehaladásával — lényegesen csökkent, de nem szűnt meg. A meglepetésszerű támadás lehetőségét továbbra is csökkentette, s a francia hadvezetőség saját terveiben az övezet létének nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint amekkora a valóságban volt. i * ( 1935 folyamán a nemzetközi élet előterébe a német katonai potenciál gyors növekedéséből adódó következmények kérdése kei-ült. A korlátlan ^ német fegyverkezés bejelentését a három nyugati hatalom stresai konferenciája és egy látszólagos németellenes egység kialakulása követte, de ez az egység szinte percek alatt szétesett. Felbomlását elsősorban az okozta, hogy a benne résztvevő hatalmak egyike sem volt elszánva a következetes náciellenes politikára. Nagy-Britanniában a politikai vezetésben mind nagyobb befolyásra tett szert a konzervatív párt ama csoportja, mely Anglia békéjének fenntartása érdekében messzemenő koncessziókra is kész volt Németország „megnyugtatása", követeléseinek kielégítése terén. Anglia nem sokkal a stresai front megalakukísa után flotta-egyezményt kötött a német kormánnyal. Ez a megegyezés biztosította Németország jogát arra, hogy az angol flotta egyötödének megfelelő nagyságú tengeri erőt építsen ki. A szerződés megkötése után az olasz kormány nem sokra értékelte Anglia Németországgal szemben fennálló kötelezettségeit, s az angol támogatásba vetett bizalom a francia politikai közvéleményben is erősen megrendült. Bár Mussolini 1935 tavaszán még Németország közép-európai korlátozása szempontjából is jelentőséget tulajdonított a nemrég létrejött francia -olasz megegyezéseknek, közvetlenül elsősorban Olaszország afrikai terjeszkedése szempontjából értékelte azt. Ezen a talajon robbantotta ki 1935 őszén az abesszíniai háborút, ami pontot tett mind a stresai összhang, mind a német olasz ellenségeskedés végére. Miután Anglia nem tűrhette el Olaszország
