Századok – 1969

Tanulmányok - Vadász Sándor: A zimmerwaldi konferencia 641/IV

642 VADÁSZ SÁNDOIl leg is el kell különülni a soviniszta párttól. A Lichtstrahlen-csoport legfőbb gyengesége elszigeteltsége volt, nem rendelkezett jelentős társadalmi bázissal, ennek következtében elvitathatatlanul radikálisabb állásfoglalása ellenére befolyása nem mérhető az Internacionálé-csoportéhoz. A német szociáldemokrácia centrista irányzata 1915 első felében eljutott ahhoz a felismeréshez, hogy a háború feltétlen támogatása teljes elszigetelődéséhez vezethet, mivel megkezdődött a munkásosztály jelentős rétegeinek átáramlása a baloldal felé. Haase, Ledebour, Dittmann, e csoport vezetői a pártvezetőségben és a Reichstag szociáldemokrata frakciójában bírálták a jobboldali vezérek nyílt árulását, azonban akcióikat kizárólag a parlamentre korlátozták, holott tömegek nélkül nem állíthattak szembe tényleges erőt a párt vezetésével, amely a legszélsőségesebb eszközök alkalmazásától sem riadt vissza, ha az ellenzéki elemek félreállításáról, megfélemlítéséről volt szó. Mindenesetre tény, hogy a centristáknak a hivatalos pártvonallal szembeni szervezkedése 1915 tavaszán—nyarán vett nagyobb lendületet, ez tette jogosulttá részvételüket a nemzetközi háborúellenes szocialista mozgalomban. Franciaországban a háborúellenes mozgalom gócát nem a szocialista pártban, hanem a szakszervezetekben, közelebbről a CGT-ben találjuk: a vas- és fémmunkásokat képviselő Merrheim szindikalista csoportját. A háború elejétől kezdve éles harc folyt a CGT vezetésében közte és a párt szociálsoviniszta irányvonalát képviselő — és végrehajtó — főtitkár, Jouhaux között. Merrheim levelezésében nyomon követhető ellentéteik alakulása, különösen az antant országok szocialista pártjainak 1915 februárjában Londonban megtartott konferenciája után váltak ezek jelentőssé. Ettől az időtől kezdve érlelődött benne az a felismerés, nagyrészt Liebknecht egyre radikálisabb fellépésének hatására, hogy magukra hagyatva, a kibontakozóban levő német, skandináv, svájci stb. baloldali mozgalmak segítsége nélkül nem érhetnek el tartós eredményeket. Ez a felismerés állította előtérbe személyét 1915 tavaszán—nyarán mindazok számára, akik a nemzetközi összefogás sikerén munkálkodtak. Merrheim levelei arra is fényt derítenek, hogy aggályosan kerülte a CGT-n belüli ellentétek nyilvánosságra hozását. Azt a Kautsky által kifejtett véleményt képviselte, hogy erre majd csak a háború befejeződése után kerülhet sor. Elvi és nagyságrendi különbség van a német és francia háborúellenes mozgalom között, ez utóbbinak csupán a vasasok szakszervezeteiben, bizonyos értelmiségi rétegekben (tanítók) és a Vie Ouvrière с. lap körében volt támasza. A semleges országokban (Skandinávia, Hollandia, Svájc) is megszületett ez a mozgalom; a legreménytkeltőbb a svéd és norvég ifjúszocialisták szervezkedése volt. A svéd szocializmus megújhodásáért folytatott harc élén Höglund és társai állottak, ők vezették a keresztül-kasul opportunista pártvezetés ellenzékét jelentő ifjúsági szervezetet. Svájcban a szocialista párt fejlődésében érvényre jutottak az ország sajátos feltételei. Német- és Franciaország szomszédsága, valamint a többnyelvűség következtében erősen hatottak, magában a pártvezetésben is, a germanofil és frankofil nézetek. A helyzetet bonyolította, hogy a munkásmozgalom korai szakaszára jellemző egyletesdi szelleme itt még elevenen élt, ezért a honvédő álláspont elleni harc egyet jelentett az elavult vezetési stílust képviselő személyek háttérbe szorításával.Ezt a harcot Grimm vezette, szövetségben a baloldaliakkal, akiknek egyedi helyzete feltétlenül említést kíván: a bolsevik emigráció jelenléte miatt Leninnek módjában volt a lehető legközvetlenebbül